A szlovák hatóságok kiadták Ukrajnának az elfogott ukrán terroristát

Vladimír G.
Pozsony |

A szlovák hatóságok kiadták Ukrajnának az elfogott Vladimir G.-t. A rendőr-főkapitányság különleges alakulata az Interpollal együttműködve szállította el az ukrán férfit hétfőn (11. 26.) – tájékoztatott a rendőrség a közösségi oldalán.

 

„A magyar állampolgársággal is rendelkező ukrán férfi egy másik néven élt két évig Kelet-Szlovákiában. Az igazságügyi miniszter 2018 novemberének elején döntött úgy, hogy kiadja a férfit Ukrajnának" – árulta el a rendőrség.

A férfit, akinek Kassán van az állandó lakhelye, a szlovák rendőrség vette őrizetbe az Interpol Kijev kérése alapján. Vladimir G. június 18. óta volt előzetes letartóztatásban, kiadatását Ukrajna július 20-án kérvényezte.

Az elfogatóparancsot egy ukrán bíróság adta ki Vladimir (Volodymyr) G. ellen. A férfit szándékos testi sértés, halálos fenyegetés, illegális fogva tartás, túszejtés, gengszeterizmus, terrorizmus, hivatalos személy elleni támadás és más bűncselekmények gyanúja miatt körözik.

 

Az eddig feltárt információk szerint Vladimir G. 2014-ben és 2015-ben több társával együtt működtetett egy bűnbandát, amely különösen súlyos bűncselekmények sorozatát követte el Ukrajna területén. Erről Milan Filičko, a Kassai Kerületi Ügyészség szóvivője tájékoztatott júniusban.

A férfit legfeljebb 15 évre ítélhetik. Vladimir G. letartóztatása után tagadta a vádakat, és azt állította magáról, hogy újságíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?