A bál éjszakáján minden nő úrihölggyé válik

Egy zenés-táncos estélyre az a hölgy is elegáns hosszú ruhát ölt, aki egyébként csak farmerben szaladgál, a máskor az illemre nem sokat adó urak főhajtással kérik fel a táncra kiválasztottjukat, minden visszafogott gesztusnak, minden pillantásnak és mosolynak jelentése van. Nem véletlen, hogy a bálok hangulata mindenkit elbűvöl és elvarázsol, hiszen a fényes termekben a túlhajszolt üzletemberek és a férfiasan kemény üzletasszonyok végre lazíthatnak egy kicsit, a fiatalabbak pedig itt kóstolhatnak bele először, milyen érdekes és izgalmas lehet finoman, számos szimbólummal jelezni egymásnak gondolatokat és érzelmeket.

Szórakozás és leányvásár

A bálok legfőbb varázsa épp abban rejlik, hogy egy éjszakára mindenki úrihölgy és úriember lehet, mert a ruha és a környezet jó esetben nem is engedi, hogy ne legyen az. Az öltözet ugyanis mindig visszahat a viselkedésünkre, kinyúlt pólóban és lezser nadrágban még egy igazán jól nevelt lány is más szavakat használ, másként ül le és másként jár, mint suhogó selyemszoknyában és fűzős míderben. A báli öltözet nemcsak megmutat és eltakar, hanem fegyelmez és jelez is – ma leginkább a viselője ízléséről és személyiségéről tanúskodik, de régebben a családi állapotáról és társadalmi rangjáról is sokat elárult. Mindez elsősorban a hölgyekre igaz, hiszen a férfiaknál a házasulandó ifjú éppúgy fekete frakkot, fehér inget és fehér csokornyakkendőt viselt, mint az agg nagyapa. A lányoknál viszont már a bevonuláskor tudni lehetett, ki elsőbálozó, ki volt már bálban, de még nincs férjnél, ki férjezett, fiatalasszony és ki már a lányát gardírozó anya.

Fényes udvari bálok

Magyarországon a 18–19. század fordulóján jöttek divatba a bálok, először a főúri udvarokban, később pedig már szervezetek és szakmai egyesületek – mint pl. a jogászok, medikusok, vadászok, iparosok – is tartottak táncos mulatságokat. A legelegánsabb és legkötöttebb összejövetelek a fényes udvari bálok voltak, amelyekre csak a kiválasztott nemesek kaptak meghívót, és amelyeket Ferenc József trónra lépése után Pest-Budán is megtartottak. Ezeket a nagy főúri bálokat az ifjúság által alkotott élőképek, rövid jelenetek, hangversenyek tették még érdekesebbé és a XVIII. század vége felé elterjedt az a szokás is, hogy egy bált egy adott korszak vagy ország stílusa határozzon meg. A monarchiabeli Magyarországon a bálok más jellegűek voltak, mint Nyugat-Európában – míg ott a pazar magamutogatás és a jótékonykodás volt az elsődleges céljuk, mifelénk arra is adtak, hogy a vendégek jól mulassanak, na meg hogy az eladó lányok férjet fogjanak. Épp ezért a farsangot a legjobban az elsőbálozó lánykák várták. Lázas készülődésükről sokat elmond Kölcsey Antónia pár sora: „Két héttel a bál előtt már nem volt szünete a készülődésnek, a sok varrás- és igazításoknak… Csak most látom, mily adagja van a hiúságnak nálunk, leányoknál. Minden szalag felett a ruhán, s minden virág, levélke felett a fejre illesztésnél hosszas tanácskozás tartatott.”

Úrilányok báli etikettje

Úrilányokat először tizenhat éves korukban vittek bálba, hófehér tüll- vagy muszlinruhában. Az anyagválasztás a könnyedséget, frissességet, mozgékonyságot volt hivatott szolgálni, a fehér szín az ártatlanságot jelképezte. Kiegészítőket, ékszereket az elsőbálozók alig viseltek, de a legyező és a táncrend az ő kelléktárukból sem hiányozhatott. A következő években már színes ruhát is ölthettek a lányok, de csak nagyon halvány árnyalatokat és az ékszerviselésben is mértéktartóbbnak illett lenniük, mint a férjes asszonyoknak. Aki huszonöt éves koráig nem ment férjhez, az már ugyanazt viselhette, amit az asszonyok, vagyis intenzív színű, mély dekoltázsú nehéz pompás selymeket, brokátokat és bársonyokat. Mindehhez természetesen könyékig érő kesztyű, drágakövekből készült ékszerek, pompás báli frizura – leginkább konty – és az összhatást megkoronázó fejdísz is járt. Amikor a hölgyek elérték azt a kort, hogy bálozó lányuk volt vagy lehetett volna, már tulajdonképpen idősnek számítottak és ezt jelezték a ruháik is. A színek visszafogottabbá váltak, uralkodott a lila, az olívazöld, a bordó és a barna, a kiegészítők száma és merészsége is csökkent.

