Lemaradunk az uniós pénzekért folyó versenyben

Simecka
Pozsony |

Szlovákia korábban is hozzájuthatna az uniós felújítási alapból származó pénzek egy részéhez, ha a kormány nem halogatná az ehhez szükséges nemzeti stratégiai terv benyújtását – figyelmeztet Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) európai parlamenti képviselője.

Az uniós tagországok július közepén tartott brüsszeli csúcstalálkozóján fogadták el a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alapot, amelyben 390 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, és 360 milliárd eurós kölcsön szerepel. Szlovákiának ebből nagyjából 6 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatás járna, amihez azonban nekünk is ki kell dolgoznunk a támogatás lehívásához szükséges nemzeti stratégiai tervet. A kormány eredetileg október közepére ígérte a terv bemutatását, és a pénzügyminiszter, Eduard Heger közzé is tette a tárcája által kidolgozott Modern és sikeres Szlovákia reformtervet, amely azonban még a koalíciós pártokat is megosztotta. „A pénzügyminiszter által bemutatott csomag csak egy 30 milliárdos buborék, amelyben nem voltak konkrétumok” – bírálta a pénzügy javaslatát rögtön a bemutatását követően Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke, saját ötletekkel rukkolva elő.

Azóta azonban egy hónap telt el, és a tömeges tesztelés okozta káoszban háttérbe szorult a helyreállítási alap témája. Šimečka szerint Szlovákia ezzel nagy hibát követ el, hiszen a jelenlegi helyzetben minden centért meg kellene küzdenünk. „Csehország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Horvátország és Románia már kidolgozta a nemzeti stratégiai terveit, és csak az utolsó simításokat végzik, hogy a jövő év elején elsőként nyújthassák be ezeket az Európai Bizottságnak, két-három hónappal később pedig már hozzá is juthatnak a pénz egy részéhez” – mondta el Šimečka. Az EP-képviselő szerint a stratégiai tervek elfogadását követően az uniós tagországok a nekik elkülönített összeg 10-20 százalékához ugyanis előleg formájában juthatnak hozzá, ami Szlovákia esetében több százmillió eurót jelent, miközben a támogatásokat a stratégiai tervek elfogadásának a sorrendjében fizetik ki.

„A kormány tétlensége miatt már most biztos, hogy képtelenek leszünk behozni a lemaradásunkat, és Szlovákia nem lesz benne az országok azon első csoportjában, amelyek a leghamarabb hozzájuthatnak a támogatásokhoz”

– vallja Šimečka. „A végleges újjáépítési tervünket legkésőbb 2021. április 30-ig kell előterjesztenünk az Európai Bizottságnak. A minőséget fontosabbnak tartjuk a gyorsaságnál” – reagált már korábban a vele szemben felmerült bírálatokra Eduard Heger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?