Grendel Gábor: Nincs tökéletes kormányzati szűrőrendszer

Grendel Gábor

Grendel Gábor, a parlament OĽaNO-s alelnöke szerint Marek Krajčí a Matovič és Sulík közti harc áldozata, ám a minisztercserét nem volt szerencsés a Szputnyik V bevezetéséhez kötni. Vladimír Pčolinský őrizetbe vétele pedig olyan dolog, ami azt bizonyítja, hogy a rendőrségnek és ügyészségnek valóban szabad keze van.

Ön is ott állt Igor Matovič mögött a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol bejelentették Marek Krajčí egészségügyi miniszer lemondását – és melyen az volt a fő narratíva, hogy Krajčí áldozat ebben a történetben. Ön szerint Krajčí valóban áldozat?

Olyan értelemben egyetértek ezzel a kijelentéssel, hogy ha Marek Krajčí egy hatalmi típusú politikus lenne, akkor élt volna azokkal a politikai eszközökkel, melyekkel egy ilyen politikus élni szokott. Ez azt jelenti, hogy például decemberben, mikor a kormányülésen szigorúbb óvintézkedéseket javasolt, és a kollégák elutasították, egy hatalmi politikus egy ilyen helyzetben azt mondta volna, hogy ha nem hagyják jóvá, amit ő egészségügyi miniszterként javasol, akkor lemond a tisztségéről. S ezzel áthárította volna a felelősséget azokra a kormánytagokra, akik elutasították a javaslatát. Marek Krajčí viszont inkább orvos és nem egy olyan típusú ember, aki politikai eszközök felhasználásával, vagy erőfitogtatással végezné a dolgát. Erre fizetett rá. Ő volt az, aki már decemberben azt mondta, szigorúbb intézkedések kellenek – nem ő volt tehát a fő bűnös, ebben a tekintetben pedig egyetértek ezzel a jellemzéssel.

Szóval ő az SaS-nek és a Za ľudínak bemutatott áldozat?

Szerintem ez is helytálló, mert a jelenlegi koalíciós válságnak egyáltalán nem Marek Krajčí az oka. Ez a válság elsősorban Igor Matovič és Richard Sulík feszült kapcsolatának eredménye, Krajčí csak ürügyként szolgált: a koalíciós partnerek tisztában voltak vele, hogy a miniszterelnök fejét kérni előrehozott választáshoz vezethetne, amit nem akartak kockáztatni. Ezért elégedtek meg Krajčí leváltásával.

Ám ha ezen narratíva szerint Krajčínak nem volt felelőssége, és Igor Matovičnak sem volt, akkor a minisztert nem kellett volna leváltani, nem?

Elég egyértelműen a tudtunkra adták, hogy ha Krajčít nem váltják le, a két párt távozik a kormánykoalícióból, és ez előbb vagy utóbb előrehozott választáshoz vezetett volna. Nem mondom azt, hogy Marek Krajčí teljesen vétlen, hiszen élhetett volna azokkal az eszközökkel, melyeket említettem, azonban ő inkább a kompromisszumok embere, s végül ezért engedett.

Viszont ez az ominózus sajtótájékoztató lenullázta azokat az eredményeket, amelyeket a vitás felek eddig kitárgyaltak. Richard Sulík legalábbis azt mondta, ismét a zéró ponton van minden, és például Juraj Šeliga is azt posztolta a Facebookra, hogy Matovič nem értett meg semmit. Rendben volt Igor Matovič megnyilvánulási formája?

Utalt Juraj Šeligára, ám Veronika Remišová például egy csütörtök esti vitaműsorban azt mondta, mindegy, hogy Krajčí mikor távozik, a lényeg az, hogy távozik. Ez volt a partnerek követelése, és ennek eleget is tettünk. Ráadásul eredetileg úgy volt, hogy ez egy folyamat lesz, de Krajčí bejelentette, azonnal távozik, hogy ne az időpont legyen egy újabb feszültség ürügye. Kicsit túlzásnak tartom tehát, hogy a nullán vagyunk, hiszen akkor lennék ezen a ponton, ha Krajčí nem távozna.

Richard Sulík azonban a zéró pontot akkor emlegette, mikor már tudta, hogy Krajčí azonnal távozik. Ebből pedig logikusan az következik, hogy a miniszter távozása tulajdonképpen csak mellékes dolog, és inkább a politikai felelősségről van szó. Vagy rosszul érzékelem?

