Korčok: A Beneš-dekrétumok érvényesek, de nem szolgálhatnak új jogi tényállások alapjául

A napokban nyilvánosságra hozott Focus-felmérés szerint az államfőválasztás első fordulójában a szlovákiai magyar szavazók 25,8 százaléka Peter Pellegrinit, 13,9 százaléka Forró Krisztiánt támogatja, majd ön következik 8,5 százalékos támogatottsággal, de Štefan Harabinra is leadná a voksát a magyarok 8 százaléka. Pellegrininek a magyarok körében nagyobb népszerűsége megmutatkozik a második fordulóban előrejelzett adatokban is, a kormánykoalíciós párt vezetője 47:15 arányban nyerne önnel szemben a magyar lakosság körében. Mit gondol, mi az oka, hogy a magyar választók így viszonyulnak önhöz? 

Ezeket a felméréseket én olyan információként értelmezem, ami azt tükrözi, milyen kép élhet a magyarokban rólam. Ugyanakkor számomra nagyon fontos, hogy személyesen is találkozom a magyar nemzetiségű polgárainkkal. A visszajelzés, amit ezen találkozók során kapok sokkal pozitívabb, mint az ön által említett számok. Elmondhatom, hogy az utóbbi időben jártunk Léván, Érsekújvárban, Rimaszombatban, Dunaszerdahelyen, Rozsnyón és Párkányban is, most szerdán pedig Losoncon voltam. Ezekre a találkozókra magyar nemzetiségű polgárok is eljönnek. Azt kell mondanom, hogy a tőlük kapott visszajelzés pozitív, hiszen valós mivoltomban, személyesen ismerhetnek meg. Lehetőségük van arra, hogy közvetlenül kérdezzenek tőlem. Ezért aztán kevésbé érvényesül az a kép, amit egyesek rólam a hazai politikai térben rajzoltak, amikor külügyminiszterként bizonyos nyilatkozatokat tettem. Mindezt tudatosítom, és ezért is van az, hogy az ország déli részében olyan sok helyen és olyan gyakran járok. Az ön által említett számokat kiindulási adatoknak tekintem. Meglátjuk, miként döntenek majd a választás során a magyar nemzetiségű polgáraink. 

Elképzelhetőnek tartja, hogy a magyarokkal való viszonyában figyelmetlen volt, vagy hibázott, amikor teret hagyott arra, hogy önről az említett képet rajzolják, esetleg valami szándékot lát emögött? 

Én nem akarok most arról beszélni, hogy emögött vannak-e valamilyen szándékok. Én külügyminiszterként fontosnak tartottam a Magyarországgal való viszonyunkban, de a többi országgal folytatott kapcsolattartásunk során is, hogy képviseljem, amit az egész Szlovák Köztársaság számára lényegesnek tartok. Így jártam el az érzékeny kérdésekben is, de eközben mindig hangsúlyoztam, hogy vannak bizonyos elvek, amelyeket be kell tartani. Ha pedig ezeket az elveket nem tartották be, akkor én arra felhívtam a figyelmet. Amiatt pedig, mert szóvá tettem, amit egy másik állam, ez esetben Magyarország tesz, olyan képet festettek rólam, mintha ez a mi magyar polgártársaink ellen irányult volna. Ez valójában azonban sosem volt így. Egészen biztos, hogy a kommunikációm során soha nem léptem át az elfogadható kereteket, vagy mértéket, sosem mondtam olyat, amit a mi magyar polgáraink úgy értelmezhettek volna, hogy ellenük szól. A rólam festett hamis kép, amit az előbb említettem, a belpolitikai helyzet eredménye. 

Amikor például 2020-ban, az akkori MKP vezetői egy memorandumot adtak át a szlovák kormánynak, ön azt anélkül utasította el, hogy akár elolvasta volna. Nem túlságosan elutasító ez az álláspont? 

