Dunaszerdahelyen rajtol a szlovák kerékpárversenyen

okoloslovenska

Június 26-án egy dunaszerdahelyi csapatidőfutammal rajtol a 68. szlovák kerékpáros-körverseny.

A szlovák körversenyt (Okolo Slovenska) hagyományosan szeptemberben rendezik, idén azonban a párizsi olimpia miatt több kerékpáros viadal időpontja is megváltozott, amire a szlovák szervezők is új időponttal (június 26–30.) reagáltak.

Nemcsak az időpont változik, hanem a menetirány is megfordul: az idei kiírás Dunaszerdahelyen, a MOL Arénánál rajtol egy csapatidőfutammal, és ott is fejeződik be. A szervezők tájékoztatása szerint egy 28,8 kilométeres szakaszról van szó, amelynek során a diósförgepatonyi Slovakiaringet is körbetekeri a mezőny. Másnap, az 1. etapon Nyitráról Galgócra (192 km) teker a mezőny, a második szakasz a Pöstyén–Máriatölgyes (161,2 km), a harmadik szakasz pedig a Simony (Partizánske)–Rózsahegy (183,5 km) távot foglalja magában. Az utolsó, negyedik szakaszon a versenyzők Liptószentmiklósról a Csorba-tóhoz tekernek (145 km).

A szervezők a háromszoros világbajnok Peter Sagan, valamint három topkategóriás istálló indulására is számítanak. „Tudjuk, hogy Peter Sagannak egészségügyi problémái voltak, de már elkezdte az edzéseket, és ígéretet kaptunk tőle, hogy ha egészséges lesz, akkor elbúcsúzik a szlovák szurkolóktól. Reméljük, hogy versenyzőként, reklámarcként, vagy legalább nézőként részese lesz a viadalnak” – árulta el Peter Privara versenyigazgató, aki egyben a Szlovák Kerékpárszövetség elnöke is. Privara elmondta, a nevezési lista még nem nyilvános, de három elit csapat (Soudal QuickStep, Cofidis, Jayco) már megerősítette részvételét.

A szlovák körverseny kétnapos átfedésben lesz a Tour de France-szal, de a szervezők ezt sokkal inkább előnynek könyvelik el. „Egy csomó időpont változott, az olimpia miatt a Tourt is pár nappal korábbra hozták, ez kihatással volt a kerékpár-Eb-re, amely végül a mi hagyományos szeptemberi időpontunkra került. Adott volt, hogy új dátumot kellett találnunk” – magyarázta Privara, hozzátéve, hogy az Eurosporttal már megegyeztek a közvetítési jogokról.

A szlovák verseny nemzetközi jelentőségű lesz, az összetett első 25 helyezettje pontokat szerez a világranglistára. A szervezők a legjobb szlovák versenyzőt külön is díjazzák majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?