Elégedetlenek Ficóval a hazai vállalkozók

Pozsony |

<p>A szlovákiai vállalkozók szerint &ndash; a Fico-kabinet látszólagos igyekezete ellenére &ndash; nem javult a helyzetük. Épp ellenkezőleg, a kormány kivizsgálatlan korrupciós ügyei miatt egyre több vállalkozó gondolja azt, hogy Szlovákiában nem beszélhetünk jogegyenlőségről, és súlyos gondok vannak a jogérvényesítéssel is.</p>

A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) 2001-től méri fel a vállalkozói környezet alakulását, bevezetve az ezt mérő indexet. A jobboldali Dzurinda- kormányok idején az index a 2001-es 100 pontról 2006-ra 126 pontra nőtt. Robert Fico 2006-os baloldali hatalomátvételét követően azonban zuhanásba kezdett, és ezen a 3. Fico-kabinet hivatali ideje alatt sem sikerült javítani. A tavalyi utolsó negyedéves 51,6 pontról az idei első negyedévre az index 50,7, a másodikra pedig 49,6 pontra esett vissza, ami újabb történelmi mélypontnak számít. „Az idei második negyedévben egy újabb lélektani határt sikerült áttörni, hiszen a vállalkozói index még soha nem volt a kiindulási alapnak tekintett száz pont felénél alacsonyabb” – nyilatkozta Peter Kremský, a PAS ügyvezető igazgatója.

A vállalkozók szerint a legtöbb probléma továbbra is a bíróságokkal van, ezek ügyintézése ugyanis rendkívül lassú, ráadásul – a szelektív jogérvényesítés miatt – mára egyre több vállalkozó szemében veszti el a hitelét. Egyre több vállalkozó vallja azt is, hogy a Fico-kormány korrupció elleni harca csak a médiának szól. „A korrupciós index 2015 óta idén zuhant a leglátványosabban. A jelek szerint a Fico-kabinetnek a korrupció elleni kampányával nem sikerült meggyőznie a vállalkozókat. Robert Fico kormányfő ugyan harcot hirdetett a korrupció ellen, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a vállalkozók nem alaptalanul bizalmatlanok a kormányfővel szemben, hiszen a jelek szerint a törvényeket nem mindenkire alkalmazzák egyenlően” – mondta Kremský. Ezt figyelembe véve az sem számít meglepetésnek, hogy a vállalkozók politikai rendszerbe vetett bizalma 2013 óta nem látott mélyponton van. „Ehhez azonban az is hozzájárult, hogy az elvileg független Árszabályozási Hivatal élére Robert Fico egyik leghűségesebb párttársát, Ľubomír Jahnáteket választották meg” – állítja Kremský. Szerinte a vállalkozóknak egyre több fejfájást okoz a szakképzett munkaerő hiánya is, miközben a többségük úgy gondolja, hogy a kormány nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy ezt orvosolja. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?