Kormányválság: újabb ultimátumok láttak napvilágot

Igor Matovič
Pozsony |

A kormányválság tovább bonyolódik, mivel a koalíciós pártok elnökei továbbra is ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz. Richard Sulík és Mária Kolíková már lemondott, most pedig Igor Matovič távozását követelik. A válságban eddig viszonylag kevés szerepet vállalt Boris Kollár házelnök, most azonban ő is előállt a saját ultimátumával.

A kormányválság már több mint három hete húzódik, és korántsem biztos, hogy az elkövetkező 2-3 napban megoldódik. Ennek oka, hogy a koalíciós pártok saját feltételekkel álltak elő, és egyelőre nem tudni, ki fogja beadni a derekát. A követelések sorát Richard Sulík (SaS) leköszönő gazdasági miniszter kezdte meg: szerdáig hagyott időt a kormányfőnek a távozásra. Ha nem teljesíti a követelését, akkor Branislav Gröhling oktatási miniszter és Ivan Korčok külügyminiszter is lemond, a párt pedig kilép a koalícióból.

Kapcsolódó cikkünk

A Za ľudí szintén a kormányfő távozását sürgeti. Mária Kolíková leköszönő igazságügyi miniszter a döntését azzal magyarázta, hogy nem szeretne a kormány átalakításának útjában állni. Matovič ugyanis vasárnap este azt mondta, csak akkor hajlandó távozni, ha Sulík mellett Kolíková is lemond, sőt, Janka Bittó Cigánikovának (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnökének, és Juraj Šeligának (Za ľudí) a parlament alelnökének is mennie kell. A kormányfő emellett ahhoz is ragaszkodott, hogy az SaS mondjon le az egyik általa vezetett minisztériumról az OĽaNO javára.

Kolíková megjegyezte, a rekonstrukciós folyamat befejeztével készen áll visszatérni a miniszteri pozícióba.

Veronika Remišová régiófejlesztésért felelős kormányfőhelyettes és a Za ľudí vezetője elmondta: nem ért egyet Kolíková lemondásával, mivel véleménye szerint a párttársa kiváló munkát végzett, de a leköszönő tárcavezető személyes döntést hozott, amit ő kénytelen tudomásul venni.

„Egyetlen miniszteri szék sem ér annyit, hogy egy egész ország szenvedjen miatta”

– tette hozzá Remišová, aki legkésőbb hétfőig adott időt Matovičnak a távozásra. Ellenkező esetben saját maga mond le, ez pedig azt is jelentheti, hogy pártja kilép a koalícióból.

Richard Sulík
Mária Kolíková

Čaputová is felszólalt

A miniszterelnök lemondását követeli Zuzana Čaputová is, az államfő kedden nyilvánosan is felszólította Matovičot a távozásra.

„Ma már a negyedik miniszter nyújtotta be a lemondását, és még további két miniszter jelezte, hogy hasonlóan fog cselekedni”

– mondta a köztársasági elnök.

Hozzátette, a kormányfő lemondása most már elkerülhetetlen.

„Egyetlen személy pozíciója sem lehet fontosabb, mint az ország és az állampolgárok érdeke”

– jelentette ki az államfő.

Zuzana Čaputová

Ötből kettő

Sulík és Kolíková tehát már teljesítette az alku rá eső részét, de Cigániková és Šeliga pozíciója még kérdéses. Az SaS elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, hajlandóak tárgyalni Cigániková posztjáról, de csak abban az esetben, ha egy másik parlamenti bizottságot kap a párt.

Juraj Šeliga egyelőre szintén marad a pozíciójában, Veronika Remišová kedden nyilvánosan is kiállt a párttársa mellett. Szerinte a kormányválság megoldásához elsősorban a kormányt kell átalakítani, a parlamenti posztokhoz ennek semmi köze sincs. 

Matovič utolsó követelése, miszerint az SaS-nek le kell mondania az egyik tárcáról, Sulík számára nem elfogadható:

„Ragaszkodunk a koalíciós szerződésben leírtakhoz, ez alapján az SaS három minisztériumot irányít.” 

Átalakítás... vagy nem?

A Denník N információi szerint egy olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy Matovič valóban lemond a miniszterelnöki székről, viszont továbbra is a kormány tagja marad. Meg nem nevezett források szerint Matovič szeretne egy új pozíciót betölteni a kormányban, melynek megnevezése a következő lenne: a korrupció elleni harcért felelős kormányfőhelyettes.

