Mi lesz az eperrel?

Pontosabban nem tűnt el, hanem gazdaságilag kivándorolt tőlünk, hogy egy másik országba gazdaságilag bevándoroljon. Hogy ezzel elvegye az ottani idénymunkások munkáját. Már ha az ottani idénymunkások egyáltalán ott vannak, mert nem kizárt, hogy már ők is kivándoroltak, hogy bevándorolhassanak máshová. Ami logikus is lenne, hiszen a mi idénymunkásaink minek is vándorolnának egy olyan országba, ahol nincs szükség idénymunkásokra? Satöbbi.

Szóval az eper. Gyerekkorom óta jó néhány tál epret sikerült elfogyasztanom, és emlékeim szerint az eperrel mindig zűrök voltak. Nem mintha nem lett volna kifogástalan minőségű a hozzám több község kataszteréből is eljutó eper színe, íze, ásványianyag- és nyomelemtartalma (szemenként megmértem), csak valahogy mindig olyan hektikus körülmények kísérték. Augusztusban át kellett ültetni, vagy átment a szomszédba. Ha lefagyott, nem volt, ha volt, akkor meg egyszerre volt sok, nem győztük enni, hűtőben két nap után már csak árnyéka volt önmagának. Ettük anno porcukorral összetörve, tejszínhabbal vagy magában, de mindig rettenetesen felfújt. Gyümölcslevesnek is ettük vaníliafagyival, tészta nélkül. Oda jutottam ezen körülmények hatására, hogy legjobban az epret eperlekvár formájában szeretem. Télen nyugodtan lebányászni a stelázsiról, vajas kenyerekre vagy palacsintára rákenegetni, oszt ha két hét múlva fogy el a maradék, akkor sem történik világégés. Ráadásul sok helyen úgy hívják, szamóca. Nem tudom, akkor a szamócát hogy hívják, de nem is ez a lényeg, hanem hogy állítólag Szlovákiában jelenleg szorul az eperhurok az epertermesztők nyaka körül, mert van eper, ám nincs, aki leszedje.

Első körben talán azt kellene megvizsgálni, mi a fontos jelen esetben. Az, hogy az eper ne menjen tönkre, vagy hogy ki legyen fizetve. Mert ha az a fontos, hogy le legyen szedve, akkor lehet hívni a lakosságot, hogy szedje le, és hazaviheti. Ily módon azzal büszkélkedhetne az őstermelő, hogy elajándékozta. De akkor meg nem kapna érte pénzt. Ami horribile dictu arra is sarkallhatná az őstermelőt, hogy augusztusban ne ültesse át. Vagy hogy bánatában adja el az eperföldjét a minden négyzetcentiméternyi termőföldünk után ácsingózva befektetőknek, a kapott pénz hamvait szórja a szélbe és menjen világgá.

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, ez egy kardinális probléma, mely nem biztos, hogy megoldható egy igennel vagy egy nemmel. Így aztán (meg a helyszűke miatt is) megpróbáljuk rövidre zárni. Ha nincs, aki leszedje az epret, akkor két verzió lehetséges. Ha senki nem hajlandó leszedni az epret, akkor ki kell fejleszteni az önmagát leszedő epret. Valószínűleg ez a jövő. Talán már úton is van felénk az önmagát leszedő eper magja.

Addig is szedje le az, aki ültette.