A legjobb kávézó

Válófélben lévő barátnőm lelkesen mesélte, hogy éppen egy sci-fit olvas, melynek szereplője egy nő, és a robotja. Teljesen ember formájú ez a robot, úgy néz ki, amilyet éppen elképzelsz magadnak. Mindig kedves, csak a te akaratodat lesi, rafináltan bókol, szappanbuborékokat fúj köréd reggel az ágyban – már a kávé közben természetesen –, és amikor már a sok jóból is eleged van, egyszerűen kikapcsol, beteheted a szekrénybe. Milyen jó is lenne egy ilyen! Mert mi van helyette? Már ha van persze. Jó esetben is egy eleinte lelkesen udvarló valaki, aki pár hónap múlva már épp olyan, mint amilyet lecseréltél érte. Férfias szokásait igen hamar leveti, és hol van már a reggeli ágybankávé? Hozhatod te helyette. Pedig a legjobb kávézó a franciaágy. Kedvenc Fusserl-esszém arról szól, hogy az európai ember alapvetően az ágya mentén tájolja be a világot. Az ágy a kezdő- és a végpont, abból indulunk el reggel, és oda térünk meg éjszaka. Nem is az otthonunkra vágyunk igazán, hanem magára a bejáratott ágyunkra. E köré épül a világunk. Még az esszét nem is olvastam, de már eszerint gondolkodtam. Mivel bérelt lakásaim igen gyakran váltják egymást, az igazi otthonosság érzetét nem ismerem. De van egy szuper két méterszer két- méteres ágycsodám. Pompás, egészséges és kényelmes matraccal, plüssmacskákkal tele. Ez az én igazi birodalmam. Kedvenc elfoglaltságom az alvás, napi 12–14 órákat töltök öntudatlanul (ebbe persze beletartozik a délutáni másfél–két órás beauty sleepem is), ágyban olvasok, ágyban dolgozom (most is), itt gondolkodom, innen intézem a szociális életem, innen nézem a filmeket. Az én ágyam egy miniuniverzum. (Az már más kérdés, hogy rajtam kívül kit is engedek bele…) Napközben, ha ételt rendelek, itt fogyasztom el. Lustának tűnnék? Lehet, hogy az vagyok. Miért is ne? Nem bántok ezzel senkit. A lustaság az egyetlen igazi luxus, amit megengedek magamnak (bár ez igen tág fogalom). Nem meglepő hát a vágyam, hogy a reggeli első kávét is szeretném az ágyban meginni. Ám erre nincs lehetőségem. A már említett robotembert nem az én barátomról mintázták. Én, ha felkelek, hiába sírok, nekem kell a konyhába battyognom, és ha már kimentem, kivártam, míg ezeréves kávéfőzőm kiadta magából a kávét, kinn is maradok. A nap már úgy is el van rontva.