Nem mindennap van alkalma egy áltagos középiskolai diáknak vérbeli szakemberekkel találkozni. Mi, a párkányi gimnázium harmadikosai és hetedikesei immár harmadszor tehettük ezt meg.
A kíváncsiság alapkövetelmény
Tehát ismét okosabbak lettünk. Farkas József György azért osztotta meg velünk a tapasztalatait, hogy vállalt feladatunkat jól teljesítsük. Ez pedig többek között az, hogy a Nagyszünet-rovatban beszámoljunk arról, hogy az Ifjúság – Iskola – Gazdaság program keretében hogyan bontogatjuk szárnyainkat.
Igazi újságíró iskolában volt részünk. Előadónk rámutatott azokra a hibákra, amelyeket a diákok hajlamosak elkövetni újságcikkeik megírásánál, és azt is elmondta, hogyan küszöbölhetjük ki azokat. Sok olyan dolgot kell figyelembe vennünk, ami először nem is tűnik annyira fontosnak, de mégis meghatározó. Például a megfelelő címadás. A rövid, találó cím azért szükséges, hogy felkeltse az olvasó figyelmét és továbbolvassa a kis fogalmazást, amin annyit fáradoztunk. A legfontosabb persze a jó témaválasztás. Nem elég, ha csak nekem tetszik a cikkem, a lényeg, hogy mások is érdekesnek találják azt. Hogy nem vagyunk igazi újságírók, még nem „jogosít fel” bennünket arra, hogy pontatlan adatokat közöljünk. Mindennek stimmelnie kell! Továbbá a van, volt, lesz, csinál igék mellett esélyt kell adni más, kifejezőbb igéknek is.
A kíváncsiság alapkövetelmény. Ahhoz, hogy mi is jól írjunk egy bizonyos témáról, több helyen is utána kell néznünk a dolognak, tájékozódnunk kell, és ennek egyik legkitűnőbb módja, ha minél gyakrabban olvasunk újságot. Erre ezentúl annál inkább is lehetőségünk nyílik, mert néhány hete immár nemcsak az Új Szóhoz, hanem a Népszabadság egy-egy példányához is hozzájutunk, kedves vendégünk jóvoltából. Emellett tanáraink is gyakran tesznek le asztalunkra olyan lapokat, mint a Heti Világgazdaság vagy a Haszon. A projektum első fontos eleme a témaválasztás, a másik a kapcsolatépítés. A mi iskolánk a wolfsburgi gimnázium diákjaival együtt dolgozik a projektumon. Április 23-án fogadtuk wolfsburgi diáktársainkat, május 22-én pedig mi készülünk meglátogatni őket. Nagy várakozás előzte meg látogatásukat, már ideérkezésük előtt elkészítettük és elküldtük nekik bemutatkozó videofilmünket. Az Ifjúság – Iskola – Gazdaság oldal következő számában, június 1-jén feltétlenül beszámolunk majd közös munkánkról és kalandjainkról.
(A szerzők a párkányi gimnázium diákjai)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.