A magyar konyha egyik sajátossága – a túró

A túró a legértékesebb táplálékaink közé tartozik. Néhány keleti nép kivételével szinte kizárólag a magyar konyha használja. Már egy több mint százéves szakácskönyv is említést tesz róla, holott akkoriban csakis házilag állították elő ezt a fehérjében gazdag, savanykás terméket.

A túró a legértékesebb táplálékaink közé tartozik. Néhány keleti nép kivételével szinte kizárólag a magyar konyha használja. Már egy több mint százéves szakácskönyv is említést tesz róla, holott akkoriban csakis házilag állították elő ezt a fehérjében gazdag, savanykás terméket. Manapság pasztörizált tejből készítik tejsavbaktérium-kultúra hozzáadásával, amire régen nem volt szükség, hiszen a pasztörizálás híján a szükséges gombák is a tejben maradtak, és magától végbe ment a folyamat.

Alapanyaga szempontjából megkülönböztetünk: tehéntúrót, juhtúrót és gomolyatúrót, amely tulajdonképpen tehén- és juhgomolya keveréke. A juhtúró zsírosabb, sósabb ízű, mint a tehéntúró. Kiváló kalciumforrás. Jellegzetes íze miatt azonban kevésbé kedvelt.

A túrót zsírtartalma szerint további három csoportba sorolhatjuk: félzsíros, zsíros és sovány túró. Miután víztartalma igen magas, még hűtőben hasonlóan tárolva sem őrzi meg minőségét 2-3 napnál tovább. Frissen azonban a sajtokhoz a tej összes aminosavát, ásványi anyagát koncentráltan tartalmazza, ezáltal értékes fehérje- és kalciumforrás.

Túrórudacskák

Hozzávalók:

1/2 kg túró, 6-7 evőkanál liszt, 2 tojás, só, 5 dkg reszelt sajt, 10 dkg sonka, a panírozáshoz tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj a kisütéshez.

Elkészítése:

A túrót, a lisztet, a tojásokat, a sót összekeverjük, a tésztát kinyújtjuk és hüvelykujjnyi vastagságú rudacskákat formálunk belőle (kb. 8-10 cm hosszúakat). Lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, forró olajban kisütjük. Reszelt sajttal és apróra vágott sonkával meghintjük. Fejes salátát adunk hozzá.

Túrós-diós burgonya

Hozzávalók:

1 kg burgonya, 1 közepes sárgarépa, friss bazsalikom (vagy néhány salátalevél), 1-2 evőkanál dió, 1/2 kg túró, 1 deci tejfel, 1 evőkanál olaj, só, őrölt fehér bors.

Elkészítése:

A krumplit feltesszük főni, annyi vízben, hogy 2 cm-rel ellepje, a salátát megmossuk, megszárítjuk és apróra vágjuk (vagy tépkedjük), a sárgarépát megtisztítjuk, lereszeljük, a diót apróra vágjuk. A túrót a tejfellel és az olajjal elkeverjük, hozzáadjuk a salátát, a sárgarépát, a diót, sóval, borssal ízesítjük. A krumplit leszűrjük, meghámozzuk és a túróval együtt tálaljuk.

Túrótorta

Hozzávalók:

1 kg túró, 50 dkg gyümölcs (ami éppen van), 1 doboz tejszín, 2 evőkanál zselatin, 20 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor.

Elkészítése:

A túrót szitán (vagy tésztaszűrőn) átnyomkodjuk, elkeverjük a gyümölccsel, a cukorral. A tejszínt felverjük (lehetőleg habfixálóval), a zselatint elkészítjük (a használati utasítás szerint), az egészet összekeverjük, tortaformába tesszük és néhány órára a hűtőbe helyezzük.

Kivis túrókrém

Hozzávalók:

4 kivi, 20 dkg túró, őrölt fahéj, 2 evőkanál gyümölcsszörp (pl. narancs), 5 dkg mazsola, rum, 1 evőkanál kókuszreszelék, 3-4 evőkanál porcukor, 2,5 deci tejszín (habbá verve).