Azt gondolom, hogy az ilyen problémáknak egyetlen forrása van, és ez nem csak az említett memorandumra vonatkozik: Mindkét oldalon némileg a saját közösen megélt történelmünk túszaivá váltunk. Aztán az egyik vagy a másik oldal felhasználja az olyan lehetőségeket, amelyek a történelemmel függenek össze. Olyan dolgokra akarják mindezt használni, ami aktuálisan a terítéken van. Ezzel azt akarom mondani, hogy politikai szinten a fő hiányosság közöttünk abban áll, hogy Szlovákia önállóságának harminc évében a legfelső szinten nem vált témává, hogy az érzékeny kérdésekről beszélgessünk. Aztán pedig az történt, hogy Trianon évfordulóján érkezik valamiféle deklaráció, amiről az egyik és a másik oldal is tudja, bizonyos értelemben rövidítésekről van szó, amik nem reálisak és csak indulatokat keltenek. 

Ön államfőként témává tenné ezeket a történelmi kérdéseket? 

Én már a szlovák külpolitikáról szóló beszédemben is elmondtam, azt gondolom, az elnök feladatai közé tartozik, hogy azokról a kérdésekről is beszéljen, amelyek a múltról szólnak, de nyilvánvalóan hatással vannak a jelenünkre. Mintha a Duna két oldalán félnénk attól, hogy a másik félre vonatkozó empátiával nézzünk arra, amit együtt éltünk meg. Ha ezt továbbra is elkerüljük, akkor a jövőben is a történelem túszai leszünk. Ezért én teljesen nyíltan azt mondom, ha a választáson sikerrel járok, kész vagyok ezekről a témákról beszélni. Ezzel a mai generációnak is adósak vagyunk. 

Zuzana Čaputová és Andrej Kiska is fölényesen megnyerte az államfőválasztás második fordulóját a déli, magyarlakta járásokban. Önnek talán még inkább szüksége van a magyar választók jelentette százalékokra, hiszen vetélytársával, Pellegrinivel szemben ön jelenleg az országos támogatottság tekintetében hátrányban van. Miért szavazzon önre egy magyar a választás második fordulójában? 

Ezt nagyon pontosan meg tudom mondani, hiszen értem a magyar polgártásaikat, még annak ellenére is, hogy a körükben olyan képet festettek rólam, amilyet. Azért is értem őket, mert én magam is már vagy 30 éve nemzetiségileg kevert régióban élek. Tudom, hogy miként beszélnek velem a magyar barátaim. Ők nagyon jól tudják, hogy a magyarokkal, de más etnikai csoportokkal szembeni empátia nagyon mélyen gyökerezik bennem. Nem talál a megnyilatkozásaimban sem egyetlen gyűlölködő kijelentést ebben a témában. A másik dolog pedig, amit jobban képviselek, mint bármelyik másik elnökjelölt, hogy a déli régiókban sem lesz jobb az élet, ha nem emeljük fel az egész országot. Peter Pellegrini, az eddigi tevékenysége miatt, viseli annak a felelősségét, hogy Szlovákia stagnál. Nem csak a dél, hanem az egész ország stagnál. Ha fel akarjuk emelni a déli, az északi, vagy a keleti országrészt, akkor az egész országot kell felemelnünk. Ez az, amit én jobban képviselek, mint az ellenjelöltem. Ugyanakkor azoknak is a hangja szeretnék lenni, akik szerint az országnak előre kell haladnia, mert Szlovákia lassan kiürül, nagyon sokan elmennek a szülőföldjükről. Ez nem csak a keleti, de a déli országrészre is igaz. Ha pedig visszatérek az érzelmi kérdések körére, amelyekről szerintem empátiával kell beszélni, akkor fontosnak tartom elmondani, hogy a többi jelölt által járt út, mi szerint ezekről a dolgokról hallgatni kell és úgy kell tenni, mintha a viszonyokban minden a legnagyobb rendben lenne, nem járható. Mert ilyen esetben, időről-időre, ha az az egyik vagy másik félnek megfelel, az ilyen témák a felszínre kerülhetnek és indulatkeltésre használhatják azokat. Tehát a három dolog, amit kínálok, a következő: Az első, hogy értem a magyarokat, mert köztük élek. A második, hogy egész Szlovákiát kell előrevinni. Szlovákiának ugyanis nem nyugalomra van szüksége, hanem gyorsítania kell. A harmadik pedig a magyarokkal szembeni empátiám. A magyarok, akikkel nap mint nap találkozom például Szencen, ahol élek, vagy a különböző útjaimon, ezt tudják rólam. Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar nemzetiségű választók is érzik, Szlovákiában egyensúlyra van szükség ahhoz, hogy ne egyetlen kormány foglalja el az állam pozícióinak teljes rendszerét.

