A Ryanair németországi pilótái is sztrájkolnak pénteken

Ryanair
Berlin |

Sztrájkot hirdetett péntekre a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC), az érdekképviselet így csatlakozik az írországi, svédországi és belgiumi Ryanair-pilóták munkabeszüntetéséhez.

A VC keddi közleménye szerint a 24 órás sztrájk péntek hajnalban 03.01-kor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot. 
   

Hangsúlyozták: a munkaadót terheli a felelősség azért, hogy sztrájkhoz vezet a fizetésekről és a munkakörülményekről folytatott egyeztetés, mert a Ryanair vezetősége kizár minden olyan intézkedést, amely a személyi jellegű költségek emelkedéséhez vezet.
   

A négy ország Ryanair-bázisait érintő akció az 1984-ben alapított diszkont légitársaság történetének legnagyobb szabású sztrájkja - mutattak rá német hírportálok.
   

A légitársaság szerdán közölte, hogy a VC sztrájkja miatt 250 járatot törölnek a péntekre tervezett több mint 2400 járatból. Az utasokat legkésőbb csütörtök délutánig értesítik, a jegy árát visszafizetik vagy kérésre módosítják a foglalást.
   

Kiemelték, hogy már megtették új javaslatukat a kollektív szerződés tartalmáról, és keddre tárgyalásra hívták a szakszervezet képviselőit, de a VC nem is válaszolt, és tárgyalás helyett ok nélkül sztrájkol.
   

Hozzátették, hogy pilótáik Németországban "kiváló munkakörülményeket élveznek", éves fizetésük akár a 190 ezer eurót (61 millió forint) elérheti, bérüket és béren kívüli juttatásaikat pedig az idén 20 százalékkal emelték. 
   

A Ryanair pilótái így 30 százalékkal többet keresnek, mint a legnagyobb német diszkont légitársaság, a Eurowings pilótái - áll a közleményben.
   

A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt több országra kiterjedő munkabeszüntetés. Az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.
   

A Ryanair az üzleti évének június végével záródott első negyedévében 319 millió euró (102 milliárd forint) adózott eredményt ért el. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?