Elkészítése:

A mazsolát megmossuk és beáztatjuk a rumba, a kivit meghámozzuk és minden egyes darabból 3 egyforma karikát vágunk díszítésre, a többit apróra vágjuk, elosztjuk négy pohárba és meghintjük porcukorral.

A túrót, a mazsolát, a fahéjat, a gyümölcsszörpöt, a kókuszreszeléket elmixeljük (ha a túró nagyon száraz, adunk hozzá egy kis tejet), a masszát szétporciózzuk, tejszínhabbal és kiviszeletekkel díszítjük.

Túrós uborkasaláta

Hozzávalók:

1 kígyóuborka, 25 dkg túró, 3 gerezd fokhagyma, 1 doboz fehér joghurt, vegeta.

Elkészítése:

A túrót áttörjük, az uborkát káposztareszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a túrót, a vegetát, a joghurtot. Meghinthetjük apróra vágott kaporral, snidlinggel vagy zöldpetrezselyemmel.

Túrós pogácsa

Hozzávalók:

25 dkg túró, 25 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1 tojás (a megkenéshez), só.

Elkészítése:

A hozzávalókat összegyúrjuk, negyedórai időközökben háromszor nyújtjuk, hajtogatjuk, a negyedik nyújtásnál ujjnyi vastagságúra hagyjuk, apró pogácsákat szaggatunk belőle, megkenjük a tojással, előmelegített sütőben megsütjük.

Túrógombóc

Hozzávalók:

60 dkg túró, 4 tojás, 6 dkg vaj, 30 dkg liszt, pici só, olaj, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 deci tejfel.

Elkészítése:

A túrót, a négy tojás sárgáját a vajjal, sóval habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet és a tojások felvert habját, gombócot formálunk a masszából és sós vízben kifőzzük. Olajon pirított zsemlemorzsával és meleg tejfellel leöntjük.

Egyszerűbb módon:

25 dkg túrót, egy egész tojást annyi liszttel összekeverünk, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk, kis gombócokat formálunk belőle, kifőzzük. Meghinthetjük darált dióval, cukorral, tehetünk rá lekvárt, tejszínhabot.

Túrós tészta

Hozzávalók:

30 dkg túró, 30 dkg liszt, 1 tojás, só. A töltelékhez: 3 tojás, 5 dkg cukor, 2 deci tejfel, 2 evőkanál olvasztott vaj, 5 dkg mazsola.

Elkészítése:

A túrót, a lisztet, a tojást pici sóval összegyúrjuk, kinyújtjuk, ujjnyi széles metéltre vágjuk és kifőzzük. A 3 tojás sárgáját elkeverjük 5 deka cukorral, hozzáadjuk a tojások felvert habját, a mazsolát és az olvasztott vajat. A kifőtt tésztát belekeverjük, kikent formába tesszük és szép pirosra sütjük.

Fűszeres túrókrém

Hozzávalók:

25 dkg túró, 3 evőkanál tej, fél-fél csomó snidling, kapor és petrezselyem zöldje, egy gerezd fokhagyma, egy fej vöröshagyma, só, fekete bors.

Elkészítése:

A túrót a tejjel simára keverjük, a fűszereket megmossuk, megszárítjuk és apróra vágjuk, a vöröshagymát, a fokhagymát lereszeljük, összekeverjük a túróval s végül sózzuk, borsozzuk. Barna kenyeret adunk hozzá.

Vitaminos túrókrém

Hozzávalók:

25 dkg túró, 5 evőkanál tej, egy paprika (piros), közepes nagyságú savanyú uborka, egy kis fej vöröshagyma, 5-6 retek, mokkáskanál tabasco szósz, só.

Elkészítése:

A túrót kikeverjük a tejjel, a paprikát és az uborkát apró kockákra vágjuk, a vöröshagymát lereszeljük, a retket is apróra vágjuk, az egészet összekeverjük, tabasco szósszal és sóval ízesítjük. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?