Elutasították egy fekete kislányt szülő fehér nő spermabank ellen benyújtott keresetét

Chicago |

<p>Elutasította a bíróság egy fekete kislányt szült fehér leszbikus amerikai nő spermabank ellen benyújtott keresetét.&nbsp;</p>

A The Washington Post című amerikai napilap arról számolt be, hogy a nő mesterséges megtermékenyítést követően sötétbőrű kislányt hozott világra. A kis Payton már hároméves.     Az anya a spermabankot többek között azzal vádolta, hogy megszegte a garanciális kötelezettségeit és 50 ezer dollár (14 millió forint) kártérítést követelt. Az Illinois állambeli DuPage megyei illetékes bíró elutasította a panaszt. A nő azonban újrafogalmazhatja azt, gondatlansággal vádolva a spermabankot.    Az anya sajtóértesülések szerint leszögezte, hogy nagyon szereti a lányát. Bírósági keresetének az az oka, hogy az intézmény hibája neki és partnernőjének stresszt és fájdalmat okozott, ráadásul orvosi költségeik is keletkeztek.    Mint elmondta, nem voltak arra felkészülve, hogy afroamerikai gyereket neveljenek. "Az is lehetséges, hogy a közösség, amelyben élünk, nem fogad el más etnikai származású gyereket" - fogalmazott a nő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?