Szigorú szabályok

Magyarországon Mehner Vilmos könyvei neveltek generációkat a báli rend alapjaira és bár ezekben igencsak szigorú szabályokat állított, egy kis huncutságért senkit nem zártak ki a jó társaságból. „Igazi bálokban természetesen szigorú etikett uralkodik. A fiatal hölgyek szalagokkal és virágokkal díszített fehér vagy világos könnyű ruhában jelennek meg, a legyező és a bokréta soha nem hiányozván. A bokréta a táncz alatt a tánczosnő székére helyeztetik, fehér glacé kesztyű és fehér selyem czipő önkényt érthetők. A legyező az első övről zsinóron függ alá és csak szellőztetésre használandó, nem pedig arra, hogy mögötte tánczosokkal kaczagjunk” – így Mehner Vilmos, de a lányok azért csak megtalálták a módját, hogy egy kacér pillantást vessenek a legyező mögül a kiszemelt ifjúra, vagy olykor akár el is bújjanak mögötte a társaságában. Nagyon fontos üzenetértéke volt a táncrendnek, vagyis annak, kit milyen táncra engedett magához közel a hölgy. Régen az erre szolgáló kis füzetecskébe jegyezték föl magukat a fiatalurak, és boldog volt, akinek a táncok királynője a keringő jutott. A fiataluraknak kötelességük volt felkérni minden lányt, akit rokoni vagy baráti kapcsolatok révén ismertek.

A tánc titkai és rejtelmei

Az okos nő rengeteg csalafintaságot elkövethetett azzal, hogy kivel mit és mennyit táncolt, hiszen régen a tánc volt az egyetlen társadalmilag elfogadott formája férfi és nő nyilvános közeledésének. Igazi báli körtáncok, amelyekben cserélődnek a párok, már csak a legelegánsabb rendezvényen vannak, ott is csak a nyitó részben, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ezeket már alig ismeri valaki. Mutatóba csupán a magyar bálok hagyományos nyitótánca, a palotás maradt, amit vagy az első bálozók vagy profi táncosok szoktak bemutatni. A többieknek marad a keringő, a tangó, a polka, jobb esetben a foxtrott, a swing, a szamba és a rock and roll – bár az utóbbi abroncsos szoknyában nehezen járható. De mivel bálba elsősorban az megy, aki szeret és némileg tud is táncolni, némi botladozást és egy kis félrelépést – legalábbis a parketten – illik elnézni. A férfiaknak ugyancsak illendő minden az asztaluknál ülő hölgyet megtáncoltatni – miután a kísérőjüktől elkérték őket. A felkérés egy „körre” érvényes, de minimum két zeneszámot illik együtt táncolni. Ha a hölgy visszautasítja a felkérést, utána még jó fél óráig nem illik táncolnia mással sem. Ha mégis megteszi, annak nagyon erős az üzenetértéke és biztos lehet benne, hogy mindenki érteni fog belőle, aki észreveszi. A tánc közbeni partnercsere és a lekérés ugyan megengedett, de csak akkor, ha mindenkinek kedvére való, semmiképp nem illik egy férfinak más hölggyel táncolni úgy, hogy a saját partnerét társaság nélkül hagyta. Amint a zene elhallgat, a férfi udvariasan megköszöni a táncot és a helyére kíséri a hölgyet. Nagyon nagy udvariatlanság a partnert zene közben otthagyni a parketten, vagy a szünetben magára hagyni az asztalnál. A tánc után a visszakísért nő meghívhatja társaságába a férfit – ez nagy megtiszteltetésnek számít és nem illik viszszautasítani, mint ahogy hölgyválasz esetén sem lehet egy felkérésre nemet mondani.

Azt, amit eleink már kétszáz évvel ezelőtt is tudtak a báli etikettről, mi csak most kezdjük megtanulni, ezért nem csoda, ha még a legnépszerűbb bálokon is megesik néhány faux pas. Ezeket elkerülendő nem árt a szervezőknek is megszívlelni azokat a szabályokat, amelyekhez annak idején minden ceremóniamester ragaszkodott, és amelyeket ma minden protokollszakértő a figyelmükbe ajánl.

