A legutóbbi képviselő-testületi ülésen jóváhagyták a szemétdíj emeléséről szóló módosítást. 37 programpont szerepelt a választások utáni második képviselő-testületi ülésen, ahol meghallgatták a főellenőr beszámolóját a 2022 novemberében befejezett ellenőrzés eredményeiről és döntöttek a helyi illetékek emeléséről.
Tíz euróval nő a szemétdíj Dunaszerdahelyen, több városi illeték összege is emelkedik
Az inflációval összhangban több helyi illeték összege emelkedik a városban 2023 januárjától. Ez szorosan összefügg azzal is, hogy az önkormányzatok komoly összegtől esnek el az adóbónusz emelésével. Dunaszerdahely esetében ez 2023-ban 800 ezer eurót jelent, ennyivel kevesebb pénz fog érkezni az önkormányzat kasszájába. Az új évtől személyenként 10 euróval emelkedik a szemétdíj. A jelenlegi 33,58-ról 43,65-ra emelik a kukaadót, ebbe már beletartozik a konhyai hulladék elszállítására vontakozó illeték is. A polgármester elmondta, a városban eddig nem szállították el a konyhai hulladékot, de a Környezetvédelmi Felügyelet felszólítására lépni kellett, így ezt a fajta hulladékot is elszállítják majd, ennek a díját beépítették a megemelt összegbe. Emelkedik a városi fenntartású óvodákat látogató gyerekek után fizetendő szülői hozzájárulás. Az óvodás korú gyerekek napi háromszori étkezése jövő évtől napi 2,30-ba kerül. Az alapiskola alsó tagozatán 1,90-be kerül majd az ebéd, a felső tagozatosoknak 2,10-be. Nyersanyag tekintetében tehát mindenhol emelkednek az árak, de a konhyai resziköltség hozzájárulásának tekintetében a hűségkártyával rendelkezők jobban járnak. Óvodásoknál nulla euró a resziköltség hozzájárulás, hűségkártya nélkül havi 10 euró. Így az óvodai ellátás havonta 86 euróba kerül a szülőknek, ugyanakkor a hűségkártyával rendelkező dunaszerdahelyieknek 25 euróval kedvezőbb, ők 61 eurót fizetnek. Ahogy Hájos Zoltán elmondta, ez nem egy népszerű intézkedés, de szükségszerű. A hűségkártya kiváltása a dunaszerdahelyi lakosoknak alanyi jogon jár, amennyiben az előző év végéig befizették az összes adót a várossal szemben, nincs adóhátralékuk és legalább egy éve állandó lakhellyel rendelkeznek a városban. A kártya számos kedvezményt biztosít a lakosoknak, ilyen például a városi parkolás, aminek összege szintén emelkedik. Jelenleg az automatából kiváltott parkolás összege egy órára 50 cent, smsben 60 cent. Januártól ennek a duplája lesz, tehát egy óra parkolás egy euróba kerül, az smsben váltott jegy összege 1,20. Szigorodnak a parkolás lehetőségei, a most még ingyenesen használható parkolót, mint a Szent István téri, valamint a gimnázium és a vidékfejlesztési szakközépiskola közötti parkolót is díjkötelessé teszi a város. Jelenleg ez az egyetlen hely a belvárosban, ahol még ingyenesen lehet parkolni. A hűségkátyával rendelkezők jelentősen kedvezőbb áron tudják az éves parkolókártyát kiváltani. Az éves parkolókártya hűségkártyával 80 euró, anélkül 260 euró.
Emelkedik a bölcsődei étkeztetés és a napközi ára, a művészeti alapiskolának fizetendő hozzájárulás összege és jelentősen megnő a nyugdíjasotthon lakói által fizetendő hozzájárulás is. Jóváhagyták az összes iskolabüfé bérléséról szóló határozati javaslatot, ahol maradt az eddigi díjszabás 2024 végéig, ami a bérleti jogviszonyára vonatkozik. Természetesen a rezsiköltésgek módosulnak a mostani tarifák alapján. Továbbá megszavazták, hogy a műjégpálya befedésére jelzáloghitelt vegyenek fel a városi tulajdonú Municipal Real Estate vállalat részére. Ezzel a témával külön cikkben foglalkozunk. Elfogadták a város szociális szolgáltatási tervének kiegészítését a következő évekre, ide bekerült egy 40 férőhelyes nyugdíjasotthon megépítése, a karitásszal együttműködő szociális tanácsadás, a szociális taxisszolgálat és az egészségügyi segédeszközök kölcsönzésének elindítása. Ezzel a témával is foglalkozunk részletesen a későbbiekben. A következő testületi ülésre, január 24-én, kedden kerül sor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.