45 másodpercre most bárkiből űrhajós lehet

Hogyan vált valóra Verne Gyula álma?

Ha az űr lázba hozza, akkor bizonyára olvasta Vernétől az Utazás a Holdba című regényt is. Nos, éppen innen, a nagy álmodozók merész ötleteitől indul az űrutazás történetét bemutató Gateway to Space kiállítás is, hiszen ezek adták meg a kezdő löketet a 20. század tudományos-technikai forradalmának.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219664","attributes":{"alt":"","author":"Fotó: Gateway to Space","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]

Miután a kiállítás területére lépve végigsétálunk egy koromsötét folyosón, megcsodálva egy űrkabinból a bolygónkra nyíló pazar kilátást, rögtön az említett Verne-mű ágyúgolyószerű űrhajómodelljével találjuk szemben magunkat. Ezzel az ágyúból kilőtt, bársonyszékekkel kibélelt, összkomfortos űralkalmatossággal repültek Verne hősei a világon elsőként a Holdra – legalábbis képzeletben. Isteni szikrának azonban ennyi éppen elég volt. Az Utazás a Holdba hatására építette meg első rakétamodelljét az erdélyi szász származású Hermann Oberth, akinek Rakéta a világűrbe című, 1922-ben írt doktori értekezését azért utasították el, mert az akadémikusok túlságosan „utópisztikusnak” ítélték. Volt azonban valaki, aki ezt egészen másképp gondolta, és Oberth tanulmányára inkább úgy tekintett, mint egy megvalósításra váró feladatra. Ez az illető Wernher von Braun, aki a német, majd az amerikai rakétaprogram vezéralakja lett, és nevéhez fűződik többek között az Apollo-program keretében használt, az első embert a Holdra juttató Saturn űrrakéta kifejlesztése is. Bizarr adaléka a sztorinak, hogy korábban a Harmadik Birodalom rakétafegyverei, így a hírhedt V-2-es is von Braun tervei alapján épültek meg. Ezek egy részét ráadásul a buchenwaldi haláltábor foglyaival gyártatták. A munkások számára a rakétagyár egyet jelentett a biztos halállal, hiszen erősen mérgező vegyszerekkel kellett dolgozniuk mindenféle védőfelszerelés nélkül. Hogy ezt az amerikaiak nem reklámozzák, és ezen a kiállításon sem esik róla szó, nem meglepő: a háború után az USA-ban letelepedő von Braun zsenije volt az amerikai űrprogram igazi motorja, többek között az Apollo-program sem valósulhatott volna meg nélküle, a náci Németországban befutott karrierjét így jobbnak látták elhallgatni. Egyébként von Braunt soha nem vonták felelősségre tetteiért.

Érintsd meg a Holdat!

Az űrhajózás úttörőinek bemutatása után az űr „meghódításának” hidegháborús atomoszférája lengi be a következő termet, ahol vörös fényben ragyog a Szputnyik, egymásnak feszül Hruscsov és Kennedy, a Földre visszatérő Gagarin pedig a Lenin-mauzóleum előtt fogadja a gratulációkat egy korabeli filmhíradóban. Itt tekinthetjük meg az első amerikai űrhajó és az első amerikai műhold élethű mását, valamint az első űrséta során használt szkafandert is. A harmadik teremben már a NASA dominál, a hatvanas évek második felében ugyanis elindult az Apollo-program, amelynek betetőződéseképpen 1969. július 21-én Neil Armstrong a világon elsőként a Holdra léphetett. A holdutazásnak szentelt csarnokban olyan finomságok kaptak helyet, mint a már említett Saturn V rakéta életnagyságú másolata, Armstrong kezeinek gipszöntvénye,  vagy az a holdjáró, amely pontos mása az Apollo-programban használt három, a Holdon hagyott járműnek. Külön érdekesség, hogy ennek abroncsmintázata magyar műszaki megoldás eredménye, vagyis a holdraszállásból mi is kivettük a részünket.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219666","attributes":{"alt":"","author":"Kacsinecz Krisztián felvétele","class":"media-image","height":"360","style":"width: 600px; height: 450px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A legnagyobb szenzáció azonban minden kétséget kizáróan a „holdkőzet-simogató”, a Hold egy vitrinbe zárt darabkája, amit a kíváncsi látogató egy lyukon keresztül meg is tapogathat. Ugyanitt fotózkodhatunk űrhajós szerelésben is, egy szkafander mögé bújva, már ha van türelmünk kiállni az állandóan kígyózó sort.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219665","attributes":{"alt":"","author":"Fotó: Gateway to Space","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"400"}}]]

