A mi bécsi kávénk

Bécs ugye az elegáns kávéházak városa. A polgárok álma, a hely, ahol valódi kávéházi környezetben ihatjuk a feketénket. Nos, mi most nem ezért mentünk oda. Megláttam a neten, hogy turnézik a Tocotronic, és az utolsó állomás, Berlin előtt megállnak Bécsben is. Nyilván ott a helyem. Mégis reggel indultunk, mert Éjfélkapitányban megvolt a lendület, és ő igenis akart a koncert előtt egy jót sétálni, bevásárolgatni, és aztán a fáradalmakat egy jó kávézással kompenzálni. A jó séta lehetősége már útközben szertefoszlott: hatalmas köd volt, zuhogott az eső. A vásárlás is csak álom maradt, hiszen vasárnap Bécsben egyetlen boltot sem találtunk nyitva. Én ráadásul idegbeteg voltam, féltem, hogy nem lesz jegyünk, hiszen a neten már nem lehetett előrendelni, és az Aréna honlapján figyelmeztettek, hogy alig van már maradék. Négyre a helyszínre tomboltam magunkat, gondoltam, egy szórakozóhelyen csak meg tudunk kávézni. Nos, az Aréna elképesztő hely, régi gyárépület átalakítva. A kocsmája is ehhez igazodott. Mintha egy másik világba csöppentünk volna. A szag egy külvárosi csehót idézet, és a pultnál egy lepattant, nagy szakállú figura álldogált, kezében hatalmas konyhakéssel. Véletlenül sem lehetett jóindulatú Zi-zi Top-rajongónak vélni. Nem is volt az: később kiderült, ő a helyi szakács, Wosama bin Kochen, ahogy magát nevezi. Aztán jöttek a többiek. Nem épen bizalmat ébresztő alakok. Meg is kérdeztem a pultost, biztos-e, hogy itt este Toco-koncert lesz. Biztos. Tűkön ültem. Félóránként kiszaladtam az esőbe: nyit-e már az Abenkasse. (Végül üzértől vettünk jegyet, olcsóbban, hahahha.) És közben vethettem egy kósza pillantást Dirk von Lowtzowra - épp próbáltak… Kapitány viszont csak nem akart lemondani a kávéjáról, pedig utólag nézve neki is a boroknál kellett volna maradnia, felbuzdulva az én példámon. Nos, a mi bécsi kávénk egy csorba bögrében kimért porkávé volt. De nekem már mindegy volt minden. Dirk tartotta bennem a lelket. Megint kamasz voltam, így már nagyon régen tomboltam végig koncertet, az első sorban, rajongva. És örültem, hogy Dirk élőben nem a magazin-idol: a bőre, mint az enyém, és bizony hízékony, de neki jól áll. És a hangja! Megértem az internetes fórumvitákat: minden jobb lenne, ha von Lowtzownak lenne hangja. De ne legyünk már ilyen kispolgáriak! Bennem újra feléledt a szunnyadó punk, és most egy ideig szabadon tombol. Miért ne hagyjam?