Igen, de visszatérek ahhoz, amit az előbb mondtam. Ki volt az, aki a kezdetektől fogva torpedózta Krajčí javaslatait? Ki volt az, aki a járvány közepén az éttermek és a konditermek megnyitását szorgalmazta? Nem tudom elképzelni, milyen számoknál tartanánk ma, ha ezeknek a kezdeményezéseknek a kormány akkor eleget tett volna.

Tud még az OĽaNO változtatni valamin annak érdekében, hogy megoldódjon ez a válság?

Meggyőződésem, hogy igen, vettem részt olyan belső, nem nyilvános egyeztetéseken a párton belül, melyeknek ez a kérdés volt a tárgya. Különösebb részleteket erről nem fogok mondani, de igen, biztos vagyok benne, hogy erre az OĽaNO képes, és többen is szorgalmazzák ezt a mozgalmon belül.

De mégis, hogy kell ezt elképzelni? További lemondásokról van szó? Posztok és pozíciók átengedéséről? Matovič közösségi médiás megnyilvánulásainak leállításáról?

A kommunikációról. És ebben a pillanatban ez minden, amit erről mondanék.

Mi a véleménye Igor Matovič kommunikációjáról?

Biztos, hogy voltak olyan megnyilvánulásai, melyeket túlzottnak tartok, és követett el hibákat is. Örülök, hogy ezekért a hibákért elnézést kért.

grendel gábor

Viszont a csütörtöki sajtótájékoztatón nem úgy tűnt, hogy feltétlenül változtatni akar a kommunikációs stílusán.

A csütörtöki sajtótájékoztató arról szólt, hogy Marek Krajčí lemond az egészségügyi miniszteri pozícióról, és arról, hogy ez a lemondás azért igazságtalan vele szemben, mert épp ő volt az, aki a szigorúbb intézkedéseket szorgalmazta. S azok a partnerek és kormánytagok, aki a szigorúbb intézkedések ellen voltak, most őt okolják a járványhelyzet jelenlegi állásáért.

Matovič azért lepte meg a koalíciós partnereket, mert a sajtótájékoztatón egy olyan feltételhez kötötte Krajčí távozását – a Szputnyik V-vel való oltáshoz, – ami a koalíciós partnerek szerint nem volt benne a megállapodásban. Ezeket a váratlan huszárvágásokat már régóta bírálják nála.

Nem tudom, hogy szerencsés volte a Szputnyik bevezetéséhez kötni a minisztercserét, ebben egyetértek. De az sem szerencsés ötlet, hogy egyik napról a másikra leváltsuk az egészségügyi minisztert, aki a legnagyobb felelősséggel és hatáskörrel rendelkezik a járvány elleni harcban, anélkül, hogy tiszta legyen, ki követi. A fokozatos távozás szerintem rendben van, és a partnerek sem adtak olyan ultimátumot, hogy ha Krajčí nem mond le azonnal, távoznak a koalícióból.

Volt megállapodás a Szputnyikról és a minisztercsere mikéntjéről a koalíciós partnerek között? Mert Matovič úgy állt ki a sajtótájékoztatóra, mintha lett volna.

Nem volt egyezség sem időpontban, sem konkrét feltételekben, és csak ismételni tudom magam, a dolog hozzákötését a Szputnyik bevezetéséhez nem tartom jó ötletnek. A távozás fokozatossága szerintem rendben van.

Volt egy másik fontos esemény is csütörtökön, őrizetbe vették Vladimír Pčolinskýt, az SIS vezetőjét, korrupció gyanújával. Kié a politikai felelősség?

Nem tudom, hogy lehet-e minden esetben politikai felelősségről beszélni. Egyelőre nagyon kevés konkrét információnk van arról, hogy mi történt, milyen bizonyítékok szolgáltak előzményül ahhoz, hogy a titkosszolgálat igazgatóját elvezessék az otthonából. Ezért most visszafogottan nyilatkoznék ezzel kapcsolatban, és megvárnám a konkrét részleteket.

Pár éve ismeri már Vladimír Pčolinskýt, együtt dolgoztak Daniel Lipšic belügyminisztériumában. El tudta róla képzelni, hogy ilyesmibe keveredik?

Nem tudtam róla elképzelni, és ezért is fogalmazok egyelőre visszafogottan, mert tényleg nem tudjuk, hogy milyen bizonyítékaik vannak a hatóságoknak ellene.

