„Vérszínű takarmányt húznak szekereken” – írta Orczy Lőrinc 1787-ben az egri szüretről. Az irodalmárok (is) előszeretettel hasonlították a vörös bort a bika véréhez (feltehetőleg abban a hiszemben, hogy az sötétebb és erősebb) – először talán Erdélyi János 1825-ben, amikor azt írta: „Kétszer éltem a szent vidámító bikavérszín bor fészkelte hegy oldalán.”
A bikavért ünnepelték Egerben
Az ismertség sajnos nem párosul elismertséggel. A nagyüzemi bikavérek bizony nagyon lejáratták ezt az egykor híres márkát. Az Egri Hegyközség, az Egri Borvidékért Alapítvány, élükön a legjobb egri borászokkal azonban sokat tesznek a régi dicsőség visszaszerzéséért.
Eger gyönyörű központjában, a vár alatti Dobó téren idén immár 11. alkalommal vertek sátrat a legkiválóbb egri borászok, hogy a legjobb vendéglőkkel társulva bemutassák, milyen csodálatos és változatos nedű az Egri Bikavér, és milyen fenséges ételekkel párosítható.
A mennyei-ördögi nedű
A bikavér ún. vörös cüvé, több fajta vörösbor házasításával készül. A jelenleg érvényes Bikavér Szabályzat szerint legkevesebb 3 (superior minőség esetén 4) vörösborból készül, melyek legtöbb 40, legkevesebb 5%-ban vannak jelen benne. Egykor a kadarka, a kékfrankos, az oportó és a medoc noir adta a bikavér összetételének döntő részét. Jelenleg kilenc fajta alkalmazható bikavér készítésére.
A Bikavér Ünnepen természetesen csak a legjobb termelők jelentek meg, kizárólag jó minőségű bikavérekkel. Kedvcsinálónak hadd szemezgessek az általam kóstolt nedűkből, s a hozzájuk ajánlott ételekből:
Gál Lajos Egri Bikavér 2005 – közepesen intenzív vörösesbordó szín, lenyűgöző illatkavalkád, melyben a fűszerek (fehérbors) és friss vörös bogyós gyümölcsök (málna, szeder, ribizli) dominálnak. ĺzében élénk savak, tannin és gyümölcsök (vörös áfonya, ribizli). Még nagyon fiatal, kb. 2-3 év múlva lesz a csúcson. Hozzá az étel: János Vitéz fénylő kardjára vadállatok húsa sorra fel van hányva, mellé grillezett baconos sajtos polenta szarvasgombamártással meglocsolgatva.
Sike Tamás Egri Bikavér válogatás 2003 – sötétbordó szín, közepesen intenzív gyümölcsös illat, ízében piros bogyós gyümölcsök, málna és ribizlilekvár, szépen beépült savak, nagyon hosszú lecsengés (számomra az ünnep legemlékezetesebb bora). Hozzá: mézes, fokhagymás ágyon érlelt bélszín és szűzpecsenye násza pörkölt diós mártással, aszalt piros áfonyával és kéksajttal töltött burgonyaroláddal.
Dula Bence Hegybíró Bora 2000 – intenzív meggygpiros szín, illatában a gyümölcsök (málna, csipkebogyó, kökény) dominálnak. Szájban a gyümölcsök mellett gomba, avar, pici kávé. Lecsengése nagyon hosszú. Hozzá: ínyenc bikák kedvence – bikavérrel gazdagított áfonyás vaddisznópörkölt zsömlegombóccal.
Demeter Csaba Egri Bikavér Superior 2003 – világosbordó szín narancssárga peremmel, animális illatok és aszalt szilva, ízében még mindig erős tanninok, fekete ribizli, keserű csokoládé. Hozzá: hegyi sajtkülönlegességek, fűszeres hideg szomolyai cseresznyeraguval és kemencében sült falusi cipóval.
Őzgerinc gyümölcsmártással
Az őzgerincet bedörzsöljük sóval, borssal, paprikával. Forró sütőben készre sütjük. A vadmártáshoz a vadlevest vörösborral addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. A pikáns mártáshoz felforraljuk az összes gyümölcsöt (fekete ribizlit, málnát, piros ribizlit, fekete szedret) cukorral és vörösborral. A mártást étkezési keményítővel besűrítjük és sóval, borssal, fahéjjal pikánsra fűszerezzük. Bikavérrel fogyasztjuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.