Milyen megoldásokat kínál a magyarok specifikus problémáinak megoldására? 

Nézze, ha arról beszélek, hogy az ország modernizációjára van szükség, akkor ennek az indokoltságát a magyarok a déli régióban nagyon is látják. Hiszen a hiányos infrastruktúra, a középületek, vagy az oktatás állapota is igazolja, modernizációra van szükség annak érdekében, hogy ezekben a régiókban is megfelelő lehetőségek legyenek. Mondhatnám úgy is, erre azért van szükség, hogy az ottani magyaroknak több oka legyen Pozsonyra, mint talán Budapestre tekinteni. Ezt pedig szerintem tényleg csak úgy lehet elérni, ha itthon a dolgok jobban fognak működni. Ugyanakkor elnökjelöltként tisztességesnek tartom elmondani azt is, hogy az államfő nem tudja kiépíteni a hiányzó infrastruktúrát, hiszen a költségvetés és a törvényi keretek megteremtése a kormány kezében van. Az elnök azonban lehet a modernizáció hangja, amelyből aztán a déli régiókban élő magyarok is profitálhatnak. Meg tudom ígérni, hogy egészen biztosan hangsúlyosan képviselni fogom és mindent meg fogok tenni azért, hogy a magyarok továbbra is megőrizhessék a nemzeti identitásukat. Ehhez elengedhetetlen a nyelv és a kultúra megőrzése. Mindez persze attól is függ, hogy milyen források állnak rendelkezésünkre. Illetve azt szeretném, ha valóban érvényesülne a polgári elv. Hiszen mindannyian polgárok vagyunk, a magyarok is az ország teljesjogú polgárai. A mi kötelességünk pedig az, hogy ezen felül is mindent megtegyünk, hogy megőrizhessék nemzeti identitásukat. 

A napokban felmerült, hogy a kormány a megszüntetné a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) önállóságát, összevonná azt a Művészeti, illetve a Filmalappal. Ha ön lenne az államfő, ebben a kérdésben milyen álláspontot venne fel? 

Én most is egyértelműen azon az állásponton vagyok, hogy a kultúra a társadalmi és politikai életünk kulcsfontosságú része. Világosan le szeretném szögezni, hogy nem csak a magyarok számára, hanem a Szlovák Köztársaság minden polgára számára károsnak tartom, ha ma olyat hallani, hogy a „szlovák kultúrának tisztának és nemzetinek kell lennie”. Ez szembe megy azzal az alapvető logikával, amit a kultúra és a művészet jelent. A kultúra és a művészet ugyanis nem tud élni, ha nem lehet nyitott, ha nem kapnak inspirációt onnan, ami gazdagíthatja az identitásunkat. Ez az az elv, amit én képviselek, amely végső soron hasznára válik a magyaroknak és mindenkinek, aki ebben az országban él. A sokszínűség nagyon fontos. Ezt nem csak azért mondom, mert indulok a választáson, hanem azért, mert szerintem fontos, hogy a kultúrában és a művészetben kölcsönösen tudjuk inspirálni egymást. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy legyenek célzott anyagi forrásaink, mint például a Kisebbségi Kulturális Alap, amely célzott támogatásokat ad. Én a Szlovák Köztársaság polgáraként nem értem és nem tudom, hogy az alapok összevonása most miért ilyen fontos prioritás. Úgy ahogy a büntető törvénykönyv módosításánál sem látom, milyen normális, szakmai érvek állnának amögött, hogy mit kell megváltoztatni és mit nem. Illetve az alapok összevonása kapcsán az is érdekelne, mit szólnak ehhez a magyar polgárok. 

