Lubyová Danko címét nem veszi el

Martina Lubyová
Pozsony |

Martina Lubyová oktatási miniszter már a jövő héten tárcaközi egyeztetésre bocsátja azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a törvénytelenül megszerzett akadémiai címeket megvonják. Az ellenzék szerint a tárca is plagizál.

 

A felsőoktatási törvény módosítását Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter Andrej Danko házelnök utasítására dolgozza ki. „Szeretnénk megakadályozni, hogy a tudományos közeg, illetve a tudományos címek politikai harcok tárgyává váljanak, ezért általános érvényű szabályokat vezetünk be, illetve lehetővé tesszük, hogy a törvénytelenül megszerzett címeket megvonják” – közölte a miniszter.

Megvonnák a címeket

A módosításban orvosolni akarják az oktatási intézményekben készült munkák szerzői jogait, konkretizálni akarják a törvénytelenül megszerzett tudományos címek és fokozatok megvonásának pontos folyamatát, továbbá színvonalasabbá akarják tenni a záródolgozatok kidolgozását és azok megvédését. A tárca abban bízik, hogy a csalásért kiszabható szankcióknak elrettentő hatásuk lesz a diákok és a munkákat elbíráló bizottsági tagokra nézve egyaránt.

Martina Lubyová szerint egy-egy tudományos cím megvonásának komoly következménye lehet, a javaslat lehetővé tenné a teljes végzettség törlését. Ezzel az illető állása is veszélybe kerülhet. Az oktatási miniszter továbbra is azt állítja, hogy az oktatás és a záródolgozatok színvonaláért mindig és kizárólag az adott felsőoktatási intézmény felel. „És ez nem változna a törvénymódosítást követően sem. A cím megvonását a felsőoktatási intézmények rektorai kezdeményezhetnék” – magyarázta Martina Lubyová.

 

Danko megússza

Egyelőre azonban nem világos, hogy hány évre visszamenőleg lehetne megvonni a csalással megszerzett tudományos címeket. „Csehországban három évben szabták meg ezt az időt. Miroslav Beblavý képviselő úr 10 éves határidőt javasol. Véleményem szerint tíz évtől nem kell tágabb intervallumban gondolkodnunk” – fogalmazott Martina Lubyová. Ha a javaslatra ilyen formában rábólint a parlament, akkor Andrej Danko házelnöknek nem kell attól tartania, hogy a módosítás után elveszítheti JUDr. címét. A házelnök 2000-ben készült kisdoktori értekezését öt különböző könyvből ollózta össze, ráadásul nem hajlandó elismerni azt sem, hogy hibázott. Danko kijelentette, hogy a kompiláció, vagyis a munka összeollózása, megengedett.

A tárca is plagizál

Hasonló kezdeményezéssel Miroslav Beblavý (Spolu) ellenzéki képviselő állt elő a napokban az után, hogy Andrej Danko kisdoktori címe körüli botrány dagadni kezdett. „Szemmel láthatólag az SNS még arra is képes, hogy plagizálja mások törvényjavaslatait. A Spolu ugyanilyen törvénytervezetet terjesztett be a parlament decemberi ülésére. Nem kell lemásolni Danko úr és Lubyová asszony, elég támogatni” – reagált az ellenzéki képviselő a tárca javaslatára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?