Fogalmazás a világot behálózó tökről

<p>Legalább háromszor gondoljuk meg, mit mondunk tökfaragás közben.</p>

Bevezetés: A Valentin-nap mellett a Halloween a második olyan jeles nap a naptári évben, amelyik Amerikából eredt közénk, mi pedig nem tudunk mit kezdeni vele.  Tárgyalás: Hódít, mert cuki. Bár kicsit félelmetes, azért a gyerekek mégis csak szeretik. Az utóbbi években Közép-Európában is általános, hogy november elseje közeledtével elszaporodnak a piacokon és az áruházakban a nagyobbacska, kerekded, narancssárgára érett tökök. Alapvetően annak alapján kerülnek kiültetésre majd felhasználásra, hogy a húsukért vagy a magjukért (hasonló jelenségek kapcsán lásd: húsmarha és tejmarha) szereti őket a fogyasztó. Ám ilyenkor egy harmadik szempont érvényesül, mégpedig a faraghatóság. A többi hatóságnál ez annyival jobb, hogy nem kaphatunk tőle hivatalos levelet, de ne térjünk el a téma fő sodorvonalától. Tudjuk, amit tudunk, látjuk, amit látunk: polgártársaink egyre nagyobb hányada vásárol (vagy szerez) november elejére faragni való tököt, amelyet aztán egyedül vagy társaságban ki is farag, majd november elseje körül alkonyattájt mécsest applikál bele, és látható helyre teszi, hogy mások is lássák az eredményt. Eleddig az elemzők is azt hitték, hogy a kelet-európai tökfaragás afféle globalizációs mellékhatás, egy a nemzeti sajátosságainkat felhígítani hivatott tényezők közül, és hogy a hiperaktív anyukák őszi gyerekfárasztási praktikái közé épült csupán be, de az újabb felmérések szerint ennél sokkal többről van szó.  Kevesen (számításaink szerint egyre többen) tudják, hogy ezek a tökök valójában egy világot behálózó titkos háttérhatalom kémei. Minden faragott és faragatlan tökbe titkos adóvevő készülék van építve, amely rögzíti a tököt megvásárló család beszélgetéseit, amelyeket azonnal továbbít a titkos háttérhatalom irodáiban található számítógépek adatbázisaiba.  Befejezés: Mindenki legalább háromszor gondolja meg, mit mond idén tökfaragás közben, hiszen valakik valahol erről tudomást fognak szerezni. Első körben például azok, akik ott vannak a környezetében, vagy a kerítés másik felén (szomszédok). Ha például azt ordítja: „földhöz vágom ezt az öt eurós tököt, hogy már harmadszor vágom el az ujjam, és még a szemeket se sikerült rendesen kifaragnom, rohadjon meg, aki kitalálta!”, akkor abból a szomszédok (meg a háttérhatalom) arra a következtetésre juthat, hogy az illető nem szereti a piszmogó munkát, nincs kézügyessége, és agresszióra hajlamos.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?