A magyar polgárok szinte egyhangúlag kiálltak az KKA önállósága mellett. Két petíciót is indítottak, az egyiket a Magyar Szövetség kezdeményezte. 

Peter Pellegrinit is meg kell kérdezni, mit gondol erről. 

Ön tehát kiáll a KKA mellett? 

Egyértelműen igen. Ezt közönség előtt is elmondom, ha a választókkal való találkozáskor ez előkerül. A nemzetiségileg kevert régiókban ilyen kérdések fel szoktak merülni. 

Rámutatna-e arra, hogy az ország déli részei egyfajta gazdasági diszkrimináció miatt váltak leszakadó régióvá? 

Ezt nem tudnám kijelenteni anélkül, hogy részletes adatokkal rendelkezzek. Minden valószínűség szerint nem egy célzott diszkriminációról van szó. Én azt gondolom, hogy a déli régiók azért vannak nehéz helyzetben, mert egész Szlovákiának problémái vannak. Nem hogy már nem zárkózunk fel a németekhez és az osztrákokhoz, hanem lassan Magyarország, Csehország és Lengyelország is elszalad mellettünk. Ettől pedig szerintem minden régió szenved. Ezért úgy vélem, az egész országot egyben kell felemelni, amiből aztán mindenki profitálni fog. 

A szándékos gazdasági diszkrimináció bizonyítékaként például dél-szlovákiai autópálya hiányát szokták említeni. 

Én ezt nem tartom szándékos diszkriminációnak. Az, hogy az autópálya-hálózatot ott nem tudtuk kiépíteni, szerintem az összes eddigi politikai garnitúra és állami intézmény együttes kudarca. Én most sokat járok az országban mindenfelé, nagyon jól tudom, milyen helyzetben vagyunk. Nemrég jártam a zempléni Széles-tó környékén és ha összehasonlítom, hogy mit hallottam a felső-zempléni emberektől, akkor azt gondolom, ők ebben a dologban semmivel sincsenek jobb helyzetben, mint a déli régiók. 

Államfőként aláírná a választási törvény olyan módosítását, ami a kisebbségeknek kedvez? Például egy olyan változást, amely a parlamenti küszöböt ismét 3 százalékra csökkentené? 

Nem akarok kitérni a kérdés elől, de a választási rendszer megváltoztatásának ügye eddig mindig valamilyen politikai, ha úgy tetszik pártpolitikai törekvés célja volt. Ha ezt a kérdést tényleg megnyitjuk, az országban egy szolid nyilvános vitát kell lefolytatni arról, miért van szükség ilyen változásokra, vagy miért nincs azokra szükség. Egészen biztosan nem szívesen látnám, ha bármilyen törvényben, főleg egy ilyen jelentőségű jogszabályban az etnikai elvet a polgári elv fölé helyeznék. Hiszen minden polgár elnöke szeretnék lenni és számomra mindenekelőtt a polgári elv az alapvető iránytű, amelyet a törvények kapcsán követni fogok. 

Ha már az etnikai elvnél vagyunk, mit gondol az etnikai pártok létezéséről, szükség van rájuk? 

Egy szabad és demokratikus országban élünk. És ha visszatekintek akár az MKP, később a Híd pártra, akkor azt látom, hogy kulcsszerepük volt Szlovákia demokratikus transzformációjában. A magyarok egy modernizációs, a demokratikus folyamatokat megerősítő politikai irányultság részei voltak. Azt gondolom, Szlovákiának, de maguknak a magyaroknak is jó lenne, ha lenne parlamenti képviseletük. Ebben a tekintetben támogatom az etnikai elv alkalmazását. Azt gondolom, a Híd egy jó próbálkozás volt arra, hogy kezet adjunk egymásnak és egy pártban, illetve programban kössék össze a polgári és etnikai elvet. Az azonban, hogy milyen politikai képviseletük lesz, az magukon a magyar nemzetiségű polgárokon múlik. Mérlegelniük kell, hogy milyen pártokat választanak és hogy az a formáció kínál-e az egész ország számára megoldásokat. Ugyanis én nem gondolom, hogy a magyarokat Szlovákiában homlokegyenest ellentétes problémák gyötörnék, mint a többségi lakosság tagjait. 