A kormányhivatal egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy szó van egy ilyen poszt létrehozásáról, de Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter a Markíza vitaműsorában nem zárta ki ezt a lehetőséget.

Matovič lehetséges új pozíciójáról megoszlanak a vélemények. Sulík nem látja értelmét, hogy a jelenlegi, 16 tagú kormányt bővítsék, Remišová viszont úgy fogalmazott, az ő követeléseik között az volt, hogy Matovič a kormányfői pozícióból távozzon, a további lehetőségekkel kapcsolatban hajlandóak tárgyalni.

Veronika Remišová

Ha viszont Matovič marad a kormányban, akkor az is elképzelhető, hogy az eddig lemondott miniszterek is visszatérnek a pozíciójukba. Kolíková nyíltan vállalta, hogy a kormányfő lemondása után kész visszatérni, Sulík pedig úgy nyilatkozott, hogy az SaS az átalakítás után továbbra is kitart Gröhling és Korčok mellett. Jaroslav Naď még Sulík esetleges visszatérését sem zárta ki.

Milan Krajniak (Sme rodina) pozíciója ebben az esetben kérdéses lehet, viszont Marek Krajčí visszatérése egy ilyen forgatókönyvnél sem valószínű.

Heger mint kormányfő?

Emellett már az új miniszterelnök személyéről is folynak a találgatások. A védelmi miniszter szerint erről még nem tárgyaltak, de az első, aki szóba kerülhet, az Eduard Heger pénzügyminiszter és ideiglenesen kinevezett egészségügyi miniszter. Sulík a keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, Heger elfogadható miniszterelnök lenne az SaS számára is.

Eduard Heger

Összegezve tehát: ha Matovič lemond a miniszterelnöki posztról, továbbra is részese maradhat a kormánynak, ahol egy új pozíciót kaphat. Ebben az esetben visszatérhetne Kolíková, Sulík, sőt, Gröhling és Korčok is maradhatnának a tárcájuk élén. Az új miniszterelnök feltehetően Eduard Heger lenne. Krajniak pozíciója kérdéses, de ha ő is visszatérne, akkor tulajdonképpen a korábbi miniszterek közül Krajčít leszámítva mindenki maradna a kabinetben.

Érdekes

Az eddig lemondott miniszterek:

  • Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter, ideiglenesen helyettesíti Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter;
  • Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter, ideiglenesen helyettesíti Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter;
  • Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter és kormányfőhelyettes, ideiglenesen helyettesíti Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter;
  • Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter, ideiglenesen helyettesíti Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért, régiófejlesztésért, és digitalizációért felelős kormányfőhelyettes.

Kollár bekeményített

Boris Kollár házelnök kedden a kormányválságra hivatkozva egy hétre berekesztette a parlament ülését. Elmondása szerint a krízis már a plénumban is érezhető, mivel nincsenek egyezségek a javaslatokról, és gyakran nincs is annyi képviselő jelen, mint amennyi az ülés megnyitásához kellene.

A döntést éles kritikával illette az ellenzék. Robert Fico, a Smer elnöke azt mondta, a koalíció korábban sokszor rövidített eljárásban döntött a törvényekről, amit azzal indokolt, hogy a súlyos járványhelyzetre való tekintettel nincs idő a hagyományos törvényhozási eljárások betartására. Most viszont, amikor a belső ellentéteikkel foglalkoznak, Fico szerint már nem is olyan fontos számukra a gyors szavazás.

Boris Kollár is előrukkolt a saját ultimátumával

Kollár leszögezte: a koalíciós partnereinek legfeljebb jövő hét végéig ad időt arra, hogy rendezzék a nézeteltéréseiket.

„Ha nem egyeznek meg, kiállok az emberek elé, és bejelentem, hogy végeztem. Nem fogok hazudni, inkább azt mondom, hogy jöjjön az előrehozott választás”

– jelentette ki a Sme rodina vezetője.

Matovič egyelőre nem reagált a történésekre. A kormányfő a Facebook-oldalán mindössze a koronavírussal kapcsolatban üzent. Annyit írt, mindenki legyen óvatos, hogy véget vessünk ennek a szörnyűségnek.

