A kormány segítsége kell, mert nincs, aki leszedje az epret

eper
Pozsony |

Nincs, aki leszedje az epret, hazai idénymunkások ugyanis már szinte nincsenek a mezőgazdaságban. Rövidesen csak szerb, ukrán és román munkásokkal tudják betakarítani a hazai termelők a gyümölcsöt és a zöldséget. A kormány segítségére várnak.

Már megnyitották vagy napokon belül megnyitják a hazai eperföldeket. A gazdák országszerte mintegy 140 hektárnyi területen termesztenek epret, s az előzetes becslések alapján ígéretes lesz az idei termés. Több termesztő azonban jobbára csak „szedd magad” akciók keretében tudja betakarítani, leszedni a termést.

Oliver Šiatovský, aki már két évtizede foglalkozik epertermesztéssel, arra figyelmeztet, hogy az utóbbi években már csak minimális számú idénymunkást foglalkoztatnak. „Óriási gondot jelent az idénymunkások hiánya. A termesztők képtelenek annyi idénymunkást találni, mint amennyire szükségük volna. Az idénymunka iránt egyszerűen nincs kereslet” – magyarázza Šiatovský. Állítja, hogy neki külön nehézséget okoz az ültetvények rendben tartása, mivel semmilyen gyomirtószert nem használ az eper termesztésénél. „Ma már olyan súlyos a helyzet, hogy nem válogathatunk az idénymunkára jelentkezők között. Minden segítő kézért hálásak vagyunk, érkezzen a saját településünkről, vagy a környező falvakból. Ugyanakkor attól tartok, rövidesen már csak ukrán, román és szerb idénymunkásokkal tudunk működni” – közölte Šiatovský, aki szerint a kormánynak reagálnia kellene erre a helyzetre.

Hasonló állásponton van Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője is, aki szerint az államnak megfelelő körülményeket kellene teremteni az idénymunkások foglalkoztatására. Holéciová arra is emlékeztetett, hogy a termelők már tavaly figyelmeztettek az idénymunkások hiányára. „Megoldásként javasolták az úgynevezett idénymunka intézményének bevezetését, mely gondolt volna a növénytermesztésben dolgozó hazai és külföldi idénymunkásokra egyaránt” – mondta Jana Holéciová, aki szerint az államnak pontosan meg kellene mondania, hogy hogyan akarja növelni az ágazatban dolgozó idénymunkások számát. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?