„Egyre nagyobb a tűz bennem”

Az ereiben labdarúgóvér csordogál, mivel édesapja, Kozma István egykori kiváló futballista. Miért nem focista lett?  Ez egy jó kérdés! A szüleim elég fiatalon elváltak, úgy egyéves lehettem. Apám futballfanatizmusa nekem abban nyilvánult meg, hogy épp miért nem ér rá. Ezért nálam a foci mínuszból indult, ráadásul már az óvodából úszni vittek minket, majd az általános iskolában a Spartacusba jártunk úszni. Így ott ragadtam. Azért hozzáteszem, mindig is szerettem focizni, és voltak is próbálkozások, hogy ezt a sportot válasszam, két-három hónapig az úszás mellett ezzel is foglalkoztam, de a víz maradt az én közegem. Így utólag talán nem is bánom. Az Eb-t figyelemmel követtem, amennyire az edzéseim engedték. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a magyar válogatott kivívta azt a tiszteletet és elismerést, hogy mindenki nézze es szurkoljon nekik! Reméljük, sok örömet fognak még okozni nekünk.  Nagyon sokat bajlódott vállsérüléssel. Miért húzódott el ennyire a gyógyulás?  Ha jól emlékszem, talán tavaly év elején kezdődött a kálvária. Először még csak fájdogált, versenyeztem is vele. Ezt követően pedig az egyik edzőtáborban már annyira fájt, hogy nem tudtam felemelni sem, és aludni sem tudtam a fájdalomtól. Úgyhogy amikor hazajöttünk, kezdődtek a vizsgálatok, majd kiderült, hogy eltört a porc a vállamban. Az orvosi vélemény szerint valószínűleg a túlterheléstől. Nagyjából most van egy éve, hogy műtöttek. Természetesen mint minden beteg, én is kérdezgettem vállműtéten átesetteket a környezetemben, és mindenki azt mondta, hogy minimum egy év, de inkább másfél a gyógyulás. Nekünk sportolóknak teljesen más a „munkánk” a gyógyulást követően. Nálunk nem elég, ha orvosilag rendben van a páciens, az újrakezdéskor bírnia is kell az edzésmunkát. Ez az újrakezdés pedig lényegében két szakaszból áll össze, ami egy nagyon lassú és türelmet igénylő folyamat, mert újból meg kell tanulni használni a vállat, és felépíteni rá az alapmozgató izmokat és a többit.  Hogy érzi, megváltoztatta ez a sérülés?  Egyáltalán nem az az ember vagyok, aki előtte. Érzésem szerint mentálisan nagyon sokat komolyodtam, és az erőállapotomat is más alapokra helyeztük, de összességében testileg és lelkileg is összeszedtem magam. Ebben hatalmas segítséget nyújtott az edzőm, Tóth Ramon.  A győri országos bajnokságon megúszta az olimpiai részvételhez szükséges szintet. Mennyire görcsölt, hogy meglegyen a limit?  Talán meglepő, de egyáltalán nem! A felkészülési terveink között ugyan az szerepelt, hogy még jobbat kellett volna úsznom, de beláttuk az edzőmmel, elemezve a bajnokságon elért időeredményeimet, mozgásomat, hogy erre akkor még nem álltam készen.  A fő száma a gyorsúszás. A többi versenyszám ilyenkor teljesen a háttérbe szorul az edzéseken?  Természetesen az edzéseim 80–90 százalékát a gyors teszi ki. Azért, hogy ez a hatalmas edzésmunka, amit a sikerek eléréséhez muszáj elvégezni, ne legyen halálosan monoton, és ne őrüljek bele, variáljuk a tréningek összetételét. Egy-egy gyakorlás vegyes edzés szokott lenni, tartalmazva kiegészítő delfinfeladatokat, fordulót és rajtot is.  Mennyire várja az olimpiát, és mit vár magától?  Nagyon! Egyre nagyobb a tűz bennem! Mint mindenkinek, nekem is az a fő vágyam, hogy az az erő és tudás, ami bennem van, hiba nélkül kerüljön majd a versenyben felhasználásra. Ha pedig ez sikerül, minden más csak hab a tortán.