Választható tantárgy az egészséges táplálkozásról

egészséges táplálkozás

A gyerekek negyede túlsúlyos, de ez csak a probléma egyik része. Fontosabb az, hogy ezeknek a gyerekeknek a 60 százaléka valamilyen egészségi problémával is küzd.

A szakemberek szerint két fontos körülmény játszik szerepet abban, hogy a gyerek túlsúlyos lesz: 40 százalékban a genetika, 60 százalékban pedig a környezet, amelyben a gyerek felnő. Ha az egyik szülő túlsúlyos, a gyereknek háromszor nagyobb esélye van az elhízásra, ám ha mindkét szülő túlsúlyos, az esély a tízszeresére nő. Az esetek 80 százalékában a kövér gyerekből kövér felnőtt lesz, és a 30. életév után más jelentkeznek a túlsúlyból eredő betegségek.

Talán javít a helyzeten, hogy a 2020–21-es iskolaévben – az Állami Pedagógiai Intézet és a Közegészségügyi Hivatal együttműködésével – választható tantárgyként 30 tanítási órán át tanulhatnak az ötödikesek az egészséges táplálkozásról.
A kiegyensúlyozott étkezés a gyerekek számára nemcsak a gyerekkorban, hanem a felnőttkorban is rendkívül nagy jelentőséggel bír. Emelkedik az édesített italok és a magas kalóriaértékű ételek fogyasztása, ami világosan jelzi, milyen fontos, hogy minél többet tudjanak ennek káros hatásairól.

A tantárgy hat témát foglal magába, a kiegyensúlyozott táplálkozást, a folyadékpótlást, a zöldség és gyümölcs fogyasztásával kapcsolatos tudnivalókat, a helytelen étkezés káros következményeit, az energiabevitel tudnivalóit és az élelmiszerek higiéniáját. Minden órát különféle aktivitások egészítenek ki. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?