A báli meghívónak legalább a címzése – X. Y. urat és partnerét – legyen kézzel írott, a cél, az időpont és a helyszín megjelölése mellett tartalmazza a ruhára, esetleg a zenére és a frissítőkre vonatkozó tájékoztatást is. Az estélyi öltözék kétféle lehet – a „white tie” a hölgyek számára nagyestélyit és könyökig érő kesztyűt, az urak számára frakkot, állónyakú inget merev, fehér mellényt, fehér csokornyakkendőt (a fekete tilos, azt a pincérek viselik!) és cummerbundot, azaz övsálat jelent, de ezekben inkább csak reprezentálni lehet, oldottan szórakozni, mulatni nem. Ezért az elterjedtebb báli öltözék a „black tie”, vagy a hosszú alkalmi ruha és a szmoking, amelyhez nem kötelező sem mellény, sem spanyol öv, viszont elmaradhatatlan a fekete lakkcipő és a fekete térdzokni. Lazább rendezvényeken, ahol a társaság nagy része ismeri egymást, megengedett a sötét öltöny fehér inggel és alkalomhoz illő nyakkendővel, a hölgyek pedig viselhetnek rövid alkalmi ruhát is – fő, hogy csillogó, selymes anyagból készüljön. A „kis fekete” főleg fiatal lányok számára a lehető legrosszabb választás, mert teljesen elvesznek a fekete öltönyös férfiak között. A hölgyek cipellője lehet akár hátul, akár elöl nyitott, a lényeg az, hogy mutatós legyen és kényelmes, amelyben nem tortúra végigtáncolni az éjszakát, és nem kell az asztal alatt titokban levetni.

Báli aranyszabályok

1. Érkezzünk pontosan, a velünk egy asztalnál ülőknek mutatkozzunk be, a férfiak kérjék fel táncra a velük egy asztalnál ülő hölgyeket.

2.Akit egy hölgy elutasított, az csak akkor próbálkozzon újra a felkéréssel, ha a nemleges választ a hölgy azzal indokolta, hogy előtte már másnak ígérte azt a táncot.

3.A helyes testtartás a tánc közben egyenes, de nem merev. A férfi a jobb kezét a nő dereka fölé teszi, ujjai legyenek összezárva. A férfi jobb keze tánc közben nem mozdulhat el, illetlenség végigtapogatni a nő hátát. A nő bal kezét a férfi vállára helyezi könnyedén (nem a nyaka köré!), jobb kezét pedig a férfi bal kezére. Tánc közben a partnerek közötti távolság maradjon állandó, nem illik a partnerhez túl közel kerülni. Ez alól a lassú tánc sem kivétel.

4.Tánc közben ne kerüljük partnerünk pillantását, ne tegyünk nagy mozdulatokat a kezünkkel, ne rugdaljunk oldalra a lábunkkal. Legyünk tekintettel a parkett méretére és a többi táncosra, ne taroljunk, ne tolakodjunk. A szép tánc egyszerű és kifinomult.

5.A táncban a férfi vezeti a nőt, sosem fordítva. A férfinak illik tánc közben beszélgetést kezdeményezni, szórakoztatni a partnerét, de nem azzal, hogy hamisan dudorássza a zenekar által játszott nótát, vagy a zene ütemére lapogatja a nő hátát.

6.A táncparkettre nem viszünk sem italt, sem cigarettát, sem mobiltelefont – utóbbi a bálterembe sem való. A nőnél legfeljebb zsebkendő lehet, amit a jobb kezében tart.

7.A bál folyamán nem illik levenni a zakót és a nyakkendőt – még akkor sem, ha a fergeteges tánc közben kihevültünk. A nők a stólákat és boákat a székükön hagyhatják.

8.Nem tud mindenki tökéletesen táncolni. Ha partnerünk néha téveszt, nem illik erre gúnyosan felhívni a figyelmét. Úgy kell tennünk, mintha észre sem vettük volna, hiszen a mai kezdőkből lesznek a holnap jó táncosai.

9.A parkettről a hölgyet viszsza kell kísérni a helyére. A szünetet ki-ki azzal a partnerével töltse, akivel a bálba érkezett – ez alól csak akkor tehet kivételt, ha megfelelő társaságról gondoskodott számára.

10.Akik együtt érkeztek a bálba, azok együtt is távozzanak, mégpedig legkésőbb fél órával a bejelentett záróra előtt. Nem vet ránk jó fényt, ha mi távozunk legkésőbb. (vm)