Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Holland parlament

Ulysse Ellian, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nevű holland párt képviselője hétfőn bejelentette: röviddel azután, hogy 2021-ben hivatalba lépett, fenyegető e-mailt kapott az iráni nagykövetségtől.

Az RTL Nieuws televíziónak adott interjúban a 36 éves Ellian emlékeztetett arra: bár nem Iránban született, azon európai politikusok közé tartozik, akiket iráni származásuk miatt a teheráni rezsim megfigyel, egyebek között Hollandiában is. „Apád vére által iráni állampolgár vagy, ami azt jelenti, hogy az iráni törvények hatálya alá tartozol” – állt az említett e-mailben Ulysse Ellian beszámolója szerint.

A képviselő apja, Afsin Ellian, a Leideni Egyetem professzora, az iráni rezsim kritikusa, évek óta rendőri védelem alatt áll.

Ulysse Ellian elmondta, hogy az iráni nagykövetség egy listát is küldött neki azokról az iráni törvényekről, amelyek reá vonatkoznak, azzal a céllal, hogy megfélemlítsék. „Ezzel azt akarják megmutatni, hogy pontosan tudják, ki vagy” – nyilatkozott. Azt is közölte, hogy amennyiben le szeretne mondani nem kívánt iráni állampolgárságáról, előbb Iránban teljesítenie kellene a kötelező katonai szolgálatot.

Ellian azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a fenyegetést, mert azt szeretné, hogy az Európai Unió nagyobb politikai nyomást gyakoroljon Iránra. „Az iszlám rezsim az egész világon megfélemlíti, fenyegeti és gyilkolja az ellenfeleit. Ez a gonosz működési módja” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy „ez az ügy nemcsak róla szól, hanem sok más irániról, akik ugyanezt élik át”. „Százak, talán ezrek vannak az országunkban, akik egész életükben rettegésben élnek. Ezért össze kell fognunk, hogy változást érjünk el” – hívta fel a figyelmet.

A képviselő elmondása szerint az incidenst követően a VVD parlamenti frakciója és a kormány támogatta őt, de nem tudja, történt-e bármilyen diplomáciai lépés.

Most, hogy az eset napvilágra került, a parlament azt szeretné, ha a teheráni rezsimet nyilvánosan felelősségre vonnák. Jan Peternotte, a baloldali liberális 66-os Demokraták képviselője szerint „egy politikus megfélemlítése teljesen elfogadhatatlan”, ezért felszólította Caspar Veldkamp külügyminisztert, hogy lépjen az ügyben.

A megfenyegetett képviselő ügyét a következő hetekben a holland képviselőház is tárgyalja.

Ellian és szülei Afganisztánon keresztül érkeztek Hollandiába. 2021-ben a VVD képviselője lett, és évek óta családjával együtt szigorú védelem alatt áll, mert felszólalt a szervezett bűnözés ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?