Megkétszereződött a brit szupergazdagok vagyona

London |

<p>Több mint a kétszeresére nőtt a pénzügyi válság óta a leggazdagabb britek vagyona.</p>

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról.     A vasárnap megjelent 2015-ös összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső ezres kasztjának együttes vagyona jelenleg 547,1 milliárd font (230 ezer milliárd forint), 112 százalékkal magasabb a recesszió mélypontján, 2009-ben kimutatott 258 milliárd fontnál.     A vagyongyarapodás ütemét jelzi, hogy 100 millió fontra emelkedett az a minimális vagyon, amellyel egyáltalán be lehetett kerülni az idei Rich List névsorába. Ez 15 millió fonttal magasabb, mint egy évvel korábban, és 45 millió fonttal több annál a legalacsonyabb összegnél, amellyel a 2009-es vagyonlistán szerepelni lehetett.     A The Sunday Times 18 éve közli minden évben a legvagyonosabbak listáját, de még soha nem ugrott meg ennyivel egyetlen év alatt a rangsoroláshoz szükséges vagyon alsó határa.     A szupergazdaságok lendületes további gazdagodásának elsődleges forrása befektetéseik értéknövekedése, amelyet mutat az is, hogy a londoni és a New York-i értéktőzsdék irányadó indexei, a FTSE 100-as, illetve a Dow Jones Industrial Average egyaránt magassági rekordokat döntött az elmúlt tizenkét hónapban.     Az idei ezres csoportban az egy évvel korábbi 104 után immár 117 fontmilliárdos szerepel, ami szintén rekord. Ennél csak az Egyesült Államokban él több milliárdos - az ő vagyonukat fontra átszámolva 384 -, ám a lakosságszámhoz mérve Nagy-Britanniában a legnagyobb a fontmilliárdosok aránya a leggazdagabb fejlett és feltörekvő országok húszas csoportjában (G20). A The Sunday Times szerkesztői kiszámolták, hogy az Egyesült Államokban 833 ezer, Nagy-Britanniában viszont 547 ezer lakosra jut egy-egy fontmilliárdos.     A brit milliárdosok együttes vagyona 325,1 milliárd font; ez meghaladja Írország vagy Dél-Afrika éves hazai össztermékét (GDP).     Londonban 80 fontmilliárdos él, több, mint a világ bármely más városában; ők összesen 258 milliárd fontot tudhatnak a bankban.     A Nagy-Britanniában élő 117 fontmilliárdos közül ugyanakkor csak 62 a brit állampolgárok száma.     Ehhez a mezőnyhöz képest még a brit uralkodó is szinte szegénynek tűnik, annak ellenére, hogy az ő személyes vagyona ugyancsak szépen gyarapodott. A 89 esztendős II. Erzsébet királynő az idei listán 340 millió fonttal szerepel a tavaly kimutatott 330 millió font után; ez a 302. helyre elegendő az ezres rangsorban.      A királynő, aki az előző évi listán még a 285. helyet foglalta el, vagyongyarapodása ellenére - a Rich List 18 éves történetében most először - kiesett a felső 300-as csoportból.     Az abszolút idei vagyonrekorder az ukrajnai születésű médiamágnás, Len Blavatnik, akinek az idei Rich List szerkesztői 13,17 milliárd fontos vagyont mutattak ki, 3,17 milliárd fonttal többet, mint tavaly.     A Chelsea futballklub orosz tulajdonosa, Roman Abramovics - az egykori listavezető - ugyanakkor egyre messzebb kerül a csúcstól: vagyona egy év alatt 1,23 milliárd fonttal 7,92 milliárd fontra apadt - elsősorban az olajárak zuhanása miatt -, és ez az idén már csak a tizedik helyhez volt elég.     Joanne K. Rowlingnak, a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő 49 éves szerzőjének a The Sunday Times 580 millió font vagyont tulajdonít, 10 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling, az idei ezres lista 193. helyezettje - aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban - messze a világ leggazdagabb regényírója.     Az aktív brit zenészek rangsorának élén Sir Paul McCartney, a Beatles 73 éves egykori basszusgitárosa áll. Sir Paul és harmadik felesége, Nancy Shevell együtt számolt vagyona az összeállítás szerint jelenleg 730 millió font (több mint 300 milliárd forint) a tavaly kimutatott 710 millió font után.     A McCartney házaspár kényelmes előnnyel vezeti a külön összeállított brit zenei vagyonlistát. Lord Lloyd-Webber, a világhírű musicalszerző 650 millió fonttal követi őket, a brit rock veterán szupersztárjai pedig szinte látótávolságban sincsenek. Sir Elton John 270 millió fonttal, Sir Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere 225 millió fonttal, bandatársa, Keith Richards 210 millió fonttal szerepel a 2015-ös Rich List névsorában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?