Különleges borok a MUN-DUS borfesztiválon

Balla Géza
Dunaszerdahely |

A hónap végén rendezik meg a MUN-DUS nemzetközi borversenyt a járási székhelyen. A nagy múltú fesztiválon olyan kiváló borokat is kóstolhatnak a látogatók, amelyek kereskedelmi forgalomban még nem kaphatók.

A hétvégén tartották a nemzetközi borversenyt, nyolc ország százkét borminősítője kóstolta meg a mintákat. Bartalos Gyula borlovag, az eisenstadti székhelyű Európai Borlovagrend legátusa, a Szlovákiai Konzulátus alapító tagja elmondta, hogy 656 bormintát neveztek be a versenyre, amelyeket a hónap végén a nagyközönség is végigkóstolhat. A legtöbbet Szlovákiából és Magyarországról, de cseh, osztrák, román, francia, izraeli, horvát, szerb, portugál és spanyol borokat is beneveztek.

“A borminősítők szerint sokkal jobb borokat kóstolhatnak most, mint két éve, a verseny előző évfolyamán. Több mint száz aranyérmes bort kínálunk majd a látogatóknak. Közép-Európa nagyon magas színvonalú borait kóstolhatja meg a közönség, követjük a bordivatot, számos új fajtát is a vendégek figyelmébe ajánlunk. Van mit nyújtanunk a közönségnek, kiváló nedűket kóstolhatunk Európa számos tájáról” - nyilatkozta Bartalos Gyula.

Hozzátette, hogy olyan új borfajtákkal ismerkedhet meg a közönség, mint például a szlovákiai Nória, a cseh Hybernál, a magyarországi Zenit, vagy az Egri Csillag, ami tulajdonképpen az Egri Bikavér fehér változata, de a francia Chenin Blanc is egyedülálló ízvilágot képvisel. Idén a természetes édes borok felemelkedését láthatjuk, a könnyed rozékban is érezhető a cukormaradék. Bartalos Gyulától megtudtuk, hogy mennyire nehéz dolga volt a zsűrinek, elsősorban a csúcsbizottságnak, amely a champion borokról dönt. A vörösborok közül ugyanis több próbálkozás után sem sikerült eldönteni, hogy a két legjobb minta közül melyik érdemli meg a champion besorolást. “Harmincnyolc éve szervezzük a borversenyeket, de ilyenre még nem volt példa. Végül mindkét kiváló bor, a balatoni Feind Pincészetben készült Shiraz és a szintén magyarországi Bodri Pincészet Cabernet Franc bora is champion lett. Ez utóbbi egyébként két éve is ugyanilyen jól szerepelt” - közölte Bartalos Gyula.

Április 26-án már reggel tízkor nyitnak a borházak a városi művelődési központ előtti téren, a háromnapos rendezvény ideje alatt este tízig lehet kóstolgatni a nagyszerű nedűket. A Szent György Napok keretében koncertek is lesznek a téren. Pénteken Balázs Fecó, szombaton a Queenmania, vasárnap Korda György és Balázs Klári szórakoztatja majd a közönséget. A MUN-DUS kiváló alkalom arra, hogy a nagyközönség betekintést nyerjen a borvilág új trendjeibe, megkóstolja Közép-Európa legjobb borait, megismerje az új fajtákat, amelyeket később bártan emelhet le a boltok polcairól. A bor élmény és hagyomány - idén is ez a kijelentés jellemzi leginkább dunaszerdahelyi borfesztivált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?