Danko szerint elfogadja a parlament az üdülési utalványra vonatkozó módosítást

Andrej Danko

Andrej Danko úgy véli, a parlament gond nélkül elfogadja az üdülési utalványokról szóló törvény módosítását, így lehetővé válik, hogy az utalványra jogosult munkavállalók átruházzák azt a szüleikre. Erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt az SNS elnöke.

„Az, ami a parlamenti vita során vár ránk, és az, amiről egyébként meg vagyok győződve, hogy a parlament nagy többséggel elfogadja, hogy az üdülési utalványt, ha az alkalmazott nem akarja felhasználni, átadhatja a szüleinek” – közölte Danko.

A változáshoz a munka törvénykönyvét és az idegenforgalmi törvényt is módosítani kell. Az SNS szerint a javaslatnak köszönhetően maximális mértékben kihasználják majd a jogosultak az üdülési utalványt, és fellendül a belföldi turizmus.

Danko emlékeztetett, hogy az utalvány már most is felhasználható a gyerekek nyári táborozásának költségeire.

Üdülési támogatásra azok jogosultak, akik megszakítás nélkül legalább két éve ugyanazon a munkahelyen dolgoznak. Az éves hozzájárulás a szállásköltség 55%-a, de legfeljebb 275 euró.

Az üdülési utalványt 2019-ben vezették be, a 49 alkalmazottnál több személyt foglalkoztató munkaadókra vonatkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?