Kiállna-e a kisebbségek jogállásáról szóló törvény mihamarabbi elfogadása mellett? 

Egészen biztosan nem állnék az útjába semminek, ami a legfontosabb célt, a nemzetiségi kisebbségek identitásának megőrzését szolgálja. A másik elv pedig, amit az elnöknek szem előtt kell tartania, a nemzetközi standardok betartása. Szlovákiát ezek ugyanis kötelezik azzal, hogy az Európa Tanács és az Európai Unió tagjai vagyunk. Az egységes, komplex kisebbségi törvényt tehát az alapján ítélném meg, hogy eleget tesz-e ennek a két kritériumnak, vagyis szolgálja-e a nemzetiségek identitásának megőrzését, illetve igazodik-e a vonatkozó nemzetközi standardokhoz. Egyáltalán nem állnék ehhez a kérdéshez valamiféle olyan előítélettel, hogy ilyesmi itt nem lehet. Sőt, ez az előző kormány (a Matovič- és Heger-kormány, szerk. megj.) programjában is szerepelt. Ugyanakkor fontos, hogy ennek a törvénynek a megalkotását is szakmai diskurzus előzze meg, hiszen ezen a téren vannak érzékeny kérdések. Ez az együttélésről szól, illetve olyan dolog ez, ami fontos a magyar kisebbségnek, ezért én azt mondom, üljünk le és nyugodtan beszéljünk erről. Mérsékeljük az ezzel kapcsolatos érzelmeket. Nekem egyébként azt róják fel, hogy kevés érzelmet mutatok, de én azt gondolom, hogy Szlovákiában túl sok érzelem van a politikában. 

Ön szerint egy ilyen törvénynek a kisebbségi jogok kiterjesztését, vagy a jelenlegi status quo konzerválását kell tartalmaznia? 

Én a jelenlegi status quo megtartása mellett vagyok. Egy ilyen törvénynek a célja elsősorban az, hogy a vonatkozó szabályozást komplex módon egy jogszabályba foglalja, hiszen jelenleg akár még szektorokon átívelően is sok rendelkezésbe vannak ezek szétszórva. Egy kézbe kell ezt tenni. Természetesen a magyar nemzetiség képviselőinek, a politikai reprezentációnak a felelőssége, hogy érzékenyen mérlegelje, milyen mértékben akar efölé menni. Hiszen ilyen esetben a jogszabály megítélésekor az előbb említett két elvet, vagyis a nemzetközi standardokat, valamint azt venném figyelembe, hogy a törvény eleget tesz-e annak a célnak, hogy a nemzetiségek megőrizhessék az identitásukat. 

Kövér László (Fidesz), a magyar Országgyűlés elnöke 2021 nyarán Somorján a szlovákiai magyarokat a 2. világháború után ért atrocitásokkal kapcsolatban azt mondta, „bocsánatkérés nélkül nincs, nem lehet megbocsátás”. Ön akkor arra kérte a magyar felet, ne prezentálja Szlovákiában a történelemszemléletét, majd pedig arról beszélt, hogy az ilyen témákat a megfelelő kölcsönös tisztelettel kell kezelni. Ön szerint hogyan kellene megfelelő tisztelettel kezelni konkrétan ezt a témát, tehát a szlovákiai magyarokat a 2. világháború után ért sérelmeket? 

