A gyerekek majdnem fele házasságon kívül születik az Európai Unióban

gyerek
Brüsszel |

Csaknem minden második gyerek házasságon kívül született 2016-ban az Európai Unióban – írta friss jelentésében az uniós statisztikai hivatal (Eurostat).

A szervezet adatai szerint a gyerekeknek körülbelül 43 százaléka született házasságon kívül két évvel ezelőtt, ez a szám 15 százalékponttal magasabb, mint 2000-ben volt, azaz évente nagyjából egy százalékponttal emelkedett. Az Eurostat szerint ez a családmodell lassú, de folyamatos változását jelzi.

Nyolc uniós tagállamban egyenesen magasabb a házasságon kívül született gyerekek aránya, mint a házasságban születetteké.

Arányuk Franciaországban volt a legmagasabb, 60 százalékos, majd Bulgária és Szlovénia (59), Észtország (56), Svédország (55), Dánia (54), Portugália (53) és Hollandia (50) következett.

A skála másik végén Görögország, Horvátország és Ciprus található, amelyekben kevesebb mint 20 százalék volt a házasságon kívül született gyerekek aránya.

Magyarországon a házasságon kívül született gyermekek aránya 47 százalék volt 2016-ban, ami valamivel magasabb az uniós átlagnál.

A jelentésben arról is beszámoltak, hogy 2015 és 2016 között az EU valamennyi tagállamában nőtt ez az arány, kivéve Észtországban, Olaszországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon és az Egyesült Királyságban.
 

Vizsgálták az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) államait is: az arány Liechtensteinben és Svájcban 25 százalék alatt volt, ami jóval alacsonyabb, mint a norvégiai (56) és az izlandi (70).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?