200 éve született a revolver feltalálója

<p>&nbsp;Kétszáz éve, 1814. július 19-én született Samuel Colt, a világ egyik leghíresebb kézifegyverének feltalálója, akinek neve még életében fogalommá lett. Egy textilgyáros fiaként született nyolcgyermekes családban.</p>

 A gépek és szerkezetek iránt érdeklődő fiú mindent szétszedett, ami közelébe került, még apja puskáit is. Kiskorában egy farmon dolgozott, ahol a Biblia mellett csak lexikonokat olvashatott, innen szerezte első ismereteit. Tizenhat évesen apja tengerészeti akadémiára küldte, ahonnan nem sokkal később eltanácsolták, ezután a gyakorlatban, hajón szolgálva próbálta elsajátítani a szükséges ismereteket. A legenda szerint a kormánykerék forgását figyelve kapta az ötletet a revolverhez, amelynek forgótára több lövést is lehetővé tesz újratöltés nélkül. (Az addigi elöltöltős lőfegyverek csak egy, dupla cső esetén két lövés leadására voltak alkalmasak.) A prototípust fából faragta ki, de mivel nem talált támogatókra, évekig Doctor Coult néven utazó műsorokban népszerűsítette az újonnan felfedezett fájdalomcsillapító szert, a kéjgázt.
   

Az így keresett pénzből készítette el a revolver prototípusát, a működő változatot 1835-ben Angliában és Franciaországban, majd 1836-ban Amerikában is szabadalmaztatta. A gyártásra alapított vállalata rövid úton csődbe ment, mert alig száz darabot sikerült eladnia a rangereknek - a fegyver akkor még túl súlyos és bonyolult volt, könnyen meg is hibásodott, így összességében a nagyobb veszélyt használójára jelentette.
   

Colt a következő években a vízálló lőszer, a távolról felrobbantható tengeri akna feltalálásával és az első tenger alatti kábel lefektetésével tudott a felszínen maradni. Utolsó esélyét az 1846-ban kitört mexikói háború jelentette, amikor is a Floridában és Texasban az indiánok ellen már hatásosnak bizonyult fegyver legújabb változatából egy tételt rendelt a hadsereg. A baj csak az volt, hogy Coltnak már nem volt gyára, így a gyapotmagtalanító gépet feltaláló Eli Whitney fiával szövetkezve, annak egyik telepét alakították át.
   

A fegyver bevált, egyre újabb és újabb rendelések érkeztek, Colt 1851-ben első amerikai gyárosként nyitott kirendeltséget Angliában. 1855-ben szülővárosában, a Connecticut állambeli Hartfordban felépítette a világ akkor legnagyobb, a legmodernebb gépekkel felszerelt magánkézben lévő fegyvergyárát. Itt hamarosan napi 150 kiváló minőségű, szépen tervezett és remekül működő fegyvert állítottak elő, elsőként a Colt gyár készített felcserélhető, szabványos és sorozatban gyártható alkatrészeket is.
   

Colt hamarosan a világ leggazdagabb emberei közé számított és tiszteletbeli ezredesi rangot is kapott. Vállalata előszeretettel készített kiállítási és reprezentációs célú, de teljesen működőképes fegyvereket is: az arany berakásos, gravírozott revolverek ott virítottak I. Miklós és II. Sándor orosz cár, VII. Frigyes dán és XV. Károly svéd király vitrinjeiben, de az Amerikába látogatott Kossuth Lajosnak is készült nevével gravírozott colt. A termékeket ügynökök terjesztették, de voltak lerakatok New Yorkban és Londonban, emellett közvetlen rendeléseket is elfogadtak. Colt volt az első iparos, aki felismerte a reklám és a marketing fontosságát, részben ezzel magyarázható elsöprő sikere. Nemcsak gyárát és termékeit reklámozó újságcikkeket rendelt meg, hanem festményeket is, amelyeken az ő revolvereit használják indiánok, banditák és egzotikus vadállatok ellen.
   

Az amerikai polgárháború előtt Colt még adott el fegyvereket a déli államoknak is, így a háború idején az északi Unió és a déli Konföderáció seregében is szabványosított volt a colt. Samuel Colt 1862. január 10-én, 47 évesen halt meg, gyáraiban rövid élete során 400 ezer fegyver készült, ő pedig mai árfolyamon 350 millió dollárt hagyott örököseire.
   

Érdekes módon a legsikeresebb Colt-modellt, a Békecsinálóként ismert, minden westernfilmben feltűnő 45-ös kaliberű revolvert csak jóval halála után, 1873-ban tervezték; ez volt az a fegyver, amellyel "meghódították a Nyugatot". Az 1900-as évektől kezdve már automata coltok is készültek, amelyek kakasát nem kellett minden lövés után felhúzni. Ezek közül a leghíresebb a John Moses Browning által tervezett M1911-es modell - ezt számos fegyveres testületben rendszeresítették, az amerikai hadseregben kisebb módosításokkal a nyolcvanas évek végéig szolgálati fegyver maradt, gyártása napjainkban is folyik.
   

A Colt által feltalált forgótáras, többnyire hatlövetű fegyver sokak szerint alapjában változtatta meg a történelem menetét. Ez talán túlzás, az azonban biztos, hogy Colt olyan hírnévre és vagyonra tett szert, mint előtte kevés feltaláló. Az amerikai polgárháborúban született mondás szerint "Abe Lincoln felszabadított minden embert, de Sam Colt egyenlővé is tette őket."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?