Azt gondolom, hogy ez kölcsönös empátia nélkül nem megy. Ön azt kérdezi, milyen empátiával kell a magyarok felé fordulni, de ha csak azon a szinten maradunk, hogy azt nézzük, mit mondott az egyik oldal a másikra, akkor örökké egyhelyben fogunk forogni. Én azt vallom, kölcsönös tiszteletre, empátiára van szükség, és kölcsönösen el kell ismernünk, hogy a közösen megélt történelem nem tehet minket a túszaivá, hiszen a történelmi valóság adott. Tiszteletben tartom, hogy kapunk olyan üzeneteket, mint amit a magyar Országgyűlés elnöke is megfogalmazott. De ezzel együtt is azt kérdezem, hová vezet mindez? Elvezet minket ez ahhoz a célhoz, hogy elismerjük, az, ami a magyarok számára tragédia, az a szlovákok számára egy nemzeti, ha úgy tetszik egyfajta állami emancipáció kezdete? Ez ugyanis egyszerűen így van. Nincs erre jobb receptem, mint a kölcsönös empátia és a politikusok felelőssége abban, hogy válogassák meg a szavaikat. Bizonyos magyar politikusoktól eltérően, tőlem soha nem hallhatott semmi olyat, ami a másik fél, a magyar fél lelkét megsérthette volna, azokban a témákban, amelyeket a másik oldal történelmi igazságtalanságként értelmez. Ha el is határolódtam, akkor az bizonyos politikusokra vonatkozott. Nem tud ön sem a számba adni egyetlen szót, korábbi kijelentést sem, amit a magyarok úgy értelmezhetnének, hogy ellenük irányul. Amire ön most rákérdezett, az is bizonyítja, hogy vannak dolgok, amikről a különböző történelem-szemléletből adódó félelmünk miatt nem beszélünk. Voltak sporadikus próbálkozások, de ez nem elég. Ha elfutunk az elől, ami ma feszültséget okoz, akkor ez a feszültség meg fog maradni. A politika számára ugyanis mindig ott lesz a kísértés, hogy ezeket felhasználja. Ennek néha szemtanúi is vagyunk. 

Az államfői tisztségéből felhívná a figyelmet erre a konkrét problematikára? Kifejezetten a 2. világháború után a magyarokat ért atrocitásokra gondolok. Kezdeményezne-e párbeszédet a magyarországi, vagy a szlovákiai magyar féllel? 

Egészen biztosan igen. Erről külpolitikáról szóló beszédemben is szóltam. Szerintem ez is az államfő feladatai közé tartozik. Az elnöknek legalábbis mindenképpen meg kell ezt próbálnia. Ha a választáson sikerrel járok, szívesen beszlénék erről a témáról a magyar féllel államfői szinten. Egyebek mellett arról is egyeztetni lehetne, hogy mit tehetünk ebben mi, illetve, hogy milyen szótárat fogunk használni akkor, amikor mi, szlovákok beszélünk a minket ért és amikor a magyarok beszélnek az őket ért történelmi igazságtalanságokról. Ha a legfelsőbb, vagyis az államfői szinten a politikusok nem fognak jó példával elől járni a kommunikációt illetően is, akkor sehová sem fogunk eljutni. Tehát én a történelemről való diskurzustól nem félek. Mindenképpen jóhiszeműen fognék ebbe bele, annak érdekében, hogy meghallgassam, megértsem a másik oldalt, de mindemellett egy olyan kérést is megfogalmaznék, hogy másik oldal is hallgasson meg minket. 

A 2. világháború utáni események, így a Beneš-dekrétumok még manapság is bekerülnek a hírekbe. Pont lapunk tárta fel, hogy a Pozsony körüli D4/R7 autópálya-körgyűrű alatti telkekkel kapcsolatos tulajdonvita során a szlovák államot képviselő földalap a Beneš-dekrétumok és azok jogi következményeire hivatkozva akarja érvényesíteni a szlovák állam tulajdonjogát. Én magam is voltam olyan bírósági tárgyaláson, ahol az államot képviselő ügyvéd, és idézem, „a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a 104/1945 számú, a németek, a magyarok és a szlovák nemzet árulói és ellenségei által birtokolt mezőgazdasági tulajdonnak a konfiskálásáról és gyorsított szétosztásáról szóló határozatára” hivatkozott. Ön szerint jogos, hogy ilyen pereket indított a szlovák állam? 

