Mike Pompeo
Irán szankciókkal sújtott több amerikai tisztségviselőt, köztük a volt külügyminisztert is
Irán szankciókat jelentett be helyi idő szerint szombaton több amerikai tisztségviselő, köztük Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter ellen, amiért Teherán szerint támogatták a síita állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk) nevű szervezetet.
Az iráni külügyminisztérium által közzétett listán rajta van a többi között Rudy Giuliani, Donald Trump volt amerikai elnök egyik tanácsadója és John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó is.
A Khaleej Times című emírségekbeli hírportál megjegyezte, hogy Pompeo és Bolton a Népi Mudzsahedek több rendezvényén is részt vett korábban, és támogatásáról biztosította vezetőit.
Irán januárban 51, áprilisban pedig 24 amerikai állampolgár ellen vezetett be szankciókat.
A mostani bejelentés egybeesik Joe Biden amerikai elnök közel-keleti körútjával, amely során ellátogatott Izraelbe és Szaúd-Arábiába is. Ennek kapcsán Naszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő azt mondta, „Washington ismét az Irán elleni hangulatkeltés kudarcos politikájával igyekszik fesztülséget szítani a térségben”.
Az utóbbi években az Egyesült Államok számos iráni állampolgár – köztük Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási és politikai vezetője – és vállalat ellen vezetett be szankciókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.