Lejárt a feltétlen bizalmon alapuló együttműködés ideje Pekinggel, amelynek egyre határozottabb törekvései a kelet- és délkelet-ázsiai térségben összehozták a hasonlóan gondolkodó nemzeteket – jelentette ki a Tajvanra látogató Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter kedden.
Pompeo: lejárt a feltétlen bizalmon alapuló együttműködés ideje Pekinggel
A politikus egy gazdasági fórumon Kaohsziung városban úgy fogalmazott: „Ha szabad 21. századot akarunk, nem pedig Kína (uralta) századot, amelyről Hszi Csin-ping (kínai államfő) álmodik, akkor véget kell vetni a vak együttműködés régi paradigmájának”.
Pompeo, aki Donald Trump korábbi amerikai elnök egyik „legepésebb” tanácsadója volt Kínával kapcsolatban, úgy érvelt: „Kína agresszív magatartása diplomáciai, katonai és gazdasági téren (...) megváltoztatta ezt a régiót. Még közelebb hozta egymáshoz azokat, akik a békét és a kereskedelmet részesítik előnyben”.
Kína saját tartományának tekinti a de facto autonóm, demokratikus szigetet, és rendszeresen hangoztatja, hogy ha kell, erőszakkal is visszaszerzi a fennhatósága alá. Ellenáll minden olyan diplomáciai lépésnek, amely legitimitást adhatna Tajvan önállóságának.
Donald Trump elnökként rendkívül kétértelműen nyilatkozott Kínával kapcsolatban. Időnként dicsérte a kínai elnök határozottságát, de közben agresszív kereskedelmi háborút folytatott Pekinggel szemben, és intenzívebbé tette a hivatalos kapcsolatokat Tajvannal.
Joe Biden jelenlegi amerikai elnök folytatja a Trump-kormány Tajvannal kapcsolatos politikájának nagy részét.
Washington régóta fenntartja a „stratégiai kétértelműség” politikáját azzal kapcsolatban, hogy katonai beavatkozást hajtana-e végre, ha Kína meg akarná szállni Tajvant. Biden azonban kezdett eltávolodni ettől az állásponttól, és több interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államok Tajvan segítségére sietne, ha megtámadnák.
Mindegyik kijelentés után a Fehér Ház nyilatkozatokat adott ki, amelyekben azt állította, hogy nem változott az Egyesült Államok Tajvannal kapcsolatos politikája.
Pompeo azóta, hogy megvált korábbi tisztségétől, már nyíltan síkra száll amellett, hogy Tajvant független országként ismerjék el. Bírálta ugyanakkor Biden Tajvannal kapcsolatos megjegyzéseit, zavarosnak nevezte őket.
„Ami Amerika Tajvan melletti elkötelezettségét illeti, az a kétértelműség, ami eddig az amerikai politikát jellemezte, most még kétértelműbbé vált. Ez nagyon aggaszt engem” – jegyezte meg beszédében a washingtoni diplomácia korábbi vezetője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.