Nebojte sa, dobre bude ... a hlavne buďte opatrní, aby sme sa tej hnusoby, čím skôr zbavili. Zostaňte zdraví❤️

Közzétette: Igor Matovic – 2021. március 23., kedd

 

 

Érdekes
kormámy

A kormányválság kronológiája

  • Március 1.: Igor Matovič kormányfő és Marek Krajčí egészségügyi miniszter bejelentik, hogy Szlovákia 2 millió Szputnyik V-vakcinát vásárol. Az üzlet nagy felháborodást vált ki a koalícióban, többek szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban.
  • Március 2.: Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter több másik tárcavezetővel együtt azt nyilatkozza, hogy a szerződésről csak az utolsó pillanatban értesültek, vagyis az akciót a miniszterelnök titokban, a koalíciós partnerek tudta nélkül bonyolította le. Közben Tomáš Valášek, a Za ľudí parlamenti képviselője és az európai ügyekért felelős bizottság elnöke elhagyja pártja frakcióját, mondván, nem hajlandó olyan kormánykoalícióban ülni, amely az Európai Unió közös vakcinaprogramját megkerülve vásárol oltóanyagot. 
  • Március 3.: Richard Sulík, az SaS elnöke és gazdasági miniszter bejelenti: a kormány nem működhet tovább ebben a formában, jelentős átalakításokra van szükség. Az SaS vezetője Marek Krajčí távozását követeli. Bár a válság kirobbanásának kiváltó oka egyértelműen az orosz vakcina megvásárlása volt, azt hozzá kell tenni, hogy a kormányfő és a gazdasági miniszter között már hónapokkal ezelőtt megromlott a viszony. A kormány átalakításáról szóló követelésekhez ekkor csatlakozik Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke, aki egyben a befektetésekért, regionális fejlesztésekért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes.
  • Március 11.: Egyhétnyi huzavona után úgy tűnik, a koalíciós partnerek végre megegyeztek, estére a négy pártelnök közös sajtótájékoztatót hirdet. Délután azonban, még a közös sajtótájékoztató előtt Igor Matovič és Marek Krajčí közösen kiállnak a kamerák elé, és bejelentik: az egészségügyi miniszter lemond. A kormányfő váratlanul leszögezi, Krajčí mindaddig hivatalában marad, amíg el nem kezdődik a Szputnyik V-vakcina használata. Ez a bejelentés nemcsak koalíciós partnereit, hanem az OĽaNO azon képviselőit is meglepte, akik jelen voltak a sajtótájékoztatón. Grendel Gábor, a parlament OĽaNO-s alelnöke lapunknak elmondta: nem volt szerencsés a a Szputnyik V bevezetéséhez kötni a minisztercserét. Sulík ezt követően lefújja a részvételét a közös sajtótájékoztatón, és azt állítja, Matovič felrúgta a korábbi egyezséget, így a tárgyalások újra a nulláról kezdődnek.
  • Március 12.: Krajčí délelőtt, ugyancsak sokak meglepetésére mégis beadja lemondását, mégpedig azonnali hatállyal. Zuzana Čaputová köztársasági elnök ideiglenesen Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminisztert bízza meg a tárca vezetésével. Sulík és Remišová továbbra is kitart amellett, hogy a kormányválság nem oldódott meg.
  • Március 15.: Sulík előáll pártja új feltételeivel: ha Matovič március 24-ig nem távozik a kormányfői posztról, az SaS kilép a koalícióból. A gazdasági miniszter hozzáteszi, ennek érdekében hajlandó elhagyni a saját miniszteri székét is. Ugyanezen a napon Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter váratlanul lemond.
  • Március 21.: További egyhetes hallgatás után a miniszterelnök végre kiáll a nyilvánosság elé. Rövid sajtónyilatkozatban közli, hajlandó lemondani, de csakis akkor, ha Sulík mellett Janka Bittó Cigániková (SaS), a parlamenti egészségügyi bizottságának elnöke, Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter és Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke is távoznak posztjaikról, illetve ha az SaS átengedi az egyik általa irányított minisztériumot az OĽaNO-nak.
  • Március 22.: Sulík teljesíti a kormányfő követelését, lemond a gazdasági tárca irányításáról. Bittó Cigániková egyelőre nem követi a pártelnök példáját, de a párt képviselői hajlandóak tárgyalni a távozásáról a kormányfővel. Sulík ugyanakkor közölte, nem hajlandó lemondani egyik minisztériumról sem.
  • Március 23.: Mária Kolíková szintén lemond. Veronika Remišová jövő hétig ad időt Matovičnak. Ha a miniszterelnök addig nem mond le, Remišová is távozik, Juraj Šeligával együtt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?