A mesterséges megtermékenyítéshez való hozzáférést is nehezítené a Keresztény Unió

ultrahang
Pozsony |

A művi terhességmegszakítás mellett a napokban egy másik kényes téma, a mesterséges megtermékenyítés is terítékre került. A Keresztény Unió képviselőinek nem tetszik, hogy az eljárás költségeit átvállalja az egészségügyi biztosító, holott ennek köszönhetően már több mint tízezer gyerek született az országban.

Az OĽaNO listáján parlamentbe jutott Anna Záborská, a Keresztény Unió képviselője a Sme napilapnak adott interjúban arról beszélt, hogy szerinte a mesterséges megtermékenyítés nem kezeli a meddőséget, azzal csupán teljesítik a szülők akaratát. „Számtalan pár megbékélt azzal, hogy nem lesz gyerekük” – mondta, hozzátéve: épp ezért nem ért egyet azzal, hogy a beavatkozás költségeit átvállalja az egészségügyi biztosító. 

Egészségügyi gondok

A mesterséges megtermékenyítéssel is foglalkozó Iscare klinika igazgatójától, Tomáš Potůčektől megtudtuk, intézményében az esetek jelentős részében egészségügyi probléma áll a meddőség hátterében. „A nők esetében az orvosaink legtöbbször olyan egészségügyi problémával találkoznak, amely miatt a pácienseknek nem sikerül teherbe esniük. Gyakran viszont az életkor előrehaladtával járó, folyamatosan csökkenő petesejtszám, valamint azok minősége áll a meddőség hátterében” – magyarázta az igazgató, mondván: a megtermékenyítésre hatással lehet a párok életstílusa is. 

A mesterséges megtermékenyítés előtt kivizsgálják a partnereket, és az orvos felállítja a diagnózist, majd dönt a kezelés módjáról. Ha szükséges, a nő ezután hormonkezelést kap, amelyet a petesejtek leszívása követ. Meg kell említeni azt is, hogy az elmúlt években megnőtt azoknak az eseteknek a száma, amikor a férfiaknál jelentkeztek egészségügyi problémák, amelyek miatt kezelésre szorultak a megtermékenyítés előtt.

A megtermékenyítés laboratóriumban történik, az embriót pedig néhány nap múlva beültetik az anyaméhbe. „Ez az alapforgatókönyv, amely szükség esetén kiegészülhet az adott páciens igényeivel, kiegészítő kivizsgálásokkal, esetleg beavatkozásokkal” – ismertette az igazgató. Hozzátette, a hazai pácienseknek az alapkezelést a biztosító megtéríti, így nekik pár száz eurójukba kerül a kezelés, mert a gyógyszereket és a kiegészítő beavatkozásokat maguknak kell állniuk. A hazai egészségbiztosítók legfeljebb három ciklust, beavatkozást fizetnek ki kizárólag a 40 évnél fiatalabb nők számára. „Azoknak, akik maguk fizetik a beavatkozást, a költségeik meghaladják a több ezer eurót” – részletezte Potůček, aki szerint a nyugat-európai országokban a hazai árak többszörösét kérik el. 

A végső megoldás

„A mesterséges megtermékenyítés egy orvosi eljárás, amellyel működőképessé tehetjük azt, ami nem működik” – véli Jana Bašnáková, a Szlovák Tudományos Akadémia pszichológusa. Mint mondja, a párok többségének a mesterséges megtermékenyítés az utolsó megoldás arra, hogy családot alapíthassanak. Ezen döntés meghozása sem anyagi, sem partneri, sem egészségügyi szempontból nem egyszerű, ezért a párok alaposan megfontolnak minden lehetséges szempontot. 

„Amíg a meddő nőkre a társadalom gyakran úgy néz, mint valakire, aki nem teljesíti az alapvető, neméből adódó feladatát, addig a steril férfiakat gyakran a »nem elég férfias« jelzővel illetik” – magyarázta lapunknak a probléma összetettségét a pszichológus. Hozzátette, ha betiltjuk, hogy ezen párok éljenek a mesterséges megtermékenyítés lehetőségével, átvesszük az irányítást az életük felett, holott a lelki egészség alapja az érzés, hogy mi uraljuk a testünket. „Ráadásul ezzel azokat a nőket, akik e mellett az út mellett döntöttek, úgy állítjuk be, hogy valamilyen szempontból nem helyesen, nem morálisan jártak el” – részletezte Bašnáková, aki szerint a legalapvetőbb az lenne, ha a megtermékenyítéssel küszködő párok minőségi pszichoterápiás támogatást kapnának.

Potůček a saját tapasztalataira hivatkozva elmondta, a páciensek az egész világon készek utazni a gyógykezelésekért. „Nagyon speciális szakirányról van szó. Az egyes intézmények kiválasztásánál döntő szerepe van az elvégzett beavatkozások sikerességének és a központ jó hírnevének, de az árlistát és az egyes országokban érvényes törvényi szabályozásokat is figyelembe veszik” – részletezi az igazgató, aki úgy véli, ha az országban betiltanák a mesterséges megtermékenyítést, a páciensek jelentős része külföldön keresne alternatívát. Mint mondja, a kilencvenes évek végétől több mint tízezer gyerek született Szlovákiában asszisztált reprodukció segítségével.

Stigma nélkül

A tudományos közegben megegyezés van abban a kérdésben, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekek semmiben sem térnek el a természetes úton fogant társaiktól.

„Bár ebben a témakörben még nincsenek kutatásaink, de valószínű, hogyha a meddőség kezelésének ezen módját amorálisnak bélyegezzük, vagy betiltjuk, annak negatív következményei lesznek azon gyerekek önbecsülésére, akik ennek segítségével jöhettek a világra” – mondja a pszichológus, aki ezen állítását arra alapozza, hogy hasonló trend figyelhető meg azokban országokban, ahol tilos az azonos nemű párok kapcsolata, vagy ahol az ilyen kapcsolatokkal szemben sok előítélet létezik. „Éppen a társadalmi megítélés játszik főszerepet abban, ha az egyébként egészséges gyerek lelki világa negatív irányba fordul” – figyelmeztetett Bašnáková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?