Izrael rákos daganat a Közel-Keleten Irán szerint

iran
Teherán |

Haszan Róháni rákos daganatnak nevezte Izrael, amelyet a nyugati országok idéztek elő saját érdekeik érvényesítésére a Közel-Keleten.

Az iráni elnök ezt Teheránban mondta egy nemzetközi konferencián, hangsúlyozva, hogy az iszlám országoknak egységbe kell forrniuk az Egyesült Államok és Izrael legyőzése érdekében.

Az Iszlám Egység 32. Nemzetközi Konferenciáján felszólalva Róháni kifejtette: a második világháború egyik legkárosabb eredménye egy rákos daganat kifejlődése lett a közel-keleti térségben, mégpedig azzal a céllal, hogy olyan hatalom jöjjön létre, amely teljes mértékben aláveti magát a Nyugatnak. 

Az iráni elnök úgy fogalmazott: a cionista rezsim védelme érdekében Washington igyekezett szorosra fűzni kapcsolatait a muzulmán országokkal a térségben.

Szerinte az iszlám eszmék elárulásával egyenlő, ha egy iszlám ország aláveti magát az Egyesült Államoknak és nyugati partnereinek.

„Legyőzzük a cionizmust és az Egyesült Államokat, ha egységre lépünk” - hangsúlyozta Róháni, aki szavait elsősorban Szaúd-Arábiához intézte. Azt mondta: Rijád rengeteg pénzt fizetett az amerikaiaknak, hogy fegyvereket vásároljon, de cserébe csak sértéseket kapott Donald Trump amerikai elnöktől.
 

Hozzáfűzte: Irán készen áll, hogy megvédje Szaúd-Arábiát az agresszióval, a terrorizmussal és a nagyhatalmak általi kiraboltatással szemben.  

Hírügynökségek azért tartják figyelemre méltónak Róháni szavait, mert a két regionális hatalom (a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán) között évek óta vetélkedés zajlik a térség feletti befolyásért. Rijád és Teherán között korábban diplomáciai konfliktus robbant ki, miután Szaúd-Arábia több szélsőségessel és terroristával együtt kivégzett egy síita vallási vezetőt. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel.

Róháni szavait elítélte Benjámin Netanjahu izraeli elnök. „Róháni rágalmai, amelyekkel Izrael elutasítására szólít fel, minden eddiginél világosabban bizonyítja, hogy a világ nemzeteinek csatlakozniuk kell az őket fenyegető iráni terrorista rezsimmel szembeni szankciókhoz”. Hozzátette: „Izrael nagyon jól tudja, hogyan kell megvédenie magát a gyilkos iráni rendszerrel szemben”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?