Komárom 1,5 millió eurót fordít a közvilágítás modernizálására

Komárom körülbelül 1,5 millió eurót fordít a közvilágítás modernizálására és egyes intézmények világítására. A jelentős befektetésnek köszönhetően néhány esetben akár 80 százalékos energiamegtakarítás várható – tájékoztatott az önkormányzat.

A képviselő-testület 20 éves lejáratú hitel felvételét szavazta meg a modernizálásra, amely javarészt a közvilágítást érinti, de emellett iskolákat és óvodákat, tornatermeket, városi tulajdonban levő épületeket és sportegyesületek létesítményeit is.

A várhatóan 50-80 százalékos energiamegtakarítás mellett az önkormányzat azzal számol, hogy a javításokra is jóval kevesebbet kell majd költeni. A takarékoskodás keretében a város egyes peremterületein korlátozták az éjszakai közvilágítást, a modernizálást követően, a takarékosabb lámpáknak köszönhetően erre feltehetően nem lesz szükség – erősítette meg az önkormányzat.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere elmondta, az elmúlt húsz évben el lett hanyagolva a közvilágítás, a közelmúltban kezdődött a felújítása. A város költségvetéséből modernizálták szinte az egész Singellő, továbbá az Erzsébet-sziget és még néhány utca világítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?