Ehhez két dolgot szeretnék mondani. Először is, érvényes és ez nem fog megváltozni, hogy a háború utáni időszak elnöki dekrétumai nem szolgálhatnak alapul új jogi tényállások létrejöttéhez. Ezért nagyon helyes, ha önök írtak arról, hogy a szlovák állami szervek úgy járnak el, mintha ilyen új jogi tényállások jönnének létre. És itt jön a második dolog, amit kiemelnék, mégpedig egy rendkívül fontos és alapvető pont: Szlovákia jogállam. Nagyon fontos, hogy a jogállamiság szilárd legyen. Egyébként szerintem létfontosságú, hogy a napokban a polgárok a tüntetéseken is erre emlékeztetik a kormányt. Egy jogállamban pedig a bíróságok azok, amelyek garantáltan száz százalékosan függetlenül ítélik meg ezeket az ügyeket. A bíróságok a garanciái annak, hogy a dekrétumok nem szolgálhatnak új jogi tényállások alapjául, ma nem lehet új hatásuk a tulajdonjogi viszonyokra. A dekrétumok ugyanis semmisek, úgy is mondhatnám, kihunytak. Ami azt jelenti, nem szolgálnak új jogi tényállások alapjául. Ez az a védelem, amit az államnak a polgárai számára biztosítania kell. Én ezzel együtt is értem az ügy kapcsán felmerülő nyugtalanságot, de a legfontosabb, hogy biztosítékként itt vannak a független bíróságok, amelyek soha nem törték meg azt a tételt, hogy a Beneš-dekrétumok ugyan érvényesek, a jogrend részei, de egyben semmisek, vagyis nem szolgálhatnak új jogi tényállások alapjául. 

A kérdésem inkább arra vonatkozott, miként értékeli az állam viselkedését, amely a dekrétumok alapján pereket indít. 

Nem fogom ezt általánosítani, de a saját gyakorlatomból is tudom, előfordul, hogy a hivatalnoki hozzáállás néha csak arra a szűk témakörre van tekintettel, ami a feladatkörébe tartozik. Ebben az esetben a Szlovák Földalapról van szó, amely talán nem vette figyelembe azt a perspektívát, amelyet ugyanakkor szintén az állam garantál a független bíróságok által. A bíróságok ugyanis csak az alkotmány és a jog alapján járnak el, így Szlovákiában ez jelenti a biztosítékot. 

Ezek szerint az állam akár az 1939-es zsidótörvények, az ún. arizációs jogszabályok alapján is kezdeményezhetné bizonyos magántulajdonok államosítását? 

Ezt egy helytelen összehasonlításnak tartom. A Szlovák Köztársaság ugyanis nem jogutódja a háború idején létező szlovák államnak. Ezt nem szabad elfelejteni. Az arizációs törvényeket az a szlovák állam fogadta el, amelyhez a mai Szlovák Köztársaságnak semmi köze. A két állam között nincs semmi folytatólagosság. A mai Szlovákia ugyan 1993-ban alakult, de a történelmi gyökerei onnan erednek, hogy a szlovák nép miként lépett fel a Szlovák Nemzeti Felkelésben, aminek következtében a Szlovák Köztársaság a háború győztes nagyhatalmainak oldalára került. Ezért elutasítom, hogy az arizációs törvényeket hozzák fel összehasonlításként. 

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke, aki szintén versenybe száll az államfői posztért egyrészt leszögezte, nem valószínű, hogy a második fordulóba jut, másrészt arról beszélt, attól függően dönti el, kinek a támogatására buzdítja az első körben rá szavazókat, hogy a továbbjutó jelöltek milyen vállalásokat tesznek például az olyan témákban, mint a kettős állampolgárság, a déli régiók gondjai, a Beneš-dekrétumok alapján bevégzett földelkobzások. Ön milyen vállalásokat tenne ezekben a kérdésekben? 

