Három euróval nő a gyes

Pozsony |

<p>Továbbra is lehet dolgozni a gyes mellett, viszont januártól szigorodnak a segély kifizetésének a feltételei &ndash; a parlament tegnap jóváhagyta a gyermekgondozási segélyről szóló új törvényt.</p>

Januártól enyhén emelkedik a segély összege, jövő évtől a gyes 203,20 euró lesz. Az új törvény értelmében a támogatás egységes marad. A szaktárca néhány hónapja még különbséget akart tenni a kismamák között aszerint, hogy terhességük előtt dolgoztak-e vagy sem.

Az eredeti elképzelés szerint azoknak, akik a gyerekvállalás előtt munkanélküliek voltak, mindössze 160 eurónyi gyes járt volna, azok esetében, akik dolgoztak, a gyermek kétéves koráig a támogatást 260 euróra emelték volna. A harmadik évben pedig mindenkinek egységesen 160 eurót szándékoztak folyósítani. Hasonló javaslatot fogadott el egyébként 2010-ben a Radičová-kormány is, ám pár hónappal a jogszabály életbe lépése után a gyesen lévő anyák tiltakozása miatt törölték az intézkedést.

A gyes összegének lefaragását sok család megsínylette volna, ezért a szaktárca végül letett erről az elképzeléséről. A parlamenti vitában Ľudovít Kaník, az SDKÚ képviselője próbálta megkurtítani a segélyt: szerinte azok, akik a szülés előtti négy évben nem dolgoztak vagy nem tanultak legalább 270 napig, a gyesnek csak a felét érdemlik. A törvényhozás ezt az elképzelést lesöpörte az asztalról. Ugyancsak elutasította Lucia Nicholsonová (SaS) indítványát, hogy a gyermekgondozási hozzájárulást, ami a gyes alternatívája, egészen addig lehessen igényelni, amíg a gyermek nem kezd el iskolába járni.

Ha valaki ugyanis nem marad otthon gyermekével, hanem visszamegy dolgozni, a gyes helyett kérhet gyermekgondozási hozzájárulást. Ezt annak a szülőnek folyósítják, aki három évesnél fiatalabb gyermekét bölcsődében vagy óvodában helyezi el – az ezzel összefüggő költségeit térítheti a szociális ügyi hivatal, miközben a felső határ 230 euró. Ezt a támogatást minden gyermek után kifizetik, ezzel szemben a gyes összege független a gyerekek számától. Mivel a gyermekek zöme 3–6 évesen jár óvodába, Nicholsonová szerint a gyermekgondozási hozzájárulásnak a gyermekgondozási szabadság lejárta után is lenne értelme, a parlament azonban ezzel nem értett egyet.

A tegnap elfogadott törvény értelmében sok minden marad a régiben: nemcsak a gyes összege marad egységes, hanem továbbra is lehet munkát vállalni mellette. Viszont az úgynevezett roma reformmal összhangban januártól szigorodnak a segély kifizetésének feltételei, és bővítették azoknak az eseteknek a számát is, amikor a szociális ügyi hivatal eseti gondnokot rendelhet el.

Jövőre a segély nem jár majd azoknak a szülőknek, akik nem gondoskodnak megfelelően gyermekeikről, illetve elvették tőlük nagyobbik, még nem iskolaköteles gyermeküket. Ugyancsak megvonják a segélyt azoktól, akik gyermeke hosszabb ideje rossz egészségi állapotban van, és az ilyen gyermekről való gondoskodás biztosítása céljából a hivatal már folyósít támogatást egy másik személynek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?