A doborgazi kemencék titkai

Sok szeretettel gondolok az ĺzvilág olvasóira, és nagyon boldog vagyok, mert a mai napig kapok visszajelzéseket azokra a receptjeimre, melyeket több mint egy éven át főztem e nagyszerű melléklet oldalán. Ha ezeket sok év elteltével egyszer megtalálja valaki, aztán megint megírja, biztos, hogy őseink konyhája fennmarad az utókor számára.

A mi kis falunkban, Doborgazon, mely a két Duna közé van szorítva, azt hittük, megáll az élet, mert a fiatalok elköltöztek a gátépítés alatt. Igaz, hosszú a tél, meg ha ködösek az őszi napok, nem jár a komp, de mihelyt kimosolyog a nyári nap, már pezseg is az élet. Nagyon sok pozsonyi építkezik itt már, s innen járnak dolgozni a városba. Bár a gyümölcsfáink kiszáradnak, mert nincs talajvíz, de szúnyog sincs nálunk, mióta eltűntek a pangó vizek.

Két évvel ezelőtt rendeztük meg először pár ügyes emberrel A doborgazi kemencék titkai elnevezésű egynapos ízfesztivált. Annyi volt a vendég, amennyire nem is számítottunk.

Tavaly aztán még jobban felkészültünk, nem is maradt éhen senki a sok érdeklődő közül.

Ez idén megint július második szombatjára készülünk. Lesz itt minden, mi térségünk ízkultúráját jellemzi: hal, halászlé, disznótoros finomságok s az elengedhetetlen lepények.

Én pedig az ĺzvilágból is ismert, jól bevált étkeket fogom sütni-főzni megint. Az égiek legyenek hozzánk kegyesek, hogy jó idő legyen július 12-én. Nagy szeretettel várok mindenkit – találkozunk Doborgazon!