Tárgyalóasztalhoz ültek a fuvarozók

Tárgyalóasztalhoz ültek a fuvarozók
Pozsony |

A kormányfő fenyegetései után a fuvarozók hétfőn kora délután járhatóvá tették az összes blokkolt útszakaszt, késő délután pedig már a kormányfő fogadta is a képviselőiket.

Amint a fuvarozók járhatóvá teszik az összes határátkelőt és útszakaszt, a szlovák kormány tagjai egy órán belül készek megkezdeni velük a tárgyalásokat. Ezt hétfőn jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő, miután találkozott Ladislav Kamenický pénzügyminiszterrel, Érsek Árpád közlekedésügyi miniszterrel, Denisa Saková belügyminiszterrel és Peter Žiga gazdasági miniszterrel. Pellegrini hangsúlyozta: nem engedi, hogy bárki túszként tartsa fogva a szlovák állampolgárokat. A miniszterelnök rámutatott: a sztrájkot néhány héttel a választás előtt szervezték meg, tudva, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet semmilyen lényeges módosítást elfogadni. Hozzátette: egyáltalán nem tartja véletlennek, hogy ez így alakult. Egyben leszögezte, hogy teljes mértékben elutasítja az útdíjszedési rendszer felszámolását a szlovákiai utakon.

„Sosem fogom engedni, hogy veszélybe sodorják a közlekedésbiztonságot a szlovákiai utakon, amelyek már így is túlterheltek, és azt sem fogom engedni, hogy Szlovákia ilyen módon a külföldi kamionsofőrök eldorádójává váljon”

– jelentette ki a kormányfő, aki szerint, ha eltörölnék az útdíjakat, az összes, kelet–nyugati, vagy észak–déli irányban közlekedő kamion Szlovákián hajtana át, hogy kikerülje azokat az országokat, ahol fizetősek az utak. Ezt a követelést tehát elfogadhatatlannak tartja, és a kormány nem is hajlandó tárgyalni róla. Ami szóba jöhet, az a kedvezményes útdíj, az utazási költségtérítés és a költőpénz kérdése.

A kormányfő figyelmeztetett, hogy a blokáddal a fuvarozók Szlovákia gazdasági érdekeit, valamint a biztonságos közlekedést, tehát az állampolgárok épségét is veszélyeztetik. Emellett a sztrájkolók ártanak azoknak a kollégáiknak is, akik teljesíteni akarják a kötelességeiket. Hozzátette: a legnagyobb munkáltatók kilátásba helyezték, hogy ha a blokád folytatódni fog, le kell állítaniuk a termelést. Pellegrini szerint a keletkező károkért a sztrájkolóknak kell majd vállalniuk a felelősséget. A kormányfő a tiltakozókkal való tárgyalás után kijelentette: a következő napokban a fuvarozókkal együtt módosítani fogják az útdíj rendszerét úgy, hogy az előnyben részesítse a hazai fuvarozókat. Ezt a rendeletet Pellegrini szerint két hét alatt el tudják fogadni a kormányban. Érsek Árpád közlekedési miniszter ugyanakkor létrehozott egy új munkacsoportot, melynek keretében kidolgoznak egy új versenyt az útdíjrendszer üzemeletetésére. Ebben a csoportban ugyancsak részt vehetnek a tiltakozó fuvarozók képviselői.

„A legfontosabb téma természetesen az útadó volt. Itt el kell ismételnem, hogy a díjszabások egységesítése után 2015-ben nem változtattunk a tarifákon. Másrészt el kell ismernem, hogy ez a díjszabás a legmagasabb ebben a régióban. A pénzügyminiszterrel ezért megegyeztem, hogy következő csütörtökig megpróbál a fuvarozókkal olyan megoldást találni, amely csökkentené ezeket a díjszabásokat, illetve amely ismét konkurenciaképessé tenné a szlovák útdíj rendszerét” – nyilatkozta az egyeztetések után Pellegrini.

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?