Egy űrsikló pilótafülkéjén keresztül haladva jutunk el az utolsó előtti terembe, amely az űrutazásnak és –kutatásnak a nyolcvanas évektől napjainkig ívelő fejlődését tárja a látogatók elé. Bejárhatjuk a MIR űrállomást (a kissé elferdült pespektíva miatt szó szerint szédületes élményben lesz részünk), bepréselhetjük magunkat abba az űrkapszulába, amelyben az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan is utazott, és megnézhetjük azt is, milyen az űrcsoki, a fogkrémes tubusba csomagolt pörkölt vagy a direkt az asztronauták számára kifejlesztett Coca-Cola-automata. (A kiállított űrjégkrémről a www.iflscience.com oldal éppen a napokban közölt egy cikket, amely cáfolja, hogy az asztronauták valaha is ilyet fogyasztottak volna az űrben.) Egy „űrvécé” arról is segít képet alkotni, hogyan végezhetjük el a dolgunkat a súlytalanság áldatlan állapotában. A terem végében egy üveghengerbe zárt, hatalmas Darth Vader emlékezteti ismét a látogatót tudomány és tudományos fantasztikum termékeny kölcsönhatására.  

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219667","attributes":{"alt":"","author":"Kacsinecz Krisztián felvétele","class":"media-image","height":"360","style":"width: 600px; height: 450px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A kiállítás történelmi részlegén érezhetően az amerikai perspektíva dominál. A hidegáborús szekció ugyan bemutatja a szovjet-orosz űrtechnikát is, de az európai, kínai, vagy akár az indiai űrprogramról szinte semmit sem tudunk meg. Kivétel a magyar űrkutatás, amelynek legfontosabb eredményeit és relikviáit a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Gyűjteményéből válogatott „minikiállítás” vonultatja fel.

Mint egy igazi űrhajós

A kölykök és a nagyra nőtt gyerekek kedvence minden bizonnyal az utolsó terem lesz, ahol valódi űrhajós kiképzésen vehetünk részt – szimulátorral űrsiklót vezethetünk, kiprábálhatjuk, milyen űrhajót szerelni a súlytalanság állapotában, és eszeveszettül pöröghetünk az x, y, és z tengelyünk körül egy 360 fokos giroszkóppal. Utóbbit mindenképpen édemes kipróbálni, bár amikor a NASA kék egyenruhájába bújatott segítő erősen az ülésbe szíjaz, stabil fogódzkodásra int, és figyelmeztet, hogy ha behunyjuk a szemünket, csak rosszabb lesz, nem biztos, hogy őszinte lesz a mosolyunk. Viszont 45 másodpercre valódi űrhajósnak érezhetjük magunkat!

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219668","attributes":{"alt":"","author":"Fotó: Gateway to Space","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A kiállítást egy izgalmas kisfilm zárja, mely az űrutazás jövőjét mutatja be, számot adva többek között a Mars-utazás előkészületeiről. Itt esik szó arról is, miért van szükség a gyakran csillagászati összegeket felemésztő űrprojektekre. Igazából a  NASA Space & Rocket Center egész tárlatát belengi a rejtett propaganda: minden eszközzel igyekeznek meggyőzni a jelenlegi és a jövendőbeli választókat arról, hogy adójuk egy részét olyan méregdrága rakétákra és más berendezésekre költsék, amelyek esetenként egy szempillantás alatt porrá égnek az atmoszférában. Fontos ugyanakkor tudatosítani, hogy ezek a kutatások olyan korszakalkotó tudományos felfedezésekhez segítenek hozzá, amelyek földi életünket is jelentősen megkönnyíthetik. Sőt, egy alternatív élettér felkutatása vagy megteremtése, vagyis az emberiség jövője is az űrkutatás fejlődésének függvénye lehet, ami a környezetszennyezés mértékét és bolygónk jelenlegi állapotát tekintve már nem is annyira sci-fibe illő elgondolás.

Összességében egy jól átgondolt, átlátható koncepció alapján felépített, korrektül kivitelezett kiállítás élményével lehetünk gazdagabbak, ha a Millenáris parkba látogatunk. A rengeteg illusztrációs kisfilm és archív felvétel, az életnagyságú modellek és az interaktív játékok átlagon felüli élményt nyújtanak, igaz, mindennek meg is kérik az árát: a hétvégi felnőtt belépő 3600 forint, a különféle interaktív programok menetenként plusz 500 forintba kerülnek. Jó hír viszont, hogy a gyerekek, tanulók és nyugdíjasok kedvezményes belépőin kívül családi és csoportos kedvezmények is igénybe vehetőek, hétfőnként pedig a felnőttek is egy ezressel olcsóbban léphetnek be. Ami még jelentős pozitívum, hogy hétköznap este 20.30-ig, pénteken és szombaton 22.30-ig, vasárnap pedig 21.30-ig látogatható a tárlat, így a későn érkezőknek sem kell rohanniuk, és elkerülhető a „csúcsidők” tumultusa is.

Ha részese akar lenni ennek a nem mindennapi élménynek, siessen: a Gateway to Space kiállítás már csak március 15-ig látogatható Budapesten, a Millenáris parkban, a tárlat rövidesen a Dél-Afrikai Köztársaságba utazik tovább.

Kacsinecz Krisztián, Czímer Gábor