Szokatlan, főként fiataloknak szánt autót mutatott be a Renault

<p>A francia gyártó az elmúlt napokban megmutatta, milyennek képzeli a felnőtt fiúk autóját. Ebben az esetben nemcsak a Kwid Concept látványautóra kell gondolni, hanem a járgány teljes felszerelésére, amellyel elsősorban a fiatalokat akarják megszólítani.</p>

Európán kívüli piacra készülnekA Renault történetében ez az első tanulmány, amelyet Európán kívül mutattak be. Ezzel is akarják jelezni, hogy a következő években növelnék térhódításukat az Európán kívül eső piacokon. A bemutatott tanulmányt leginkább a Nissan Juke ellenfeleként lehet elképzelni, s bár erősen off-road benyomást kelt, mégsem tervezik négykerék-meghajtással. Az utastérben a legnagyobb meglepetést az ülések elhelyezése okozza, hiszen elöl kettő helyett három ülés kapott helyett. A sofőr került középre, a mellette található két ülést kicsit hátratolták, hogy vállmagasságban több helyet kapjon. A Renault szerint az, hogy a sofőr középen ül, a jobb és bal oldali forgalomba egyaránt ideális. Szerény véleményem szerint nem igazán tudom elképzelni, hogy az autó közepén ülnék, teljesen mindegy, az út melyik oldalán vezetnék, határozottan rosszabb lenne a kilátás. A hátul utazók is kapnak klímát, ennek vezérlő gombjai a sofőr ülésének támlájában vannak, ugyanúgy, mint a légkondicionáló kivezető nyílása. Helikoptert kapottA járgány célközönsége egyértelműen a fiatal férfiak lesznek, akik már ugyan felnőttek, de még mindig szeretnek játszani, s érdeklődnek az innovatív megoldások iránt. Az autó egyik kiegészítő eleme a Flying Companion (Repülő társ), ami nem más, mint négy légcsavarral ellátott kis helikopter, amelyhez kamerát is erősítettek. A helikopter az autó tetejéről szál fel, egy műszerfalba integrált táblagép segítségével lehet iránytani, automatikus üzemmódban is repülhet, előre betáplált GPS-koordináták szerint. Az utastársnak köszönhetően a sofőr megnézheti, mi miatt ácsorog egy hosszú kocsisorban, fényképezheti a környező terepet. A motorházban benzines 1,2 literes erőforrás van duplakuplungos EDC automataváltóval. Lehetőség lesz a járgány elektromos meghajtására, az akkumulátorra megvan a hely, s a töltő csatlakozása a Renault jelvény mögé lesz elrejtve. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?