Én nem gondolom, hogy az államfői tisztséget olyan vállalások alapján kellene gyakorolni, amelyek elsősorban a kormány hatáskörébe tartoznak. Ezt nyíltan el kell mondani. Én olyan elnök szeretnék lenni, aki a polgároknak tett ígéreteit teljesíteni is tudja. Azt természetesen kijelenthetem, hogy államfőként, és ezt ki szeretném emelni, minden kormányt emlékeztetni fogok, hogy a Szlovák Köztársaság minden polgárának érdekeit kell, hogy képviseljék, az országunkat pedig előre kell mozdítaniuk. Az imént pedig teljesen egyértelműen állást foglaltam a nemzetiségi kisebbségek jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatban. Amely, ha az általam említett paramétereket tartalmazni fogja és ha a törvényhozás elfogadja, akkor egy jó dolog. Garantálni tudom a szlovákiai magyaroknak, hogy keményen fel fogok lépni a jogállamiság mellett. Ugyanis a jogállam a legfőbb biztosítéka annak, hogy nem csak a polgárok, de az állami intézmények is csak a jogszerűen járhassanak el. Így a jogállam a biztosítéka annak is, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ne jöhessenek létre új jogi tényállások. A magyar polgárok aztán megítélhetik, hogy az adott szónak van-e súlya. A felmérések alapján nagyobb támogatottsággal rendelkező Peter Pellegrini szavainak a súlyát például én nem látom. Korábban ugyanis kijelentette, hogy otthagyja Robert Ficót, de aztán mégis visszatért hozzá. A magyar polgároknak fel kell tenniük a kérdést, hogy abba a múltba, ahová Pellegrini az egész országot visszahúzza, visszarántja-e magával Dél-Szlovákiát is. 

Van egyébként kommunikáció ön és Forró között arról, hogy a második körben milyen feltételekkel buzdítaná a Magyar Szövetség elnöke a választóit az ön támogatására? 

A második körben való támogatásról még nem beszéltünk. Régebben már felvettem vele a kapcsolatot, még az előtt, hogy bejelentette az indulását. Hasonlóképpen kapcsolatban vagyok más magyar pártok képviselőivel is. Ugyan nem napi szinten beszélünk, de hogy úgy mondjam, kölcsönösen megvan a másik fél telefonszáma. Készen állok arra, hogy a magyar pártok képviselőivel találkozzam, ahogy azt a többi párt esetében is megtettem. Ezek a diskurzusok mindig építőek voltak. 

Még a választás első fordulója előtt felveszi a kapcsolatot Forróval? 

Én úgy gondolom, el kell ismerni, hogy a hazai magyar politikum saját jelöltet állított. Az egyeztetés lehetősége így inkább a majd a második kör előtt kínálkozik. De úgy, ahogy mi most beszélünk, úgy szeretnék a magyar polgártársainkkal a jövőben is beszélni. 

Számít arra, hogy a KDH még az első forduló előtt beáll ön mögé? 

Milan Majerský elnök úrral még hivatalosan nem találkoztunk, de ennek csak az az oka, hogy a mindkettőnk számára megfelelő időpontot keressük. Én jelenleg ugyanis rengeteget utazok az országban, míg ő gyakran van otthon, Kelet-Szlovákiában. Én bízom benne, hogy a KDH mérlegel engem és azt, amit kínálok, majd pedig felelős döntést hoz. Minden párt olyan jelöltet keres, amely száz százalékban megfelelne számára, de ilyet talán nem is lehet találni. Én már korábban mondtam, kész vagyok a KDH-val tárgyalni, amely aztán szabadon dönthet a támogatásomról. 

Államfőként továbbra is prezentálná a magyar kormánnyal szembeni kritikus nézeteit úgy, ahogy azt külügyminiszterként tette? 

Ha erre lesz indok, akkor egészen biztosan igen.