Sas Andorra emlékeztünk

Sas Andor Csehy Zoltán

A pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszéke a közelmúltban a 135 éve született és 60 évvel ezelőtt elhunyt Sas Andor történészre, irodalomtörténet-íróra, eszme- és gazdaságtörténészre emlékezett, aki a tanszék oktatója és vezetője is volt 1959–1962 között.

A szlovákiai magyar tudományos-kulturális élet kiemelkedő alakját kortársai a magyar történetírás egyik legkiválóbb művelőjének, a szlovákiai magyar szellemi élet egyik legképzettebb és legjelentősebb tudósának, emellett kifogástalan jellemű embernek tartották; egykori kollégái, tanítványai pedig a kiváló tanárt tisztelték benne, akinek fő pedagógiai elve az volt, hogy a tanárnak egész lényével kell azonosulnia azzal a tevékenységgel, amelyet hivatásául választott.

A meghívott előadók Sas Andor életművének egy-egy szeletét mutatták be a főként egyetemi hallgatókból álló közönségnek. Csehy Zoltán a (cseh)szlovákiai magyar irodalomtörténet-írásban betöltött szerepéről tartott előadást, melyben Sasnak a II. világháború utáni, ellentmondásokkal terhelt időszakban közzétett, ma vitathatónak tekinthető vélekedéseire is rámutatott. Mészáros András előadását a filozófiatörténész Sas Andornak szentelte, s arra vállalkozott, hogy annak korai, a „boldog békeidőkben” született írásai alapján összefoglalja, melyek voltak azok a témák, amelyek iránt Sas érdeklődött, s amelyekből kifejthetők nézetei a kor szellemi irányzatairól.

Gaucsík István előadása Sas Andor gazdaságtörténeti munkásságába nyújtott betekintést, miközben részletesebben egy konkrét témakörre, a munkácsi Schönborn-uradalom történetére összpontosított. Csanda Gábor, aki 1993-ban kéziratból sajtó alá rendezte, közreadta és utószóval ellátta Sas Andor A szlovákiai magyar zsidók üldözése 1939–1945 című monográfiáját, Sas posztumusz publikációit tekintette át előadásában.

Misad Katalin a középiskolai tanárra, a csehszlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás egyik megalapítójára, az egyetemi oktatóra, a pozsonyi magyar tanszék első vezetőjére emlékezett Sas Andor személyében, s összefoglalta oktatói tevékenységének főbb állomásait. A szimpózium a tanszék Szenci Molnár Albert Egyesületének, valamint a Kisebbségi Kulturális Alap (Kult Minor) támogatásával valósult meg. (mk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?