A „blitzschnell”-önállóság

A 63 fős országgyűlés 57 jelenlévő tagjának nem kevesebbről kellett döntenie, mint arról, hogy a délután egy óráig kapott német ultimátumnak megfelelően kikiáltják-e Szlovákia önállóságát vagy valamilyen más lépésre szánják el magukat. Tiso előző nap, vagyis mácius 13-án a Harmadik Birodalom vezérének, Adolf Hitlernek a meghívására Berlinbe utazott. A német kancellár az államfőknek kijáró katonai tiszteletadással fogadta az akkor még miniszterelnök Tisót, aki először Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterrel tárgyalt. Hitler és Tiso találkozója 75 percig tartott, jobbára azonban csak a Führer monologizált. Egyértelművé tette: Pozsony vagy azonnal kikiáltja az önállóságát, vagy „sorsára hagyják Szlovákiát”. Az utóbbi gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy az országot felosztják szomszédai, vagyis Német-, Lengyel- és Magyarország között. Erre von Ribbentrop bemutatta Tisónak azt a táviratot, amely szerint Budapest összevonta csapatait a szlovák–magyar határ közelében. „Blitzschnell” – jegyezte meg azonnal Hitler, arra utalva, hogy Pozsonynak „villámgyorsan” kell döntenie, mert a német „gőzhenger” (a szlovák politikai szlengből is ismert kifejezés!) már mozgásba lendült és senki sem állíthatja meg. Von Ribbentrop egyenesen azt az ultimátumot szabta, hogy Pozsonynak másnap délután egy óráig határoznia kell. Bár a német vezetők győzködték Tisót, hogy rádión keresztül már Berlinből kiáltsa ki Szlovákia függetlenséget, ő erre nem hajlott, mondván, ilyen lépésre csak a szlovák országgyűlés jogosult. A kormányelnök még a német fővárosból másnap délelőtt tíz órára összehívatta a parlament rendkívüli ülését. Március 14-én reggel Tiso Pozsonyban a vezetése alatt álló Hlinka-féle Szlovák Néppárt elnöksége és a kormány előtt az önállóság kikiáltását az egyedüli kiútként adta elő. Ebben az értelemben szólt a délelőtt 10 óra 57 perckor kezdődő rendkívüli parlamenti ülésen is. A kérdést gyakorlati politikai oldaláról közelítette meg, mellőzve annak fejtegetését, hogy a nemzet történetének milyen előzményei indokolják az önállósodást. A képviselők zavarodottan fogadták előadását. Peter Zaťko képviselő, nemzetgazdász emlékirataiban így emlékezett az eseményre: „A képviselők nagy részét és a szlovák országgyűlés többségének gondolkodásmódját nem ismertem. Ám nem az volt a benyomásom, hogy ez egy olyan gyülekezet, amelynek kapóra jönne Hitler bejelentése”.

A szlovák történetírás több forrása szerint a parlament végül az ún. kisebbik rossz elvéből indult ki, vagyis abból, hogy még mindig kedvezőbb a fasiszta Németország bábállamát létrehozni, mint engedni az ország feldarabolását. A képviselők egy rövid törvényt fogadtak el az önállóságról. Ennek lényegi része a következő: „A Szlovák Tartomány önálló és független szlovák állammá kiáltatik ki. A Szlovák Tartomány a szlovák állam törvényhozó orzággyűlésévé alakul át (...) A szlovák állam alkotmányának kiadásáig is az országgyűlés elnöksége által megválasztott kormány kezében marad a végrehajtó hatalom”.