Továbbra is nyomoznak a Kiskát lejárató videók ügyében

Andrej Kiska
Pozsony |

Továbbra is folyik a nyomozás az Andrej Kiska lejáratására készült videófelvételek ügyében. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) két külön eljárás keretében foglalkozik az üggyel rágalmazás és hitelrontás gyanúja miatt – tájékoztatott Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nyomozó jelenleg az eljárás során összegyűlt bizonyítékok elemzésével foglalkozik és a nyomozás jelenlegi szakaszában a rendőrség nem adhat további tájékoztatást, tette hozzá Slivka.

Az üggyel kapcsolatban három videófelvétel jelent meg az interneten, ebből kettőn Kiska Michal Šuligával beszél, aki tanúként szerepelt a volt államfő perében. Beszélgetésükből azt lehet kikövetkeztetni, Kiska tudott róla, hogy az általa vásárolt telek korábban törvénytelen úton cserélt gazdát.

Kiska még államfőként pereskedett egy Veľký Slavkov területén lévő telek tulajdonjogáért Ján Franc fogorvossal, aki 2018-ban megnyerte a pert. Az ítélet kihirdetésekor Miroslav Radačovský bíró azt mondta, Kiska jóhiszeműen vásárolta a földterületet és nem tudhatta, hogy a korábbi tulajdonosváltásoknál törvénytelenségek történtek.

Kiska már az első videófelvétel nyilvánosságra hozása után feljelentést tett hamis vádaskodás és rágalmazás miatt a poprádi ügyészségen, a videófelvételeket megrendezettnek tartja, és szerinte a Smer lejárató kampányának részét képezték. Robert Fico, a Smer elnöke visszautasította ezt a vádat.

A NAKA június 5-én indított eljárást rágalmazás miatt, február 26-án hitelrontás miatt indult eljárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?