Az ukrán bíróság elrendelte a mezőgazdasági miniszter letartóztatását

bíróság k

Egy ukrán bíróság pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását, miután azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya értékű állami földterület illegális megszerzésében, valamint további 190 millió hrivnya értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.

A bíró 75,7 millió hrivnyában állapította meg az óvadékot. Az ukrán ügyészség a csütörtöki bírósági meghallgatáson közölte, hogy a miniszterre az ellene felhozott vádakért akár 12 év börtönbüntetés is kiszabható.

Szolszkij tagadja a hivatalba lépése előtt történt, 2017-2021 közötti eseményekre vonatkozó vádakat. „Nem volt semmilyen korrupció. Senki sem kapott pénzt” – írta az ukrán köztelevízió által ismertetett nyilatkozatában. Korábban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben, amikor ügyvédként dolgozott, magánszemélyeket képviselt egy, földterületek miatt állami vállalatokkal folyó jogvitában Szumi megyében.

A mezőgazdasági miniszter csütörtökön nyújtotta be lemondását. A tárcavezető lemondási kérelmét a soron következő plenáris ülések egyikén fogja elbírálni a törvényhozás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?