A kisemberek barátja

Valószínűleg Ján Hvozdík, a máig legjobbnak mondható szlovák– magyar, illetve magyar–szlovák szótár összeállítója, a két világháború közt a kassai, majd a pozsonyi magyar gimnázium tanára az, aki Juhász János néven a Pókhálóban című, szatirikus regényében „Honzo”, vagyis Jan Masaryk bohém, de a kisembert kedvelő alakját eleveníti meg:

Honzo még egyetemi évei alatt megszokott módján szokta végezni az éjjeli életet: a Staromestské námestí-n ( a Régi Városház terén) egy virsli-lacikonyhán. Ezen az éjszakán köszönt el az ő Zlatá Prahájától, hogy pár nap múlva elfoglalja nagyköveti állomáshelyét Londonban.

A virslisasszony nem törődött Honzo nagykövetségével, régi bizalmaskodással csak pan Honzónak üdvözölte, ahogy Prahában általában mindenki, aki ismerte, és már tálalta is a papírtálcáira a forró tormásvirsliket.

„Hát itt akar minket hagyni, Honzo úr?” – szólt komoly, szomorú hangon az asszony.

„Az a baj, prahai szerelmem, akihez mindig hű voltam, hogy nem akarom, és mégis itt kell hagynom magukat.” Tréfát akart keverni a hangjába, de nem tudta elpalástolni a benső meghatottságot. „De azért, – folytatta kedélyesre erőltetve szavait – ha Londonban jől mulattam éjjel, hajnalban a maga sátrára fogok gondolni.”

Az asszony a másik pár virslit könnyes szemmel nyújtotta neki és szintén kedélyesen akarta mondani:

„Ez csak a tormától van, Honzo úr” – és elsírta magát.