Pellegrini is szavazott már, reméli, nem fog csökkenni a részvétel

Peter Pellegrini

Fontos, hogy a szlovák állampolgárok ne becsüljék alá az önkormányzati választások jelentőségét. Talán nem minden esetben tudatosítják, hogy a polgármester gyakran nagyobb hatással lehet az életminőségükre, mint a kormány. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) jelentette ki szombaton, miután ő is leadta a szavazatát. A miniszterelnök röviddel 10:30 előtt voksolt Besztercebányán, a Ján Bakoss Alapiskolában. Hozzátette: készült a választásokra, és már előre kiválogatta a „favoritjait”.

„Fontos, hogy az emberek éljenek a választójoggal, és menjenek el szavazni. Az adó, amelyet a dolgozók befizetnek, nem az államkasszába vándorol, hanem 70 százaléka a városoknak és községeknek, 30 százaléka pedig a megyéknek jut. Szlovákiában a fizetésekből egy euró sem vándorol az államkasszába. Ezért kiemelten fontos, hogy eljöjjenek ma választani, és szavazzanak azokra az emberekre, akik a következő négy évben vezetni fogják a városainkat és a községeinket” – hangsúlyozta a kormányfő. 

Rámutatott, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson alacsonyabb volt a részvétel, mint az azt megelőzőn. „Nem örülnék neki, ha a részvétel-csökkenés tendenciája tovább folytatódna, mert az nem egy demokratikus társadalomra vallana. Ha magasabb a részvétel, az eredményeknek is nagyobb a súlyuk, és nagyobb a megválasztottak legitimitása is” – fejtette ki Pellegrini a TASR hírügynökségnek.

A kormányfő érzékelte, hogy bizonyos településeken a választások előtti kampány nem volt menetes a szenvedélyektől sem, és a jelöltek között kiéleződött a küzdelem. Úgy véli, éppen ezeken a helyeken lesznek szorosak az eredmények, és ez több embert mozgósíthat, vagyis ezeken a településeken Pellegrini szerint magasabb lesz a részvétel, mint ott, ahol nyugodtabb volt a helyzet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?