Szlovákiába is elérnek az Elios-ügy szálai

közvilágítás

Szlovákiában is üzletelnek az Elioshoz közeli cégek.

Az ügyről a Slovak Spectator írt és a HVG közölt róla összefoglalót.

A portál szerint négy vállalat is van Szlovákiában, amely a vezetőin vagy a pénzügyein keresztül Tiborcz István egykori cégéhez kötődik, közülük néhány pedig hasonló módon nyert el közvilágítási pályázatokat, mint amilyeneket Magyarországon vizsgál az EU csalás elleni hivatala.

A nagy szlovák üzlet akkor indulhatott el, amikor 2015-ben meghirdette a szlovák kormány a települések közvilágítását modernizáló programot. Ekkor alakult meg az Elios Slovakia nevű cég, a kisebbségi tulajdonosai között egy olyan, Magyarországon bejegyzett vállalkozással, amely sok olyan tenderen indult el, amelyen az Elios nyert, csak épp drágább ajánlatot adott. De létrehozták a Grep Slovakia nevű céget is Komárom szlovák oldalán – ennek a tulajdonosa a magyar Grep, amely néha az Elios riválisa, néha partnere volt.

A portál szerint a módszer hasonló volt, mint ami miatt a magyar ügyben nyomoz az OLAF: a pályázat kiírása után, a módosításkor írták át úgy a technikai követelményeket, hogy azoknak csak a végső győztes, vagy a nála drágábban pályázó cégek feleltek meg.

A négy cég, amelyet a portál gyanúsnak nevezett, most is működik. Az érintett városok polgármesterei szerint nincs szó csalásról, volt, aki azt is tagadta, hogy tudott volna a cégek hátteréről. De volt olyan városvezető is, aki annyit mondott: „Mi nem gyanús manapság? Nem érdekelnek az ilyen dolgok, nekem csak világítás kellett”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?