Hasogdzsi-ügy - Az amerikai külügyminiszter Szaúd-Arábiába utazik

Dzsamál Hasogdzsi

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Donald Trump elnök kérésére hétfőn Szaúd-Arábiába utazik - jelentette be Heather Nauert külügyi szóvivő. Donald Trump telefonon beszélt a szaúdi uralkodóval a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán eltűnt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyéről.

 

Az amerikai elnök hétfőn reggel Twitter-bejegyzésben közölte: Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi király határozottan cáfolta, hogy tudomása volna arról, "bármi történt volna" a rendszerbíráló szaúdi újságíróval. Trump egyúttal bejelentette azt is, hogy Mike Pompeo külügyminiszter Rijádban az uralkodóval egyeztet majd.

A mikroblog-bejegyzésben a szaúdi uralkodóra utalva Trump tudatta: "azt mondta, hogy szorosan együttműködnek Törökországgal annak érdekében, hogy választ találjanak. Azonnal küldöm a külügyminiszterünket, hogy találkozzék a királlyal".

Az elnök később, a Fehér Házból a hurrikán sújtotta Floridába indulva, újságíróknak azt mondta: "talán gazfickó gyilkosok lehettek, ki tudja?". Feltételezését azonban nem magyarázta meg. Az újságíróknak azt is megerősítette, hogy Andrew Brunson, Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor szabadon bocsátásáért Washington nem fizetett váltságdíjat és nem helyezte kilátásba Ankarának a korábban hozott szankciók eltörlését.

 

Dzsamál Hasogdzsi, aki az Egyesült Államokban él és a The Washington Post című lap munkatársa, október 2-án tűnt el az isztambuli szaúdi konzulátuson, ahová azért ment, hogy dokumentumokat kérjen a közelgő esküvőjéhez. AZ újságíró bement az épületbe és soha nem jött ki onnan.

Donald Trump a CBS televízió 60 perc című magazinműsorának adott, és vasárnap este sugárzott interjújában arra figyelmeztetett: amennyiben bebizonyosodik, hogy az eltűnés és Hasogdzsi feltételezett meggyilkolása hátterében Szaúd-Arábia áll, akkor Rijád "nagyon komoly büntetésre" számíthat. Az elnök azonban elutasította, hogy Washington felmondja a Rijáddal kötött fegyverszállítási megállapodást, arra hivatkozva, hogy ez amerikaiak százezreinek munkahelyét veszélyeztetné. "Jelenleg cáfolják, és hevesen cáfolják" - fogalmazott Szaúd-Arábiáról vasárnap este Trump. Hozzátette: "lehet, hogy ők voltak? Igen".

Washingtonban republikánus és demokrata párti szenátorok a múlt héten közösen sürgették Donald Trumpot az ügy kivizsgáltatására és szükség esetén - az úgynevezett Magnyitszkij-törvény értelmében - szankciók javaslatára.

Közben amerikai lapok tudósítói és gazdasági vezetők egymás után mondják le részvételüket az október végén Rijádban tartandó beruházási konferencián. Vasárnap Jamie Dimon, a JP Morgan Chase bankház vezérigazgatója és Bill Ford, a Ford Motor elnöke mondta le közel-keleti útját.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egyelőre változatlanul tervezi a részvételét, bár Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója vasárnap egy televíziós interjúban azt mondta, hogy a tárcavezető még változtathat a tervein.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?