Megvalósulhatnak a lakosok tervei Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

A koronavírus miatt tervezett takarékossági csomag részét képezte volna, hogy Érsekújvár önkormányzata idén nem osztja ki a 20 ezer eurót a lakossági tervek támogatására. E helyett jövőre 40 ezer euró támogatást ígért a város a pályázóknak. A testület végül több takarékossági intézkedést finomított.

Környezettudatos pályamunkák

Tavaly 20 ezer euróval támogatták a városkasszából az érsekújváriak környezetszépítő terveit a részvételi költségvetésből, egy-egy pályázatra legfeljebb 1660 eurót kérhettek a lakosok. Ebben az évben már tizenhárman pályáztak, ám a válsághelyzet miatt a város vezetése csak a kóbor macskák ivartalanítását támogatta volna, ami már folyamatban van. Eva Polerecká képviselő javaslatára a testület ismét szavazott, és a huszonöt képviselőből huszonnégyen kiálltak amellett, hogy a válsághelyzet ellenére idén is támogassák a beérkező lakossági pályázatokat. Komposztálókat vásárolhatnak néhány lakóház mellé az egyik győztes pályázat jóvoltából a környezettudatos lakosok, élő sövény kerülhet a Béke mozi elé, továbbá virágokat ültetnek és padokat helyeznek ki a környéken a városi támogatásból. Levendula ágyások kerülnek az egyik utcába, parkosítják a kálvária alatti területet. A kerékpárosoknak karbantartásra is alkalmas Doktor Bike – pihenőhelyet létesítenek. Madáretetők és rovarházak kerülnek ki a Cseresznye utcai kis erdőbe.

Az összeg felét kapják meg

Néhány megszorító intézkedést mégis jóváhagyott a város vezetése, a sportra, kultúrára, egyházak és szociális szervezetek támogatására a korábban elkülönített összeg felét hagyták jóvá, és szeptemberben dönt a testület a fennmaradó összegről.

A költségvetés módosításának beterjesztői eredetileg azt javasolták, hogy a sportra szánt, korábban jóváhagyott támogatásnak a 90 százalékát, a kultúrára szánt támogatásnak csupán 30 százalékát osszák le a városi szervezeteknek. Ezt a javaslatot a testület elvetette, és Nagy Péter képviselő javaslatára a korábban jóváhagyott támogatás felét kapják meg. Az egyházak támogatására végül 4 642, a kulturális szervezeteknek 61 735 eurót, az oktatásügyre, a különféle rendezvények támogatására 20 117 eurót, a szociális szervezeteknek 9 285 eurót és a sportszervezeteknek 210 460 eurót hagyott jóvá az érsekújvári testület. Érsekújvárban a válsághelyzet miatti takarékossági intézkedések eredményeként már nem folytatják a szeméttárolók lefedését, de folytatják az utak felújítását. Támogatást hagytak jóvá a Tatárik Emil Strandnak, mivel a létesítmény fenntartója a városi Novovital cég jókora bevételkieséssel számol. A Béke mozi vesztesége a koronavírus-válság miatt meghaladja a 110 ezer eurót, és a városi Panoráma vendéglőnek is jelentős vesztesége van.

Nem a koronavírus okozta

Rendkívüli és eredetileg zártnak tervezett ülésen folytatták a képviselők május 28-án a vitát a városi tulajdonú Korzó Szálló jövőképéről. A tizenkét ellenzéki képviselő továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy szüntessék meg a Hotel Korzó Részvénytársaságot, és kerüljön vissza az ingatlan a város kezelésébe. Ladislav Borbély képviselő, a Hotel Korzo Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke elmondta, 101 300 euró korábbi adósságot örökölt meg a társaság, a cég koronavírus-járvány okozta vesztesége meghaladja a 32 ezer eurót. Az ellenzéki képviselők szerint a városi cégek gazdasági gondjait és az ellenőrzések során kiderült problémáit, veszteségeit nem a koronavírus okozta, hanem a cégvezetés hozzá nem értése. Klein Ottokár megismételte, hogy a város vezetése nem egyezik bele a szálló eladásába. A városi cég 2015-ben,2016-ban és 2017-ben nyereséggel működött. Borbély beszámolójából kiderült, hogy a szállóban jelenleg is tizenhét bérlő van, közülük hat vállalkozó kérte, hogy a válsághelyzet miatt csak a bérleti díj ötven százalékét fizessék. A bérleti díjakból származó havi bevétele a városi cégnek 3300 euró körül mozog. Végső döntés nem született, a város vezetésével külön egyeztetnek majd az egyes képviselői klubok. Az ellenzéki képviselők hangsúlyozták, hogy egyetlen képviselőnek sem szabadna a városi cégek igazgatótanácsában ülni, ehelyett a felügyelő- ellenőrző tanácsokban a helyük, hogy ne kerüljön sor olyan visszaélésekre, mint amit a Hotel Korzo Részvényátrsaságban, vagy a Novocentrum cégben tapasztaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?