Pereg a film, s ámulunk

<p>A korábban elsősorban a múlt irodalmi értékeiből merítő Kor-Zár látszólag gyorsan száznyolcvan fokos fordulatot vett. Új nagylemezén, a Mozin kortárs költők &ndash; Lackfi János, Varró Dániel, Böröczki Mihály, Szarka Tamás és Z. Németh István &ndash; megzenésített versei szerepelnek.</p>

Akik viszont követik a zenekar pályáját, tudják, hogy a fordulat fokozatosan következett be. A Kor-Zár egy ideje már tervezte ezt az albumot, kellően meg is alapozta. A nyolctagú együttes két oszlopos zenészével, Zsapka Attilával és Zsapka Zsolttal beszélgettünk. Tavaly kevesebbet koncerteztetek. Nyilván azért, mert minden energiát a CD készítésébe fektettetek.Attila: A kettő ilyen szorosan nem függ össze. Az tény, hogy sok energiát és időt elvitt a nagylemez készítése. Mi nem keressük a fellépési lehetőségeket, ha hívnak, akkor örömmel megyünk. Menedzserünk továbbra sincs, saját kezünkben van a zenekar. Nem vagyunk annyira felkészültek, hogy erősebben meg tudnánk pörgetni ezt a kereket. Elsősorban a szlovákiai magyarságot szolgáljuk ki, és ez a közeg főállású menedzsert nem bír el. Ráadásul rétegzenét játszunk. Ha volna jelentősebb mediális támogatottságunk Magyarországon is, más lenne a helyzet. Ott azonban megválogatják, ki kerülhet a tűz közelébe, s nem a minőség a legfontosabb szempont. Kritériumokat támasztanak, amiknek nem tudunk vagy nem is akarunk megfelelni.Zsolt: Telített a piac. Amikor huszonöt éve elkezdtük, más volt a helyzet. Szerencsére új kihívások azért mindig jönnek. A 2011-es Búcsú a holnapért című albumunk után úgy döntöttünk, egy ideig a kortárs költészettel akarunk foglalkozni, és nagyobb súlyt fektetünk a klubestjeinkre. Először Érsekújvárott rendeztük ezeket, aztán Komáromba tettük át a helyszínt, a Jókai Színházban kaptunk teret. A Mozi című CD ezeknek a klubesteknek a lenyomata?Zsolt: Pontosan. Az ott bemutatott versekből választottunk ki tizennégyet. A klubesteken egyszerűbb változatban hangoztak el, a nagylemezen gazdagabb hangszerelést kaptak.Attila: Mindig meghívunk egy-egy költőt, és előadunk több versét. Z. Németh István a klubestek vezetője. Ő találja ki, kivel találkozzunk, megszervezi, levezeti, mint kiváló irodalmár. Jók az ilyen találkozók, a költő és a zenész közösen mond véleményt a máról. Miért Varró Dániel költeménye, a Mozi lett a címadó?Zsolt: A Mozi a legslágeresebb, bár nem szerencsés ezt a jelzőt használni egy versre. Megfogó. Már első hallásra felpörgette a klub közönségét. Ezen felül a Moziba sok mindent bele lehet képzelni. Például, hogy már huszonöt éve pereg a film, s ámulunk azon, milyen régóta tart. Egyszerre szereplője és nézője is vagyunk ennek a fantasztikus kalandnak. A huszonöt év, gondolom, alaposan összekovácsolta a tagságot, az alapembereket, így minden jóval könnyebb.Attila: Az új album még az eddigieknél is nagyobb csapatmunka volt. A versválasztás Zsoltra és rám hárul. Én a zenét keresem a versben, azt szoktam mondani, ez olyan munkás hozzáállás. A keresgélés elég sokáig tart, aztán sok ötlet a fiókban marad. Korábban ketten, Zsolttal komponáltunk. Most a rengeteg hangszeren játszó Madarász András is felzárkózott mellénk. Az utóbbi időben a zeneszerzés felgyorsult, már otthon elkezdődik a műhelymunka, és a modern technika segítségével néhány percen belül az egész együttes hallhatja. A hangszerelés három zenész: Madarász András, Andrej Fujas basszusgitáros és Varjú Attila dobos munkája. A fúvós hangszereken játszó Sipos Dávid is sok ötletet hozott, ő a mostani CD-n lett teljes jogú tag. A dalok a próbán nyerik el a végleges formájukat. Lackfi János költeményei viszik a prímet a nagylemezen. Mivel magyarázható, hogy ő ennyire népszerű a zenészek körében?Zsolt: Lackfi egy zenészlélek. Zenét tanult ember, érzi a muzsikát, ami tetten érhető a költészetében. Egyszerű, hétköznapi történeteket fogalmaz meg, de mindig van bennük egy-két csavar, amitől különlegesek. Arról nem is beszélve, hogy a legnépszerűbb magyar kortárs költő, műveinek feldolgozása nagyobb népszerűséget ad. 2015 a Kor-Zár életében a Mozi köré épül?Attila: Igen, és szeretnénk folytatni a klubesteket is. Tíz-tizenöt állomásos koncertkörutat tervezünk. Ez kemény dió, most a forrásokat keressük. Nyolcan vagyunk, anyagi szempontból nem egyszerű összehozni az ilyet. Iskolákba is járunk, de nem együtt, hanem külön-külön, rendhagyó irodalomórákat tartunk. Mennyire volt tudatos az elmúlt huszonöt év?Zsolt: Amikor indult a pályafutásunk, tulajdonképpen azt sem vettük észre, hogy elindult. A megfelelő háttércsapat hiányában sokszor csak sodródtunk. De így is szép volt. Hogy mi van előttünk, nem tudjuk, de reméljük, néhány csodás év még adatik. Tervekből mindenesetre nincs hiány.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?