50 évesek a Hupikék törpikék

Csak képregényből mintegy 25 milliót adtak el, a kis figurák történetét legalább 30 nyelven forgalmazzák
Brüsszel. Fél évszázada látták meg a napvilágot egy képregény hasábjain a ma már világhírű Hupikék törpikék, és ebből az alkalomból a hét végétől egész éven át folyó, nemzetközi rendezvénysorozatot tartanak – jelentették be az évfordulós sorozat szervezői Brüsszelben.

Az „óriástörpöt” a brüsszeli Bozar Palotában állították ki, s októberben az UNICEF javára árverésre bocsátjákČTK/AP-felvételA nemcsak a gyerekek körében népszerű apró mesehősök a kerek évforduló alkalmából új kalandokba keverednek a televízióban és az interneten is, eddig nem látott társakkal és öltözékekkel gyarapodnak, bélyegsorozaton jelennek meg, kiállítást szentelnek nekik, de még háromdimenziós film is készül róluk, igaz, ez utóbbinak a gyártása várhatóan csak az évtized végére fejeződik be. A szervezésben az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF is részt vesz, amely egyebek között több ezer törpikefigura különböző városokban való ingyenes éjszakai kihelyezésével, illetve jótékony célú árusításával kapcsolódik a kampányba. Szintén az UNICEF javára egy „óriástörpöt” is árverésre bocsátanak majd a kampány során, októberben.

A Hupikék törpikék elsőször 1958 őszén tűntek fel egy belga képregénymagazinban Johan és Pirlouit (magyarul Janó és Bibice) középkori mesehősök partnereiként, eredetileg Schtroumpf néven. Jóllehet kiötlőjük, Peyo (valódi nevén Pierre Culliford) eredetileg csak mellékszerepet szánt nekik, az olvasói rajongás gyorsan a nemzetközi hírnévig repítette őket, immár „Smurf” néven. Rövidesen nem csupán főszereplő képregényhősök lettek, hanem rajzfilmeken, slágerekben, játékfigurák képében, videojátékokon is megjelentek. Észak-Franciaországban, Metz közelében egy egész vidámparkot szenteltek alakjuknak. Csak képregényből mintegy 25 milliót adtak el világszerte.

Az ujjnyi kis figurák történetét legalább 30 nyelven forgalmazzák világszerte. Összesen már mintegy 4 milliárd dollárnyi forgalom kötődik a nevükhöz, csak jogdíjakból évente 10–12 millió dollár folyik be. A rajzfilmsorozat epizódjainak száma immár megközelíti a 300 epizódot – a törpikéknek mindeddig nem sikerült ugyanakkor Grammy-díjat szerezniük. A hupikékmánia a 80-as években hágott a tetőfokára – akkor terjedt el nálunk is –, majd valamelyest alábbhagyott, de a mostani évforduló várhatóan ismét fellendíti az érdeklődést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?