Az viszont sejthető, hogy nem csak egy tanúvallomás szól ellene, ilyen magas rangú tisztségviselőt egy vallomás alapján nem visznek be ilyen módon.

Igen, ezzel egyetértek. Egy vallomás egy ilyen jellegű akcióhoz mindenképpen kevés.

Elemzők szerint ha ilyen árnyék vetül az ország biztonságának egyik legfőbb garantálójára, az visszavetheti a külkapcsolatokat, és az állam biztonságát alapjaiban kérdőjelezi meg.

Nem vonom kétségbe, hogy ez súlyos dolog. Az is igaz, hogy voltak már a korábbi kormányok idején is gyanúba keveredett igazgatók, és ez biztosan nem tett jót az ország és a biztonsági szolgálatok hírnevének. Gondolok itt azokra a vezetőkre, akik a Radičová-kormány idején a katonai titkosszolgálat tulajdonában lévő ingatlanokkal üzleteltek, vagy Ján Balciarra, aki az előző kormány idején vezette a katonai titkosszolgálatot, és meggyőződésem, hogy visszaélt a jogkörével, amikor ellenzéki politikusok ellen használta fel a titkosszolgálat műszaki berendezéseit és ügynökeit. De hogy ennek a konkrét ügynek lesz-e olyan hatása, amelyről az elemzők beszélnek, csak akkor lesz világos, ha tényleg kiderül, hogy nemcsak gyanúról, hanem nagyon alapos gyanúról van szó.

El kellene venni a Sme rodinától az SIS igazgatói posztját?

Ez a miniszterelnök hatáskörébe tartozik.
 

Grendel Gábor

Mi az ön véleménye?

Egy ilyen botrány után nem lesz könnyű olyan szakembert találni, aki vállalja ennek az intézménynek a vezetését.

Ezt a szakembert a Sme rodinának kellene megtalálnia vagy más pártnak, esetleg az OĽaNOnak?

Nem fogok erről nyilvános találgatásokba bocsátkozni, ez tényleg a miniszterelnök hatásköre.

Sokan felvetik azt is, hogy a politikai felelősség a történtek után az egész kormányt terheli.

Nem értek egyet ezzel az értelmezéssel, ellenkezőleg, szerintem egy ilyen akció is azt bizonyítja, hogy a rendőrség és az ügyészség tényleg szabad kezet kapott a kormány megalakulása után, és erre korábban nem volt példa. Éppen emiatt választottak minket az emberek.

Ám ha tényleg vádemelés történik, és beigazolódik a gyanú, az az egész kormány antikorrupciós harcának hitelességét kérdőjelezheti meg, nem?

Ezzel sem értek egyet, méghozzá azért nem, mert konkrét tapasztalat igazolja az ellenkezőjét a Radičovákormány idejéből. A miniszterelnök asszony egyik főtanácsadója, Martin Novotný korrupciós botrányba keveredett, melynek, ha jól emlékszem, jogerős ítélet lett a vége, mégsem gondolom azt, hogy ez ártott volna Iveta Radičová korrupcióellenes hírnevének.

Martin Novotný viszont tanácsadó volt, nem az SIS vezetője, akinek konkrétan a gondjaira van bízva a korrupció elleni harc.

Ez nem vonja kétségbe azt az elvet, hogy ha akár egy ilyen magas tisztségviselő keveredik is korrupciós botrányba, afölött nem huny szemet a jelenlegi garnitúra.

De mégis, az, hogy felmerült annak gyanúja, hogy egy olyan maffialistás, bírósági elintézőembernek tartott vállalkozó, mint Zoroslav Kollár megkockáztathatta, hogy az SIS igazgatóját és igazgatóhelyettesét környékezze meg, nem jelenti azt, hogy nem működik a kormánykoalíció szűrője a személyi jelöléseknél?

A legkövetkezetesebben átszűrt személyekkel is előfordulhat, hogy hibát követnek el, vagy egy idő után alkalmatlanná válnak egy tisztség betöltésére, mert a fejükbe száll a hatalom, amellyel rendelkeznek. Ez megtörténhet bárkivel.

Ez csak az alkalmatlan vezetőkkel történik meg.

Nem tudom, hogy van-e olyan szűrőrendszer, amely képes olyan embereket is kiszűrni, akiknek a múltjában nincs ilyen jellegű csorba, de ha pozícióba kerülnek, megtörténik velük egy ilyen félrelépés.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?