A KKA már utalja a támogatásokat

Kisebbségi Kulturális Alap kultminor

Áprilisban kezdte a támogatások kifizetését a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA). Az első hónapban 100 kérvényezőnek több mint hétszázezer eurót utalt át az alap, ebből több mint félmilliót a magyar kisebbségnek, mondta lapunknak Molnár Norbert, az alap igazgatója.

„Az alap célja az, hogy az első fél évben a kérvényezők nagy része megkapja a támogatást, a második fél évre csak a problematikus projektek maradjanak, vagy az olyanok, amelyek az év utolsó három hónapjában valósulnak meg” – mondta Molnár. A tavalyihoz képest korábban kezdte az elnyert összegek utalását a KKA, 2018-ban csak júliusban indultak a kifizetések. Tavaly – működése első évében – be kellett állítani a támogatási rendszert és meg kellett határozni a támogatási szabályokat. Idén azoknak a kisebbségi szervezeteknek, amelyek részt kívánnak venni a szakmai tanácsok tagjainak megválasztásában, ismét lehetőségük lesz regisztrálni az alapnál, a www.kultminor.sk oldal elektronikus regisztrációs rendszerében. A regisztrációs felhívást május második felében hozza nyilvánosságra az alap a magyar kisebbség részére. A roma szervezetek számára már nyilvános a felhívás. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?